Elektronika cikkek


A határ a csillagos ég, minden kelendő, ami "okos"

A határ a csillagos ég, minden kelendő, ami "okos" 

A szórakoztató elektronikai termékek globális piaca 2018-ban hat százalékkal bővült, az értékforgalom elérte a mintegy 138 milliárd eurót. További lehetőség rejlik a felsőkategóriás, integrált hangasszisztenssel rendelkező okoskészülékekben – áll a GfK szórakoztatóelektronikai termékek globális piacát bemutató tanulmányban, amely a 2019-es Las Vegas-i CES alkalmából készült.
Tudni fogjuk, merre járnak a leveleink

Tudni fogjuk, merre járnak a leveleink 

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja. A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül elérhetik az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat.
Nem bányásznak többé erdőirtással a világvállalatok

Nem bányásznak többé erdőirtással a világvállalatok 

Globális megállapodást kötött az ékszeripar, az elektronikai szektor és több más ágazattal együtt az autógyártók a felelős bányászásról. Megfékezik az erdőirtással járó bányászatot, odafigyelnek az emberi jogok tiszteletben tartására és a „konfliktusásványokat” is kizárják ellátási láncukból.
Pár Google-keresés annyit fogyaszt, mint egy 60 W-os izzó

Pár Google-keresés annyit fogyaszt, mint egy 60 W-os izzó 

A világ internetes hálózata több energiát igényel, mint Nagy-Britannia teljes fogyasztása és az elektronikus szerkezeteknek csak töredékét hasznosítják újra. Váltás, más technika nélkülözhetetlen, különben összeomolhat a hálózat.
Bemutat Trumpnak az Apple: ökokötvényekkel zöldül

Bemutat Trumpnak az Apple: ökokötvényekkel zöldül 

Ez a második alkalom, hogy az Apple zöld kötvényt bocsát ki környezetkímélő átalakítások finanszírozására. 2016-ban 81 milliárd dollárnyi ilyen kötvényt adtak ki a vállalatok világszerte, ami duplája a 2015-ös összegnek. A kormányok is rákaptak erre a megoldásra.
Újrahasznosítható robotok és láthatatlan fizetés alakítják a gazdaságot

Újrahasznosítható robotok és láthatatlan fizetés alakítják a gazdaságot 

A technológiai fejlődés legújabb fejleményeit és jövőbeli trendjeit ismertették szakértők a Piac & Profit 2016-os K+F + Innováció konferenciáján. Merre halad a robotizáció, a biotechnológia, a bankolás, az infotech és az elektronika?
Hulladéközönt hoz a "dolgok internete"

Hulladéközönt hoz a "dolgok internete" 

Meglehet, hogy a közeljövőben szinte minden elektronikus eszközünk kapcsolódni fog a netre. De hova tesszük a régi masináinkat? Elektronikus hulladékok valóságos hegyei lepnek majd el minket. Már most is 20 kilogramm az egy főre jutó e-szemét mennyisége.
Pusztítja a klímát a frigó divat

Pusztítja a klímát a frigó divat 

Világszerte az élelmiszerhűtés felelős az áramfogyasztás 15 százalékáért. A mirelit termékek, főleg a kínai gombóckák divatja felerősítette a hűtőszekrények és fagyasztók iránti keresletet a Föld legnépesebb országában. Ez nem kis terhelést jelent a környezetre és bolygónk légkörére.
Az Apple leszámol a "konfliktus ásványokkal"

Az Apple leszámol a "konfliktus ásványokkal" 

Az iPhone korszak hajnalán, 2006-ban a "Green My Apple" kampányban Apple-mániákus rajongók százezrei helyeztek nyomást Steve Jobs-ra, hogy környezetkímélőbb módon gyártassa kedvenc Mac-jüket. Az Apple februárban nyilvánosságra hozott "Beszállítói Felelősség Előrelépés Jelentése" már ezeket az igényeket próbálja kielégíteni. Elvégre egyetlen multi sem akarja elidegeníteni a zöld és társadalmilag tudatos fogyasztókat.
Hét magyar vállalat az Electronica kiállításon

Hét magyar vállalat az Electronica kiállításon 

Az elektronikai ipar legnagyobb seregszemléjén, a müncheni „Electronica” kiállításon hét magyar vállalat mutatkozott be a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által szervezett közös magyar standon.

Lezárult az Epcos fejlesztés egy szakasza 

Több mint 2,1 milliárd forintos beruházással, 440 millió forint uniós pályázati támogatást felhasználva fejlesztette gyártási kapacitását az elektronikai termékek gyártásával foglalkozó EPCOS Kft. Szombathelyen.

Mérnökök már dolgoznak a ritkaföldfémek elhagyásán 

Megmunkálásuk ökológiai károkat okoz és a szennyező melléktermékek rákkeltőek. A kínai export-kvóta csökkentése, s a négy év alatt hatszoros áremelkedés arra készteti a piaci szereplőket, hogy alternatívákat találjanak.

Ritkaföldfémek: rákot okozhatnak, mégis szükség van rájuk 

A ritkaföldfémek elektronizált világunk alapvető építőkövei. A komputerizált eszközök e fontos összetevőinek kitermelésében monopóliuma van Kínának. Berzenkedtek is ez ellen a multik és a környezetvédők. A tervgazdálkodási rendszert követő kommunista kormány illetékesei bejelentették, hogy központilag átalakítják a ritkaföldfém-iparágat. A tervek szerint az ökológiai károkat is orvosolnák, melyeket ezen ásványok kitermelése ró a helyi ökoszisztémákra.

Már senki nem védett a válságtól 

Az elektronika és a számítástechnika néhány éve még a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozott Magyarországon, fizetésképtelenségi mutatójuk azonban mára jelentősen romlott. Az első negyedévben ebben az ágazatban is jócskán, 65 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma egy év alatt.

Megéri a felsőfokú végzettség? 

A felvételi rendszert utolsó pillanatban megváltoztató felsőoktatási törvény módosításnak köszönhetően biztosan minden végzős középiskolás még egyszer alaposan átgondolja, hová is adja be felvételi lapját. 2012-ben így már nem csak az lesz a döntés alapja, hogy milyen tantárgyak, szakterületek tetszenek a diáknak, milyen szakmát szeretne tanulni, hanem a szükséges befektetés nagyságához mérten érdemes azt is átgondolni, hogy meg fog-e térülni a befektetés, vajon a megszerzett diploma valós értékkel bír-e majd a munkaerő-piacon.

Orbán: Magyarország jövője a mérnöki világban van 

„Himihumi" képzések helyett a szakképzést erősítené a miniszterelnök Magyarországon. Mint mondja, aki akar, az tanulhat, csak a kötelezettségei nőnek a korábbiakhoz képest. A munkaerőpiaci helyzetet érdemes már a felvételikor figyelemmel kísérni. Úgy tűnik, a mérnöki karok biztosíthatnak megélhetést.

Ez a diploma biztosít megélhetést 

Az elektronikai ipar lehet a jövőben, amely képes felszívni a munkaerőpiacon megjelenő pályakezdő fiatalokat. A későbbi elhelyezkedési lehetőségeket már a pályaválasztáskor érdemes figyelembe venni. A hazai elektronikai ipar képviselői kidolgoztak egy programot, amely hosszú távon biztosíthatja az ágazat fejlődését.

Ahol van munka és pénz, csak ember nincs  

Az elektronikai ipar a hazai GDP több mint 5 százalékát állítja elő, és hetvenezer embernek ad munkát. Az ágazati részesedést tekintve csak Japán és Korea előzi meg hazánkat. A Nemzeti Elektronikai Kerekasztal szerint azonban az ország nem használja ki a „versenylovát”. A fejlődés legnagyobb gátja, hogy nincs elegendő jól képzett szakember.

Melyik a legzöldebb számítógép? 

Egy laptop összetevői a világ minden tájáról érkeznek az összeszerelő üzembe. Mindennapi munkaeszközünk gyakran elég ritkának számító, egzotikus ásványokat is tartalmaz, arról nem is beszélve, hogy a készülék gyártása és szállítása rengeteg energiát fogyaszt el. És akkor még be sem kapcsoltuk a megvásárolt computert! Gyártóik fokozatosan igyekeznek csökkenteni öko-lábnyomukat. A szektor legnagyobb szereplőinek öko-stratégiáit vette sorra egy San Francisco-i szakértő.

Ez a válság vége: veszi a nép az LCD-tévét 

Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac (szórakoztató elektronika, IT, fotó és telekommunikáció) a 2010-es év első negyedévében. A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolc kategóriának növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban a nyolc termékcsoportból mindössze csak három tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.

Őrizetlenül utazik a radioaktív szemét 

Valahányszor megununk egy műszaki készüléket, s a divatot és technológiát követve lecseréljük újra, hozzájárulunk a világ egyre halmozódó elektronikus szennyéhez. India, Kína és más fejlődő országok évek óta szolgálnak a modern világ elektronikus szemetének temetőjeként. A lapos plazma-képernyős készülékek és laptopok előtti komputergenerációk tonnaszámra kötöttek ki a harmadik világban. A leselejtezett gépek vagy géproncsok némelyike vagy az emberi egészségre káros sugárzást bocsát ki magából, vagy túl sok bennük az ólom és a higany.

Felülmúlta zöld stratégiáját a Philips 

Jelentõsen felülmúlták a Philips várakozásait a zöld termékeinek eladásából származó bevételek 2009-ben: a teljes forgalom 31 százalékát tették ki. Ezzel az eredménnyel a tervezetthez képest 3 évvel korábban sikerült elérnie a vállalatnak az EcoVision4 programmal kitûzött célokat. 2010-ben egymilliárd eurós bevétellel számolnak a zöld innováció területén. A cég szakemberei 2015-re azt szeretnék elérni, hogy a fenntarthatóságot szolgáló EcoVision5 program 500 millió emberre terjedjen ki világszerte.

Környezetbarát termékként hirdetik az Apple tábláját 

Az öko-tudatos fogyasztók és sajtó jó ideje feszegette, hogy az Apple vajon miért nem tesz meg mindent, hogy új kütyüi zöldebbek legyenek? Hogy ne érje szó a ház elejét, Steve Jobs és gárdája kifejezetten annak hangsúlyozásával dobta piacra a cég új, 499 dollárt kóstáló Tábláját (Tablet), hogy az már nagyobb mértékben tartalmaz újrafelhasználható alapanyagokat.  Az iPad Tablet funkcionalitását illetően a laptopok és az okos telefonok között helyezkedik el.

Végre összedolgozik a magyar elektronikai szektor 

9 alapító taggal megalakult november 19.-én az Országos Elektronikai Klaszter. Jó néhány szakterületen működik már ilyen szakmai egyesülés, az elektronikai iparban azonban a most megalakult klaszter hiánypótló, ez az első.

Ultramodern központ Újpesten 

Elektrotechnikai kutató-fejlesztő központ alapkövét rakták le ma Újpesten. Az EL-TECH Center Elektronikai Technológiai Központ 2010-re lesz kész.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo