Acélipar cikkek


Fontos adat érkezett a világgazdaság fejlődéséről

Fontos adat érkezett a világgazdaság fejlődéséről 

Az idén 1,8 százalékkal nőhet a világ acélkereslete.
Mégis veszélyben a Dunaferr munkavállalóinak bére

Mégis veszélyben a Dunaferr munkavállalóinak bére 

Fejér vármegyei elnök: aljas lépés a Dunaferr-dolgozók munkabérfizetését veszélyeztető önkormányzati inkasszó.
A kínai acél menthet meg minket, a két legnagyobb európai exportőr épp háborúzik egymással

A kínai acél menthet meg minket, a két legnagyobb európai exportőr épp háborúzik egymással 

Nemrég került megrendezésre a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által szervezett Beszerzési Konferencia. A magyar ellátási lánc szakemberei, logisztikusok, beszerzők és vezetők együttesen keresték a szakterület egyik legsürgetőbb problémájára a választ: az alapanyaghiányra. Érintett ebben az acél is, mely többi között a fröccsöntő szerszámgyártás elengedhetetlen kelléke. A jelenlegi háborús helyzet miatt Európában súlyos és szerteágazó alapanyaghiánnyal kell számolni, hiszen Ukrajna a világ egyik legnagyobb acélexportőr országa.
Nem valami acélos eredmény: hogy alakult a termelés?

Nem valami acélos eredmény: hogy alakult a termelés? 

Novemberben 147,8 millió tonna volt a világ acéltermelése, 1 százalékkal kevesebb, mint egy éve és 2 százalékkal alacsonyabb az előző havinál - áll a nemzetközi acélipari szövetség honlapján.
Marad a fordított áfa a magyar acélpiacon

Marad a fordított áfa a magyar acélpiacon 

Újabb négy évvel meghosszabbították az acélipari termékekre alkalmazandó fordított adózást, mivel az intézkedés hatékony piactisztító eszköznek bizonyult. A kereskedők és gyártók számára egyaránt kedvező döntésnek köszönhetően számos bizonytalan hátterű kereskedő cég tűnt el az elmúlt években, ami jelentősen hozzájárult a piac tisztulásához és közvetve áremelkedésekhez vezetett, mutat rá az acél- és műanyagipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt.
Ezek a cégek végül jól jártak az amerikai importvámokkal

Ezek a cégek végül jól jártak az amerikai importvámokkal 

Trump vámháborúja az európai acélipart is átrendezheti, miközben a török acélgyártók is Európába importálnának, ezért az Európai Bizottság újabb vámokat vetett ki. A nyersanyagot forgalmazó cégek örülhetnek az emelkedő áraknak.
Itt vannak az importvámok az amerikai termékekre

Itt vannak az importvámok az amerikai termékekre 

Már júliusban hatályba lépteti válaszintézkedéseit az Európai Unió az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámokra; a tervezett lépések keretében első körben nagyjából 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben vezetnek be 25 százalékos importvámot.
Trump elhalasztotta az európai importvámokat

Trump elhalasztotta az európai importvámokat 

Donald Trump amerikai elnök harminc nappal elhalasztotta az Európai Uniót, Kanadát és Mexikót érintő védővámok bevezetéséről szóló döntést - jelentette be hétfőn a Fehér Ház Washingtonban. 
A Levi's farmereket és a bourbon whiskyt is érintheti a vámháború

A Levi's farmereket és a bourbon whiskyt is érintheti a vámháború 

Ma dönthet az Európai Bizottság az Egyesült Államok által múlt héten bejelentett kereskedelmi korlátozásokra adott uniós válaszintézkedésekről – tájékoztatott a brüsszeli testület vezető szóvivője. Margarítisz Szkínász szerint "gyors, határozott és arányos" intézkedéseket fogadhatnak el a bizottság szerdai ülésén, amennyiben úgy találják, hogy a bejelentett amerikai intézkedések ártanak az európai érdekeknek.
Ha ezt akkor tudtam volna....

Ha ezt akkor tudtam volna.... 

Milyen bölcsességet szűrtek le pályájukból és életükből üzletemberek és hogyan terelnék jobb irányba 24 éves önmagukat? Íme a világi érvényesülés és a belső kiteljesedés alapelvei.

Az Unió dömping ellenes intézkedéseinek hatása a magyar acéliparra 

Az Európai Parlament jelentős lépést tett előre az uniós piac védelmének érdekében a most meghozott intézkedésekkel mondta dr. Móger Róbert, a hazai acélipart képviselő Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) igazgatója. A szakember úgy látja a következő időszak egyik legnagyobb kérdése, hogy a most meghozott intézkedéseket képes lesz-e valóban hatékonyan betartatni az Európai Unió. Mint elmondta, mindez a hazai acélgyártás elemi érdeke, hiszen a gazdasági válságot követő évek visszaesése után idén fellendülőben van a magyar acélipar, melyet még tovább segíthet a kormányzat által megalkotott Nemzeti Acélgyártási Cselekvési Program.

Egyre zöldebb az acélipar 

Elsősorban az új technológiai megoldások, a környezettudatos üzleti gondolkodás és a szigorodó szabályozás vezetett ahhoz, hogy az acélipar 40 %-al csökkentette az energiafelhasználását és ennek megfelelően a CO2 kibocsátást az elmúlt 40 évben. Azonban nem csupán a gyártás során keletkező károsanyag kibocsátásban mérhető mindez, az acélipar fejlődése szinte minden iparágra kihat a fenntarthatóság vonatkozásában.

Magyar acélból hazai autót 

A gépjárműiparral való szoros együttműködés révén az hazai acélipar további fejlődésére számítanak a piaci szereplők. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) szimpóziumán elhangzott, hogy acélgyártók fejlesztéseinek köszönhetően a gépjárművek korszerűbb technológiával készülő alkatrészeit is hazai gyártóktól lehet majd beszerezni.

Újra felpöröghet az acélipar 

Drasztikus mértékű antidömpingvámot vetett ki az Európai Bizottság több, Kínából importált acélipari terméktípusra, így komoly fellendülés várható az európai alapanyaggyártásban, amely tavaly a nagy tömegben érkező olcsó távol-keleti acélipari termékek miatt szinte teljesen összeomlott. A hazai acélipari kereskedők ugyancsak optimisták lehetnek – mutatott rá a Carboferr Zrt.

Buknak a cégek az EKÁER miatt, de nem is baj 

Az acélipari szektor szereplőinek újabb 5-10%-a húzhatja le a rolót az EKÁER rendszerhez való teljes alkalmazkodás elmulasztása miatt az év végéig: a tisztességtelen gyakorlatot követő cégek mellett a szabályozást nem megfelelően implementáló vállalkozások is veszélyeztetettek, áll az acél- és műanyagipari kereskedelemmel foglalkozó Carboferr Zrt. legfrissebb jelentésében. Azonban a cég arra is rámutat, hogy az EKÁER bevezetésével érezhető tisztuláson megy át az acélkereskedelmi piac 2015-ben.

Közel félmilliárdos beruházás Szombathelyen 

Átadták a Ferropatent új üzemcsarnokát Szekszárdon. A 430 milliós beruházás negyedét uniós támogatásból finanszírozta az acél-nagykereskedelemmel és fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozás.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo