állatenyésztés cikkek


Miért drága a hús a boltokban?

Miért drága a hús a boltokban? 

Kevesebb csirkét, sertést, marhát vágtak Magyarországon az idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban - olvasható az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) összesítésében.
Kevés halat eszünk, de a halgazdálkodás jól megy

Kevés halat eszünk, de a halgazdálkodás jól megy 

A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján nincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Magyarország egy megye kivételével visszakapta madárinfluenza-mentes státuszát

Magyarország egy megye kivételével visszakapta madárinfluenza-mentes státuszát 

A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) ajánlásai alapján - Bács-Kiskun megye kivételével - Magyarország valamennyi megyéje a madárinfluenza-betegségtől mentes státuszát visszakapta június 10-től - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI megkeresésére.
Megnyílik a kvótapiac a tejtermelőknek is

Megnyílik a kvótapiac a tejtermelőknek is 

Hamarosan már a tejtermelők is hozzáférhetnek majd a szén-dioxid piachoz, köszönhetően egy új módszernek, mellyel a gazdák és a szakértők megbízható adatokhoz juthatnak káros üvegházhatású gázkibocsátásukról. Ezzel az állattartás szektor számára új finanszírozási lehetőségek nyílnak.
70 milliárd az állattartóknak

70 milliárd az állattartóknak 

Összesen több mint 70 milliárd forintos értékben jelentek meg pályázatok a Vidékfejlesztési Operatív Programban, amelyek elsősorban az állattartótelepek korszerűsítését célozzák. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Megmentené a Földet? Legyen vegán!

Megmentené a Földet? Legyen vegán! 

Igyon kevesebb tejet és ne fogyasszon annyi húst, mint most, sőt igazából az sem baj, ha teljesen elfelejti az állati szöveteket. Nem azért, hogy lefogyjon, hanem, hogy emberi klímában tudjon élni. Legalábbis így vélik a tudósok.
Több a disznó, mint gondolnánk

Több a disznó, mint gondolnánk 

A kormányzat által elfogadott sertésstratégia alapján 2020-ig a kétszeresére nő a jelenlegi 3 milliós állatállomány. A tenyésztők helyzetének javítására 2,6 milliárd forintot fordítanak. Az ágazatban ugyanakkor 20–40 százalékos a feketegazdaság aránya, így lehet, hogy sokkal több disznó van az országban.
Háromszázmilliárd kellene a baromfiágazatba

Háromszázmilliárd kellene a baromfiágazatba 

Hét év alatt 315 milliárd forint befektetésre volna szükség ahhoz, hogy korszerűsíteni, fejleszteni lehessen a magyar baromfiágazatot. Ha ez nem valósul meg, az ágazatban folytatódik a leépülés.
A globális felmelegés miatt veszélyes állatbetegség fenyeget

A globális felmelegés miatt veszélyes állatbetegség fenyeget 

A kéknyelv betegség elleni védekezés szabályairól szóló korábbi rendelet módosítása – az európai uniós jogszabályokat követve – nagyobb rugalmasságot biztosít a hatóság számára.
Még drágább az ételünk

Még drágább az ételünk 

A kiugróan magas inflációt elsősorban az élelmiszerárak meredek emelkedése okozta, az augusztusi adatok szerint pedig tovább emelkedtek a mezőgazdasági termékek termelői árai. Az áremelkedés hátterében az országot sújtó rendkívüli aszály áll.

Odacsapott az aszály a gabonatermésnek 

Nagyobb területen termesztettek idén kalászos gabonákat, mégis kevesebb termett, mint tavaly, ez az egyik legsúlyosabb következménye az idei aszályos időjárásnak. A növekvő gabonaárak talán kompenzálják a termelők veszteségeit, nehéz helyzetbe hozzák azonban az állattenyésztőket, akik a termékeikre kirótt magas áfa csökkentését kérik a kormánytól.

Több családnál egyre több a birka 

Újból nő az előző években csökkenő juhállomány. A sikerhez a vidékfejlesztési tárca által biztosított támogatásokon felül hozzájárul a stabil piaci helyzet és a gazdálkodók fejlesztési szándéka is - mondta Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a családi gazdaságnak számító mátranováki „Faluhely major" mintateleppé avatásakor.

Élelmiszerdrágulás, megroppanó mezőgazdaság – Ezt okozza az aszály Magyarországon 

Idén már a negyedik hőhullámon vagyunk túl, és az elmúlt hónapokban lehullott csapadék mennyisége jelentősen elmaradt a sokéves átlagtól. A vízgazdálkodásban egyelőre nem okoz gondot az aszály, az állat- és haltenyésztők, valamint szántóföldi gazdálkodók komoly károkat szenvedtek. Szakemberek szerint a jövőben fel kell készülnünk arra, hogy a hasonló időszakok gyakrabban sújtják majd a Kárpát-medencét. Persze nem mindenhol jelentett gondot a szárazság: a turizmusban viszonylag jó szezont zárhatnak a Balatonnál és parlagfűből, szúnyogból is jóval kevesebb volt az idén. A Piac&Profit összefoglalta az elmúlt hónapok eseményeit.

Azért sem lesz áfacsökkentés,de a termelőknek segítenek 

Országszerte jelentős károkat okoz a csapadékhiány, a kukoricánál a legjelentősebb a terméskiesés, de megsínyli a szárazságot a napraforgó, a zöldség, a gyümölcs, valamint a szőlő is.  A várhatóan jelentősen dráguló takarmányárak pedig az állattartók egy részének csődjét és emelkedő húsárakat okoznak. Szakértők szerint országosan a kár elérheti a 400 milliárd forintot, a rendkívüli időjárás miatt országos aszályhelyzetet hirdetett a kormány.

Szárazság - Legyünk vegetáriánusok? 

A vízszűke miatt egyre súlyosbodó élelmiszerellátási problémák miatt az emberiségnek radikális változtatásokkal, egyebek között a majdnem teljes vegetarianizmusra való áttéréssel kell számolnia a jövőben, hogy a 2050-re várhatóan 9 milliárdosra duzzadó globális népesség egészének legyen mit az asztalra tennie.

A potykáknak is árt az aszály 

Az aszály miatt várhatóan 20 százalékkal, a tervezett 1,1 milliárd forintról 900 millió forintra csökkenhet a rétimajori Aranyponty Zrt. idei árbevétele. Lévai Ferenc vezérigazgató szerint a jövedelemkiesést elsősorban a forróság miatt elpárolgott víz pótlásának költsége, illetve az alacsony hozamok miatt a várhatóan magas takarmányárak okozzák.

Áfacsökkentést kérnek az állattenyésztők 

Az alapvető élelmiszerek differenciált áfacsökkentésének mielőbbi meghirdetését kéri a kormányzattól három - a baromfi, a vágóállat és hús, valamint a tej - terméktanács; a javaslat az előterjesztők szerint társadalmi igényeket szolgál, megfelel a gazdasági szereplők elvárásainak és összeegyeztethető az állami költségvetés szempontjaival.

Hogyan lehet megmenteni a magyar állattenyésztőket? 

Mentőöv kellene a magyar állattenyésztőknek. Az ágazat súlyos válsággal  néz ugyanis szembe az egyre csak emelkedő takarmányárak következtében: elsősorban a legfontosabb takarmánynövény, a kukorica ára indult emelkedésnek, miközben a sertések száma a világháború óta nem látott szintre süllyedt.

Már csak egy hétig igényelhető támogatás! 

A Magyar Agrárkamara felhívja a juh- és kecsketartók figyelmét, hogy a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet értelmében 2012. augusztus 1. és augusztus 31. között nyújthatnak be támogatási kérelmet állataik elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez, illetve a beszerzés költségeinek részbeni, utólagos megtérítéséhez kapcsolódóan.

Figyelem! Másképp kaphatnak támogatást a baromfitartók 

Az idén a harmadik negyedévtől módosulnak az állatjóléti támogatások igénybevételének szabályai a baromfi ágazatban - hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

Ötéves program magyartarkák tenyésztésére 

Öt év alatt ezer egyeddel nő a veszélyeztetett magyartarka szarvasmarha nagy többségben fajtatiszta állománya a 2010-ben kezdődött tenyésztési program keretében.

Farmerexpo Debrecenben 

Augusztus 17-én kezdődött a XXI-ik Farmerexpo Nemzetközi Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás és a VII-ik Hortico Zöldség-Gyümölcs kertészeti Szakkiállítás Debrecenben.

Nem szúrja hátba a kormány a sertéstenyésztőket 

A Vidékfejlesztési Minisztérium nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban. Ezt a döntést a tárca a sertéstartókkal és a szakmai érdekképviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg.

Aratás: a vártnál kevesebb gabona termett 

Befejeződött az idei aratás, az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Fókuszban a sertéstenyésztés 

A Vidékfejlesztési Minisztérium által készített, a sertéságazat fejlesztését célzó stratégia részeként a külföldi piacok felmérését és hazai kutatási programok indítását is javasolja a tárca - közölte a vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Állattenyésztők! Másképp igényelhető az állategészségügyi támogatás 

Változtak az állatbetegségek megelőzésére adott támogatás igénylési szabályai. Július 28-án lépett hatályba a VM módosító rendelete, ami több ponton is jelentős változást eredményez a támogatás igénybevételi eljárásában.

Nem lesz áfacsökkentés - Nehéz helyzetben a magyar állattenyésztők 

A kormány segítségét kérik a magas takarmányárak, illetve a rendkívüli hőség miatt komoly veszteségeket szenvedő magyar állattenyésztők, akik mérsékelnék a termékeikre kivetett 27 százalékos áfát és megemelnék a támogatások szintjét is. A Vidékfejlesztési Minisztérium segítséget nyújt a kárt szenvedett termelőknek, illetve előrehozza az aktuális kifizetéseket, ám a takarmányárak ügyében az uniós szabályozás megköti a kormány kezét. Az NGM pedig kerek-perec közölte, hogy nem tervezik kibővíteni a 18 százalékos áfa körébe sorolt élelmiszerek körét.

Kétszázmilliós támogatás kecskeazonosításra 

Közel 230 millió forintot utal át mintegy 3500 gazdálkodónak július 30-ától a juh- és kecskeállomány elektronikus jelölésre vonatkozó támogatás keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH.

Egyre nagyobb bajban az állattenyésztők 

A hőség miatt csökkenő minőségű és mennyiségű terméshozam a növénytermesztők mellett az állattenyésztéssel foglalkozókat is komolyan sújtja, és a takarmányozási költségek jelentős emelkedését okozhatja.

Csak magyar csirkét árul majd a SPAR 

Megállapodást írt alá július elején a Spar Magyarország Kft. és a Baromfi Termék Tanács (BTT), az áruházlánc mintegy 400 üzletében kizárólag a magyar baromfivédjegy használatára jogosult termelőktől származó friss és előkészített, csomagolt baromfihúsokat értékesít.

Októbertől fizetik a különleges tejtámogatást 

A kormány csaknem hétmilliárd forintot különített el a különleges tejtámogatás előlegeként, amelynek kifizetését október 16-án kezdik meg - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Hungarikum lenne a pálpusztai 

Az idén ünnepli születésének 120. évfordulóját a hungarikumok közé kívánkozó pálpusztai sajt. A patinás sajtkülönlegesség ma is állja a versenyt a hazai piacon a világhírű holland és francia termékekkel szemben, a választék határtalan bővülése sem képes letaszítani a jobb élelmiszerüzletek polcairól.

Ennyi pénz még nem jutott a magyar mezőgazdaságra 

Minden eddiginél nagyobb támogatást kapnak jövőre a gazdák a szaktárca jövő évi tervezett költségvetéséből. Az uniós támogatásokkal együtt mintegy 835 milliárd forintos keretből 776 milliárd forintra számíthatnak a termelők - közölte Fazekas Sándor. A vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy az aszály okozta veszteségek miatt a kormány októberben mindenképpen megkezdi a SAPS támogatások kifizetését.

Marhából és birkából több van 

A főbb állatfajok közül az elmúlt félév során a szarvasmarhák és a juhok száma emelkedett, a sertéseké csökkent. A baromfifélék állománya a szezonalitásnak megfelelően változott.

De minimis támogatás takarmány-feldolgozóknak 

Nemzeti forrásból elkülönített általános de minimis támogatást nyújt a hazai szárított takarmány-feldolgozóknak a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az idén. A vállalkozások évente legfeljebb 66.666 eurót - mintegy 20 millió forintot - igényelhetnek ebből a keretből.

Még lehet kérni támogatást az anyatehenekre 

Még július 31-ig igényelhető a termeléshez kötött anyatehén-tartási támogatás. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) illetékes megyei kirendeltségéhez kell eljuttatni. 

40 milliárdos pályázat indul 

40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium - jelentette be Fazekas Sándor tárcavezető az MTV Ma Reggel című műsorában. A támogatási kérelmeket augusztus 1-31. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Több disznót szeretne a kormány az országban 

A jövő évi költségvetésből 2,6 milliárd többlettámogatást nyújt a kormány a sertéságazat erősítésére - jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Magyar Állattenyésztők Szövetségének közgyűlésén Herceghalomban.

Maradhat a hízott libamáj 

Elfogadta az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága a 2012-2015 közötti európai uniós állatjóléti stratégiával kapcsolatos jelentését, de elvetette a hízott libamáj betiltását célzó javaslatot - jelentette be szerdán közleményben Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő.

A szélsőséges időjárás tönkreteheti a magyar tejtermelőket 

A magas takarmányárak, az önköltség növekedése, illetve a tej átvételi árának csökkenése, valamint a fejlesztési források hiánya miatt megtörhet a magyar tejágazat utóbbi hónapokban tapasztalható fejlődése.

Olcsó az alma, aranyáron a tojás 

Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo