2018 cikkek


4+1 marketingjóslat 2018-ra

4+1 marketingjóslat 2018-ra 

2018-ban megállás nélkül „okosodnak” az eszközök, miközben még inkább szegmentálódnak a fogyasztók – mindeközben pedig a marketingeseknek gyorsan le kell követnünk a változásokat, sőt azok élére kell állniuk. A következőkben azt mutatjuk meg, hogy milyen trendeket várnak a Magyar Marketing Szövetség keretén belül működő Marketing Döntéshozók Klubja tagjai 2018-tól, és melyek lesznek az előttünk álló esztendő fő szakmai kihívásai. 
Fontos határidő jön pénteken a vállalkozásoknak

Fontos határidő jön pénteken a vállalkozásoknak 

A szakképzési hozzájárulás bevallására és fizetésére kötelezettek az év során 1-11 hónapra előleg bevallást készítenek. Az előleg mértéke a tárgyhavi bruttó kötelezettség azzal, hogy az alapcsökkentő, valamint az oktatói és a tanműhely-fenntartási kiegészítő csökkentő tételt, illetve saját munkavállaló képzése esetén a pénzügyileg teljesített időarányos költséget az előleg bevallásban szerepeltetni kell - írja a Saldo.
Mi lenne, ha...? Erre érdemes figyelni minden befektetőnek

Mi lenne, ha...? Erre érdemes figyelni minden befektetőnek 

Mire számíthatnak a befektetők 2018-ban? A várható, bár korántsem bizonyos gazdasági eseményekről készítettek összeállítást a K&H  szakemberei. Ezeknek a forgatókönyveknek a megvalósulása tehát kifejezetten meglepetésszerűen hatna a piacokra, fajsúlyuk miatt azonban mindenképpen érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni.
Ilyen irányba megy a világ 2018-ban

Ilyen irányba megy a világ 2018-ban 

Az Ericsson ConsumerLab a technológiai újítások korai befogadói körében végzett közvélemény-kutatást, amely alapján idén hetedik alkalommal adta közre a várható fogyasztói trendekről szóló, éves jelentését „A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ban” címmel.
Moody's: stabil kilátással kezdik 2018-at Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei

Moody's: stabil kilátással kezdik 2018-at Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei 

Stabil kilátással kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa bankrendszerei, mivel a térség erőteljes gazdasági növekedése lendületet ad a hitelkeresletnek és javítja a rendszerszintű eszközminőséget - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ismertetett éves európai szektorjelentésében.
A munkabért terhelő járulékok jelentik a legnagyobb terhet

A munkabért terhelő járulékok jelentik a legnagyobb terhet 

Jó az adópolitika iránya, de még nem érzékelik az intézkedések számottevő hatását a hazai cégvezetők a Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagjai körében végzett felmérése alapján. A megkérdezett vállalatvezetők többnyire javulóként érzékelik a befektetési környezet változásait, de a kiugróan magas ÁFA, illetve a bérterhek továbbra is magasnak hatnak. A következő év legnagyobb kihívásaként egyértelműen a megfelelően képzett munkaerő megszerzését, illetve a kompetens munkavállalók megtartását érzékelik a magyar vállalkozások.
Meghökkentő előrejelzések 2018-ra

Meghökkentő előrejelzések 2018-ra 

Női vezetők, összeomló bitcoin álom, kiemelt szerepben az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai. A Saxo Bank a mai napon publikálta 2018-ra vonatkozó 10 Meghökkentő Előrejelzéseit. Az előrejelzések azokra a valószínűtlen, de teljes súlyukban nem igazán felmért lehetőségekre koncentrál, amelyek, ha mégis bekövetkeznek, hatalmas felfordulást okozhatnak a pénzügyi piacokon.
Elfogadták az 2018-as költségvetést - több pénz a fiatalokra, biztonságra, növekedésre

Elfogadták az 2018-as költségvetést - több pénz a fiatalokra, biztonságra, növekedésre 

Az EP nyomására a jövő évi büdzséből több pénz jut a fiatalok és kisvállalkozások támogatására, kutatás-fejlesztésre és az Erasmus programra is.
Sok hosszú hétvégénk lesz 2018-ban

Sok hosszú hétvégénk lesz 2018-ban 

2018. január 1-től hatályos, de már nyilvános az NGM rendelete a munkaszüneti napok körüli munkarendről. Ennek alapján jövőre is bőven lesz hosszú hétvége, de az idén megszokottól eltérően ezek egy részét kompenzálják az áthelyezett munkanapok – írja az RSM Hungary.
Magyarország lehet az új adóparadicsom?

Magyarország lehet az új adóparadicsom? 

A társasági adókulcs egységesítése és 9 százalékra csökkentése azonnal pozitív hazai és nemzetközi reakciókat váltott ki. Számíthatnak-e további könnyítésekre a vállalkozások, milyen trend várható a közeljövőben az adózásban? Erről kérdeztük dr. Sallai Csilla adószakértőt, aki szerint a vállalkozások sikeréhez nem elég az adóenyhítés: a működésükben tapasztalható hiányosságok akadályozzák a kkv-k sikeres fejlődését.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo