Cégöröklés cikkek


Küszöbön a generációváltás - hogy állnak most a magyar cégek?

Küszöbön a generációváltás - hogy állnak most a magyar cégek? 

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.
Mikor és mit örököl a túlélő házastárs?

Mikor és mit örököl a túlélő házastárs? 

Az új Polgári Törvénykönyv 2014-ben életbe lépett szabályai jelentősen megváltoztatták a túlélő házastárs öröklését. A korábbi szabályokhoz képest jelentősen megváltozott, hogy a hagyatéki vagyonból mikor részesül az örökhagyó özvegye, illetve miként illeti meg haszonélvezeti jog a más által örökölt vagyontárgyakon.
A cégvezető magánya: kell a coach

A cégvezető magánya: kell a coach 

Nehéz a cégvezető sorsa, hiszen kifelé az erőt, a magabiztosságot, a sikert, a határozottságot kell sugároznia, kételyeit, problémáit pedig sokszor nincs kivel megosztania. De van erre is megoldás, derült ki a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2018 konferenciáján.
Mítoszromboló kutatás a családi vállalkozásokról

Mítoszromboló kutatás a családi vállalkozásokról 

Bár a családi vállalkozások fontosságáról mind gazdasági, mind politikai színtéren sok szó esik, valójában kevés megbízható információval rendelkezünk erről a vállalkozási körről. Eddig azt sem tudhattuk, hogy pontosan mennyien is vannak. A BGE Budapest LAB Családi vállalkozás kutatásának köszönhetően a következő években nemcsak számuk, de működési módjuk is megismerhető.
Osztozkodás a hagyatékon – mire szolgál az osztályos egyezség?

Osztozkodás a hagyatékon – mire szolgál az osztályos egyezség? 

Ha az elhunyt személy után egy örökös marad, akkor egyszerű a helyzet, hiszen ő egyedül örökli az hagyatékot. Azonban sok esetben több örököse van az elhunytnak, akik között valamilyen módon fel kell osztani a hagyatéki vagyont. Hogyan történik a hagyaték felosztása és köthetnek-e az örökösök ebben a kérdésben egyezséget?
Hány éve van még a cégemnek?

Hány éve van még a cégemnek? 

A generációváltást a családi vállalkozások jelentős része nem éli túl, ezért a vállalkozók nagy része igyekszik a végtelenségig kitartani. Az egyedi kultúrát nehéz átadni, ahogy megbízható utódot találni sem könnyű. Tudatos felkészüléssel azonban a kihívások kezelhetők - ebben segít szakértőnk.
A cégforma is számít a családi vállalkozás átadásánál

A cégforma is számít a családi vállalkozás átadásánál 

Érdemes átgondolni, milyen gazdasági formában adjuk át gyermekeinknek a családi vállalkozást, ha az nem kizárólag a miénk. A jelenlegi szabályozás szerint például Bt-t örökölni százszor jobb, mint Kft-t.
Cégátadás: háromból egy családi vállalatnak nem sikerül

Cégátadás: háromból egy családi vállalatnak nem sikerül 

A cégátadás egy vállalat életében talán a legbonyolultabb, és legkörültekintőbb előkészítést igénylő feladat, különös tekintettel a hagyományos családi vállalkozásokra, ahol az alapító első generációs vezető stafétaátadása a családi-tulajdoni viszonyok miatt még több kockázatot hordoz, és még alaposabb stratégiai tervet kíván.
Ezért buli a családi vállalkozás. És miért nem?

Ezért buli a családi vállalkozás. És miért nem? 

Családi vállalkozásra adni fejünket nehéz döntés. Nem is mindig végződik jól, de ha igen, akkor megéri. Jó önismeret, nagy türelem és nem kevés pénz is kell hozzá. Tökéletes recept nem létezik, próbálkozni nem érdemes, de ha belevágunk, komoly előnyökkel számolhatunk.
Ettől lenne jobb a családi vállalkozásoknak

Ettől lenne jobb a családi vállalkozásoknak 

A mindenkori kormányzat fontos feladata a családi vállalkozások óvása, fejlesztése, hosszú távú túlélésük biztosítása - ebben egyetértett a két politikai oldal képviselője.

Hogyan maradhat a vagyon a családban? 

Gyakorlatilag megérett a nyugdíjra az a vállalkozói kör, akik húsz évvel ezelőtt kezdtek vállalkozni. Ezek az üzletemberek már jól működő kis-és középvállalkozásokat birtokolnak, és most már azon kell tűnődniük, hogyan tudják ezt a vagyont a családjuk számára továbbörökíteni.

Alábecsülik a családi vállalkozások erejét 

Az elmúlt évben a családi vállalkozások kétharmada növelte értékesítéseit világszerte, és még ennél is többen remélik, hogy a kitűzött, ambiciózus növekedési céljaik 5 éven belül valóra válnak. Gondot jelent viszont a képzett munkaerő toborzása, valamint az örökítés megtervezésének folytonos problémája.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo