Agrárbiztosítás cikkek


Több pénzt kap vissza, aki agrárbiztosítást kötött 

A gazdák 2018-ban 13,3 milliárd forintnyi növénybiztosítási díjat fizettek be, amelyből több mint 9,8 milliárd forint után igényelhető díjtámogatás. A szövetség pénteki közleménye szerint a kifizetések december 15-én indulnak, a mezőgazdasági biztosítások díjtámogatását a Magyar Államkincstár (MÁK) intézi.
Megváltozott az aszály definíciója

Megváltozott az aszály definíciója 

Miután az időjárás egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál, megnőtt az aszály kockázata. A fogalom törvényi definíciója idén nyáron ugyan megváltozott, de a június 15-e előtt kötött biztosításokra még a régi meghatározás szerint lehet kárenyhítést kérni - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Már csak 3 napig lehet növénybiztosítást kötni

Már csak 3 napig lehet növénybiztosítást kötni 

Fontos határidő közeleg a gazdálkodók számára, ugyanis már csak 3 napig lehet növénybiztosítást kötni a 2017-es évre. A biztosítással még nem rendelkező termelőknek javasoljuk, hogy keressék fel a területileg illetékes falugazdászukat, akik segítik őket a megfelelő kamarai biztosítási konstrukció megtalálásában.
Közeleg a támogatott biztosítás igénylés határideje

Közeleg a támogatott biztosítás igénylés határideje 

Az idei díjtámogatásban mindazok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése során külön jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni.
Egymást tapossák a gazdák az agrárbiztosításért

Egymást tapossák a gazdák az agrárbiztosításért 

Amíg néhány éve még csak a gazdák kisebb része kötött díjtámogatott mezőgazdasági biztosítást, addig már a megemelt keretösszeget is túligénylik a termelők. Azért még mindig vannak anomáliák: éppen az értékesebb növénykultúrákat nem biztosítják a tulajdonosok.
Végre nem hagyják a pénzt az államnál a gazdák

Végre nem hagyják a pénzt az államnál a gazdák 

Az idei évben 8 600 termelő kötött támogatott növénybiztosítást, összesen 5,7 milliárd forint értékben. Idén fordul elő második alkalommal, hogy a rendelkezésre álló 3 milliárdos támogatási keret nem fedezi a kérelmekben szereplő díjtámogatások maximumát. Kedvező változás ugyanakkor tavalyhoz képest, hogy mintegy 8 ezer gazdálkodó már nem a következő év tavaszán, hanem év végéig hozzájut az utólagos díjtámogatáshoz. A további tapasztalatokat, illetve a jövő évi kilátásokat összegzi a Független Biztosítási Alkusz Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi összegzése.
Vihar utáni csend: pont azon spórolnak, amin nem kéne

Vihar utáni csend: pont azon spórolnak, amin nem kéne 

A klímaváltozás nemcsak az átlaghőmérséklet emelkedésében mutatkozik meg, hanem az időjárási szélsőségek intenzitásában is. A csapadékos éveket egyre gyakrabban követik extrém aszályos időszakok, és ez a tendencia a prognózisok szerint tovább fokozódik. A gazdálkodóknak ezért fel kell készülniük a károkra – de nem teszik.
Még egy hónapot kaptak a gazdák

Még egy hónapot kaptak a gazdák 

Május 31-éről június 30-ára módosította a földművelésügyi miniszter azt a határidőt, ameddig igényelni lehet a támogatást a mezőgazdasági biztosítás díjához, az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Idén hárommilliárd jut agrárbiztosításra

Idén hárommilliárd jut agrárbiztosításra 

Az idei, igazolásokkal tanúsított agrárkárokra kötött biztosítások támogatására 3 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca - egyebek mellett ezt tartalmazza a földművelésügyi miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Gazdaság

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo