Demcsák mária cikkek


2019-ben  is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat

2019-ben is 10 vállalat kapta meg az Üzleti Etikai Díjat 

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.
Új főszerkesztő a Piac&Profit magazinnál

Új főszerkesztő a Piac&Profit magazinnál 

Demcsák Mária átadta a Piac&Profit magazin főszerkesztői posztját a lap eddigi főszerkesztő-helyettesének, Sebők Orsolyának. A Piac&Profit szerdán megjelenő szeptemberi száma már az új főszerkesztő irányításával készült. Demcsák Mária a lapot a továbbiakban alapító főszerkesztőként jegyzi, az operatív lapkészítésből kivonult, hogy a Piac&Profit Kiadó eddig is általa irányított más projektjeire koncentrálva folytassa tevékenységét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo