érdekképviselet cikkek


Dávid Ferenc: szégyellem, hogy nem tiltakoztam hangosabban

Dávid Ferenc: szégyellem, hogy nem tiltakoztam hangosabban 

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet felébresztette a cégeket, az érdek-képviseleteket, de a gazdaságpolitikai irányítókat is. Ugyanakkor a mostani munkaerő-hiánynak az elmúlt évek-évtizedek elhibázott döntései, elszalasztott lehetőségei ágyaztak meg – véli Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára.
Dávid Ferenc után Perlusz László lett a VOSZ főtitkára

Dávid Ferenc után Perlusz László lett a VOSZ főtitkára 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöksége Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választotta meg a szövetség főtitkárának, megbízatása 2018. október 1-től a VOSZ 2021. évi tisztújító küldöttgyűléséig tart - közölte a munkaadói érdekképviselet csütörtökön.
Ezzel a hozzáállással a munkaerőhiány sosem lesz leküzdhető

Ezzel a hozzáállással a munkaerőhiány sosem lesz leküzdhető 

Az elmúlt időszakban újra előkerült a vasárnapi boltzár ötlete, mint az egyik megoldás a kiskereskedelmet (is) sújtó munkaerőhiányra. Szakértőnk szerint azonban ez az elképzelés nem megoldás a fennálló problémára, azt csak a hatékonyság növelésével lehet orvosolni.
Uniós pénz a szakszervezeteknek is

Uniós pénz a szakszervezeteknek is 

Megjelent „A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása” című pályázati felhívás, amelyre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban képviselt munkavállalói és munkáltatói érdek-képviseleti szervezetek pályázhatnak október 8-tól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.
Megéri belépni a megyei iparkamarába?

Megéri belépni a megyei iparkamarába? 

A GKI Zrt. 2018 márciusában vállalati felmérést készített az 5 fő feletti, jellemzően többségi magyar tulajdonban levő vállalatok körében. Összesen 1204 cég válaszolt a GKI-nak a helyi (megyei) iparkamarák hasznosságát firtató kérdésére.
Lemondott a BKIK elnöke

Lemondott a BKIK elnöke 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendkívüli elnökségi ülésén Krisán László elnök bejelentette lemondását, a kamara vezetését a májusi küldöttgyűlésen adja át.
Miért sztrájkolnak a francia vasutasok?

Miért sztrájkolnak a francia vasutasok? 

Borítékolható volt a közlekedési káosz, miután a legnagyobb francia vasutas-szakszervezetek munkabeszüntetésre szólították fel dolgozóikat az eddig kivívott szociális jogok megvédéséért. De mit is akarnak megvédeni?
Semmittevő gittegyletek a vállalkozói érdekképviseletek

Semmittevő gittegyletek a vállalkozói érdekképviseletek 

Röviden így jellemezhető a magyarországi kis-és középvállalkozások hazai érdekképviselete. Öncélú, ám céltalan vezetés, koncepciótlan és fantáziátlan vízfej, a valós problémákkal szemben tanácstalan, azzal semmit sem kezdeni tudó, igazából érdektelen középszerű vezetés.
Pontosabb árprognózis és mintaszerződés garantálná a szőlő- és bortermelők biztonságát

Pontosabb árprognózis és mintaszerződés garantálná a szőlő- és bortermelők biztonságát 

Tekintve, hogy az elmúlt esztendőben több borvidéken a szőlő jó minősége dacára is csökkentek a szőlőfelvásárlási árak, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tervezetet dolgoz ki a szőlőértékesítés szabályozására. A szőlő- és borágazati stratégiával összhangban álló, az idei szüretre már érvényes új szabályok tervezetét a szervezet mai tanácsülésén vitatták meg.
Újra Lakatos Zsófia lett az MPRSZ elnöke

Újra Lakatos Zsófia lett az MPRSZ elnöke 

Jó csapat jött össze, többet fogjuk hallatni a hangunkat - mondja az MPRSZ elnökké újraválasztott Lakatos Zsófia. A szakember szeretné elérni, hogy még jobban elismerjék a pr-szakmát, emellett pedig erősítene etikai területen.

Két hét múlva vasutassztrájk? 

Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek

Az adótanácsadóknak még az évi ötezres díj is sok 

A vállalkozások nem látják értelmét a kötelező kamarai tagságnak – közölte az Adótanácsadók Egyesülete. A szervezet szerint az elképzelés jelenlegi formájában csak többletköltséget jelentene a cégeknek, valós érdekképviselet nélkül.

Együttműködés a kkv-k érdekében 

Az előzetes egyeztetés után együtt lép fel a döntéshozóknál a közös érdekek képviseletében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Ipartestületek Országos Szövetségével (IPOSZ) - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke, miután a két szervezet együttműködési megállapodást írt alá.

Február elsején kezdődik az agrárkamarai választás 

Megkezdődik február 1-jén az agrárkamarai választási folyamat, amelynek eredményeként március 28-án megválasztják az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (Új Nemzeti Agrárkamara) országos tisztségviselőit, és ezzel létrejön az új köztestület.

Ez kéne a fellendüléshez 

A Joint Venture Szövetség megfogalmazta azon gazdaságpolitikai téziseit, amelyek a jelenlegi borús gazdasági helyzetben hozzájárulnának a beruházások fellendüléséhez, a tartós gazdasági növekedés magalapozásához, a nemzetközi versenyképesség újraépüléséhez, és végső soron az államháztartás GDP-arányos hiányának és adósságának a mérsékléséhez is.

Kitűzték a kamarai választások időpontját! 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kitűzte a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara megyei és országos küldöttválasztó gyűléseinek időpontját.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo