Bérlakás cikkek


Bérlakás mustra, erős drágulás

Bérlakás mustra, erős drágulás 

Tovább drágult a vidéki bérlakáspiac.
Átlag 200 ezer forint felett lehet lakást bérelni Budapesten

Átlag 200 ezer forint felett lehet lakást bérelni Budapesten  

Ugyan a korábbinál kedvezőbb áron lehet ingatlant bérelni Budapesten, de az árszint még így is meghaladja a tavalyi átlagot.
Beelőzött a Baltikum, Budapest lemaradt a versenyben

Beelőzött a Baltikum, Budapest lemaradt a versenyben 

A kontinensen Rigában és Vilniusban tudják a legmagasabb hozamszintet realizálni a befektetők a bérlakás piacon, míg a legdrágábban Genfben és Londonban lehet bérelni egy négyzetmétert. Budapesten jóval kedvezőbbek az árak.
Örülhetnek a cégeknek és a magánépítkezők is az MNB programjának

Örülhetnek a cégeknek és a magánépítkezők is az MNB programjának 

Egyszerre tolná meg a vállalati és magáncélú építkezéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a most közölt 50 pontos program lakásépítési része szerint. Ha megfogadja a kormány, akkor a barnamezős területeken fejlesztők külön jól járnának és több ezer új lakás épülhetne viszonylag rövid időn belül.
A magyarok ragaszkodnak a saját lakáshoz

A magyarok ragaszkodnak a saját lakáshoz 

Magyarországon mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a saját tulajdonú ingatlannak, ez a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között is tartja magát, derül ki a Duna House elemzéséből.
Van szabad albérlet Pesten, csak megfizetni nem lehet

Van szabad albérlet Pesten, csak megfizetni nem lehet 

Néha ugyan ellentmondóak az egyes budapesti kerületekből érkező vélemények, azonban úgy tűnik, hogy veszített lendületéből a fővárosi bérlakáspiac az elmúlt évben. A legnagyobb gondot még mindig a bérleti díjak jelentik, melyek sokak számára nem megfizethetők.
123 ezerbe kerül az átlag albérletdíj Budapesten

123 ezerbe kerül az átlag albérletdíj Budapesten 

A Rentingo.com első félévre vonatkozó legfrissebb elemzése szerint a budapesti bérlakáspiacon az elmúlt fél évben a VIII., XIII. és XIV., míg budai oldalon a XI. kerületben található lakások iránt volt a legnagyobb kereslet.
Az Airbnb miatt lassan megfizethetetlenek a lakások

Az Airbnb miatt lassan megfizethetetlenek a lakások 

A budapesti bérlakáspiacon a belvárosban továbbra is az Airbnb-n keresztül történő pár napos kiadás a jellemző, ami ezekben a kerületekben a szűkebb kínálat miatt jelentősen felvitte a lakásbérleti díjakat, így a hosszú távú bérlés ezekben a kerületekben sokak számára megfizethetetlenné vált.
Egyre nehezebb olcsó albérletet találni Budapesten

Egyre nehezebb olcsó albérletet találni Budapesten 

Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül, írja az Ingatlan.com. Az egyetemvárosokban inkább nőnek a bérleti díjak, míg a budapesti kerületek között hatalmasak a különbségek. A legtöbb helyen drágultak az albérletek, de eközben a kínálat is 30 százalékkal bővül egyes városokban, ami visszafogja az árnövekedést.
Mitől lesz jól jövedelmező egy bérlakás?

Mitől lesz jól jövedelmező egy bérlakás? 

Akár 6-7 százalékos bruttó bérletidíj-hozam is elérhető egy új építésű lakás kiadásával, ám ehhez fontos, hogy az ingatlan megfelelő környéken helyezkedjen el, optimális elrendezésű legyen, berendezése pedig egyszerre legyen profi és költséghatékony – hangzott el a Corvin Sétány legújabb lakóházának sajtóbejárásán. A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia szakértői elárulták, mi kell ahhoz, hogy egy új lakás igazán hatékony befektetési forma legyen.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo