Cégkapu cikkek


Még mindig vannak problémák a cégkapuval

Még mindig vannak problémák a cégkapuval 

Már több mint fél éve kizárólag a cégkapu felületen keresztül intézhetik adóügyeiket a hazai vállalatok. A rendszer bevezetésének célja az volt, hogy megkönnyítse a kommunikációt a cégek és a NAV között. Az átállással azonban új problémák jelentek meg.
Még mindig komoly gondok vannak a Cégkapuval

Még mindig komoly gondok vannak a Cégkapuval 

Több mint négy hónappal a Cégkapu bevezetése után továbbra is rendszerszintű probléma, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által küldött értesítések nem mindig jutnak el közvetlenül a megfelelő személyhez, miközben egyes üzeneteket az adott adatok kezelésére nem jogosult személyek kaphatnak meg. A BDO Magyarország szerint a megoldás a problémára a kézbesítési szabályok teljes átgondolása lehet.
Cégkapu-mizéria: segít a NAV

Cégkapu-mizéria: segít a NAV 

Idán már csak és kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nincs változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.
Nagyon a nyakunkon az év vége az adózásban

Nagyon a nyakunkon az év vége az adózásban 

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.
Jövőre a vállalkozásoknak is kötelező a cégkapu

Jövőre a vállalkozásoknak is kötelező a cégkapu 

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.
SZEÜSZ, KÜNY, RNY, KAÜ - Ön sem érti?

SZEÜSZ, KÜNY, RNY, KAÜ - Ön sem érti? 

Nem ragadt be a billentyűzet, nem is a legújabb rejtvényt közöljük, csak elolvastuk a Cégkapuval kapcsolatos tudnivalókat. Ahol például ezt találtuk: „A SZEÜSZ r. szerinti ügyfélkapus tárhely a KÜNY-regisztrációhoz kapcsolódó szolgáltatás megkezdését követően az adott KÜNY-ben szereplő személy tárhelyébe integrálódik.”  A Cégkapu működésére vonatkozó rövidítések és fogalmak értelmezésében olvasóinknak most segít a Stallum Adótanácsadó.
Cégkapu: még mindig nem késő

Cégkapu: még mindig nem késő 

A 2017. január 1-jén már működő gazdálkodó szervezetnek elméletileg 2017. augusztus 30-áig kellett volna regisztrálniuk a cégkapu szolgáltatásra, de december 31-ig még mindenféle negatív következmény nélkül megtehették ezt. Ismerve azonban az adminisztrációs kötelezettségekhez való általános hozzáállást, nagyon valószínű, hogy még sokan elmaradtak ezzel. Rájuk január 1-jétől szankciók leselkednek: például törvényességi felügyeleti eljárás indulhat ellenük, pénzbírságot kaphatnak, vagy végső esetben akár törölhetik is őket a cégnyilvántartásból.
Még egy évig Ügyfélkapu

Még egy évig Ügyfélkapu 

Januártól még nem kötelező a Cégkapu használata a gazdálkodó szervezeteknek, a jogszabály 2018-ra átmeneti időszakot vezetett be, a cégek jövőre is a képviselőik Ügyfélkapus tárhelyén keresztül kommunikálhatnak az adóhatósággal - közölte korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Négy fontos határidő is áll a cégek előtt

Négy fontos határidő is áll a cégek előtt 

 A MAZARS idén is elkészítette összefoglalóját azokról az év végi adózási határidőkről és választási lehetőségekről, amelyeket a vállalkozások pénzügyi vezetésének szem előtt kell tartania – még akkor is, ha vészesen közelednek az ünnepek. Több adózással összefüggő témában is kiemelten fontos határidő december 20-a, illetve 31-e, ráadásul a szokásos bevallási dátumok mellett több különleges határidőre is oda kell figyelnünk a vállalkozásoknak, hiszen olyan döntések meghozatalának is ekkor lehet itt az ideje, amelyek később már nem, vagy csak jelentős pluszadminisztrációval pótolhatók.
A társaságok januártól csak Cégkapun át intézhetik ügyeiket

A társaságok januártól csak Cégkapun át intézhetik ügyeiket 

A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel. A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni - mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára egy keddi háttérbeszélgetésen.

Kötelező cégkapu regisztráció: kinek, mikor és hogyan kell elvégezni? 

2018. január 1-jétől indul az úgynevezett cégkapu szolgáltatás, amely a már jól ismert ügyfélkapu vállalkozásoknak szóló változata lesz. Az új rendszer a gazdálkodó szervezetek és az állam közvetlen, elektronikus kommunikációjának biztosítása érdekében jön létre. Mindez azért bír nagy jelentőséggel, mert a jövő évtől a gazdálkodó szervezeteknek elektronikus úton kell kapcsolatot tartaniuk az állammal. Azaz 2018. január 1-je után az érintettek már csak a cégkapun keresztül küldhetnek majd hivatalos ügyekben dokumentumokat, és a hatóságok is ezen keresztül kommunikálnak majd a céggel. Az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségnek a cégjegyzék adatai között is meg kell jelennie - írja a Mazars.

Itt a határidő a cégkapu-regisztrációhoz 

Augusztus 30-ig kell a gazdálkodó szervezeteknek regisztrálniuk a Cégkapun, de azoknak sincs okuk pánikra, akik ezt nem tudják határidőre teljesíteni, a törvény ugyanis az év végéig átmeneti felkészülési időt biztosít.

Cégkapu regisztráció: mutatjuk hogyan csinálja 

Már csak pár napja maradt a gazdálkodó szervezeteknek, hogy elintézzék cégkapus regisztrációjukat. Szakértő partnerünk, a Saldo rövid összefoglaló videójával segítjük, hogy ne legyen gondja az ügymenettel!

Cégkapu: mit kell tudni a regisztrációról? 

A gazdálkodó cégek hivatalos ügyintézését, az államigazgatási szervekkel történő kapcsolattartását, mindennapi kommunikációját döntően befolyásoló változások várhatóak Magyarországon a kötelező elektronikus ügyintézés, az úgynevezett cégkapus rendszer bevezetésével. Bár a mondás szerint jósolni nehéz és különösen nehéz a jövőre nézve, nem kockázatos annak prognosztizálása, hogy a hazai gazdálkodószervezetek számára az elmúlt évek egyik legjelentősebb eseménysorozata következik.

Augusztus végéig minden gazdálkodó szervezetnek rendelkeznie kell Cégkapu-regisztrációval 

2017. augusztus 30-ig minden gazdálkodó szervezet számára kötelező a Cégkapun történő regisztráció. A jövő év elejétől a folyamat során megadott email-cím segítségével zajlik majd az állami szervekkel való hivatalos kapcsolattartás, ezért – a jogszabályi követelménynek való megfelelésen túl – a vállalkozásoknak saját érdekük is, hogy időben felkészüljenek erre.

Cégkapu-mizéria 

Egyre több cikk jelenik meg a cégkapuval, annak rendeltetésével összefüggésben, de még mindig nem látszik tisztán, hogy miért van szükség rá, és hogyan kell regisztrálniuk a cégeknek. Szeretnénk segítséget nyújtani annak tisztázásában, hogy mire terjed majd ki a cégkapus ügyintézés, és mi a jelentősége.

Ketyeg az óra: kötelező a cégkapu regisztráció augusztus 30-ig 

Az eddig csak természetes személyek által egyéni döntés vagy szükségszerűség alapján igényelt ügyfélkapu mellett hamarosan a gyakorlatban is találkozhatunk a cégek számára kötelező elektronikus ügyfélkapu, vagy más néven cégkapu intézményével.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe 

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo