Egészséges táplálkozás cikkek


Mit egyen a nyugdíjas?

Mit egyen a nyugdíjas? 

Új, kifejezetten a 60 év feletti korosztálynak szóló, nemzeti táplálkozási ajánlást tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézménye, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Akik nem divatból táplálkoznak mentesen

Akik nem divatból táplálkoznak mentesen 

Mi az a mentes táplálkozás, mely allergéneket kerülik egyre többen itthon, és hogyan lehet megoldani mindezt egészségkárosodás nélkül a hétköznapokban? A Csak a Mentes alapítói és szakértői a hazai helyzetről és személyes érintettségükről nyilatkoznak.
Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben

Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben 

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.
Ez az étrend terjedhet el 2050-re

Ez az étrend terjedhet el 2050-re 

A hazai lakosság szerint 30 év múlva a már napjainkban is népszerű allergénmentes, valamint bio, vegán és paleo étrend erősödhet leginkább, miközben az iparági előrejelzésekkel ellentétben a húsfogyasztásban inkább csökkenést várnak – derül ki a K&H felméréséből.
Gyerekmenü: miért a rántott szentháromság?

Gyerekmenü: miért a rántott szentháromság? 

A budapesti és vidéki éttermek jelenleg 10 százaléka kínál kifejezetten gyermekek számára készített fogásokat. A gyerekmenüt kínáló éttermek egyharmada budapesti, kétharmaduk pedig egyenletesen oszlik meg a vidéki nagyvárosokban, az élen Szegeddel – derült ki a Falatozz.hu országos ételrendelő portál friss felméréséből.
Fontos a kalóriatartalom, de nem tudjuk, mi az

Fontos a kalóriatartalom, de nem tudjuk, mi az 

Egy új, országos kutatás szerint a magyarok számára fontos az élelmiszerek összetétele, energiatartalma, azonban a vásárlási és fogyasztási döntéseket megalapozó, a tápanyag-bevitellel kapcsolatos tudás meglehetősen hiányos.
Gombával a jó nyári formáért

Gombával a jó nyári formáért 

Egyre trendibb az egészséges életmód, a nyár beköszöntével pedig már nemcsak az egészségünket, de az alakunkat sem árt szem előtt tartanunk. Íme egy kis ízelítő, hogyan építsük be étrendünkbe a gombát, amit már az ókori rómaiak is az istenek egyik eledelének neveztek – nem véletlenül!
Mi kerül nyáron a tányérunkra?

Mi kerül nyáron a tányérunkra? 

A nyári gyümölcsszezon indulásával néhány érdekes és hasznos tippet osztott meg a legnagyobb hazai piac, a Budapesti Nagybani Piac. Az nem kérdés, hogy sokkal frissebb gyümölcshöz és zöldséghez juthatunk, ha hazai terméket választunk, és nyáron erre számtalan lehetőségünk van. A 60-75 százalékos érettségi szinten leszedett, gyakran több ezer kilométert utazó import áruval szemben, a hazai gyümölcsök egy nap alatt az asztalunkra kerülhetnek.
Nem garancia a jólétre a magas jövedelem

Nem garancia a jólétre a magas jövedelem 

Az országok magasabb jövedelme nem vezet automatikusan az összes gyerek jobb helyzetéhez, sőt még növelheti is az egyenlőtlenségeket - mondta az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (UNICEF) Magyarország gyermekjogi igazgatója Budapesten csütörtökön - írja az MTI.
Jobban járunk a fairtrade termékkel

Jobban járunk a fairtrade termékkel 

Hektáronként évente több mint 40 kg növényvédő szert (gyomirtót, gombaölőt, rovarirtót, féregirtót) használnak az intenzív banánültetvényeken. Ez tízszer több az európai burgonyatermesztésben használt mennyiségnél, pedig a nagyüzemi burgonya az egyik legtöbb vegyszert igénylő növény. A Tudatos Vásárlók Egyesülete utánajárt, hogy marad-e valami a vegyszerekből a fogyasztóknak szánt gyümölcs húsában.

Itt az ideje, hogy menő legyen itthon is a spárga 

Hazánkban egyelőre kevésbé elterjedt, így többnyire csak csemegének számít a spárga fogyasztása. Pedig a most szezonális zöldség számos jó tulajdonsággal bír. Ráadásul a magyar termesztőknél kiváló minőségben kapható a nyúlárnyék néven is ismert zöldség. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) összegyűjtötte a spárgával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Dolgozó emberként sem mozgunk többet, mint nyugdíjasként 

A magyar idősek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallásuk szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségügyi állapot állnak ennek háttérében – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából az Egészségügyi Világnap alkalmából készült országos reprezentatív kutatásból. Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada szerint nincs, vagy nem tud róla, hogy lenne kifejezetten idősek számára kialakított sportolási lehetőség a lakóhelye közelében. A felmérésből arra is fény derült, hogy az idősek 46 százaléka fogyaszt gyümölcsöt napi rendszerességgel, zöldséget viszont mindössze 31 százalékuk eszik minden nap, húst pedig csupán ötödük.

Van, amiből a kevés és a sok is egészségtelen 

Mit kapcsol be elsőként egy fejlesztő, amikor beér az irodába? A kávéfőzőt. Ez az elcsépelt vicc valójában teljesen igaz, és nem csak a fejlesztőkre vonatkozik. Az első kávé után pedig igen gyakran jön egy második, és mire észbe kapunk, vacsoraidő van, és mindössze pár csésze kávé tartja bennünk a lelket.

Így maradhat egészséges a mókuskerékben 

Rohanó életmód, munka éjjel-nappal – senkinek sem tesz jót. Főként, ha hozzávesszük az elkerülhetetlen stressz hatását. Pedig néhány egyszerű lépéssel szervezhető, tervezhető az egészséges életmód a rohanás mellett is, és nem kell, hogy naponta egy gyorsétteremben találjuk magunkat. Pár lépéssel, egy kis odafigyeléssel tényleg sokat tehetünk, magunkért.

A bolygónak is jót tenne, ha kevesebb húst ennénk 

Kevesebb hús, több gyümölcs és zöldség fogyasztásával emberek millióinak idő előtti halálát lehetne megelőzni évente a század közepéig, jelentősen csökkenne a felmelegedésben szerepet játszó károsanyag-kibocsátás, és évente több milliárd dollárral csökkennének az egészségügyi és a klímaváltozás okozta károk enyhítését célzó kiadások.

Egye magát boldogabbra! 

Sötét van és hideg, hát persze hogy nincs kedvünk semmihez. Tévedés! Lehetne ez másképp is.

Így kerülhetjük el a karácsonyi hízást 

A Karácsony és az ünnepi időszak egyértelműen nem a fogyókúrázásról szól, így nem árt, ha megpróbálunk kicsit előre tervezni és odafigyelni az étkezésre, hogy a szervezetünket se terheljük meg annyira. Ha pedig mégis felszalad pár kiló, akkor igyekezzünk lehetőleg egy- másfél hónap alatt megszabadulni a ezektől! De mi a helyzet akkor, ha egyáltalán nem szeretnénk tovább hízni az ünnepek alatt? Erre ad szuper tanácsokat, az obezitológus, testsúlygyógyász szakorvos, Dr. Gajdács Ágnes.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo