Etikus üzlet cikkek


A legjobb márkák az érzelmeinkre hatnak

A legjobb márkák az érzelmeinkre hatnak 

Nem igazán racionális döntés az, hogy mely márkákat szeretjük. A brand ma nem más, mint élmény. Az élményt pedig történetekkel kell megteremteni, nem érveléssel. Mert az érvek rögtön ellenállást szülnek, vitahelyzetbe tesznek. Ha viszont mesélünk, az emberi lélek egy mélyebb, irracionálisabb, emocionálisabb alapú rétegét érintjük meg. Az élelmes cégek és cégvezetők az érzelmeken keresztül közelítenek meg minket. Erről is szó esett a Piac & Profit Brandépítés – 2018: Híres legyél, ne hírhedt! című konferenciáján.
Az etikus küldetéstudat segít a cég teljesítményének növelésében

Az etikus küldetéstudat segít a cég teljesítményének növelésében 

Az alapdilemma ez: a profitnövelés szerepel az első számú célként, vagy a fogyasztók és a társadalom? Shareholder- vagy a stakeholder-szemlélet? A cégvezetők többsége főleg az előbbit kommunikálja, még akkor is, ha az utóbbit is fontosnak tartja.
Százmilliós piac a tyúklízing és a zöldségrészesedés

Százmilliós piac a tyúklízing és a zöldségrészesedés 

Csak ez elmúlt 3 évben 359 milliárd forintot költött a hazai lakosság egészséges, környezetkímélő és etikus élelmiszerre. Ezen belül egyre növekvő szegmenst, 213 millió forintot jelent a közösségi mezőgazdaságból származó élelmiszer. A Tudatos Vásárlók Egyesülete képzésekkel segíti ennek a piaci szektornak a további erősödését.
A diszkontdivat is fenntarthatóra vált

A diszkontdivat is fenntarthatóra vált 

Gyors egymásutánban a diszkontdivat vezetői brandjei, a Zara, a H&M és a Mango is ökokollekciókkal állt elő. A ruhák környezetbarát jellegét gondosan kidomborítják a kollekciók kommunikációjában.
Üzletiesedő világmegváltás

Üzletiesedő világmegváltás 

A hatásbefektetők pontosan akarják látni, hogy mit kapnak a pénzükért, hány ember életére van pozitív hatással a vállalkozás vagy projekt, amibe fektetnek, és közben profitra is számítanak. A hatásbefektetők 2007 és 2015 között 40 milliárd dollárt invesztáltak világjobbító célokra, a hozam azonban még mindig kérdéses.
Elpártolnak a széntől a befektetők és a bankok

Elpártolnak a széntől a befektetők és a bankok 

Erősödik a klímatudatos divestment-mozgalom, vagyis hogy a befektetők kivonják tőkéjüket a fosszilis érdekeltségekből. De nem emberbaráti szándékból. A bankok ugyanis a csőd szélén álló olajcégekben még üzletet látnak.
A megfontolt hipszter

A megfontolt hipszter 

A Warby Parker alapítói a tömegek számára elérhető szemüvegeket akartak készíteni úgy, hogy a cégük problémákat oldjon meg ahelyett, hogy újabbakat kreál. Minden eladott termék után egyet a rászorulók kapnak, van ingyen ebéd és ingyen szállítás. Az ötletből öt évvel a cég indulása után milliárdos és ikonikus üzlet lett úgy, hogy egyelőre csak Amerikában értékesítenek.
Húzóerő az innováció

Húzóerő az innováció 

Bármibe vágjanak bele, legyen az a cég életében a legapróbb lépés, egy napi rutinfeladat, a tisztességes hozzáállás alapvető elvárás. Etikusság oda és vissza, ez lenne az optimális üzleti rendszer a Geochem Kft. ügyvezetője szerint. Ebből egy jottányit sem enged, különösen mivel szerinte ez a záloga a fizetőképes keresletet jelentő exportpiacra-jutásnak.
Szövetkezetből exportvállalattá - ilyen egy igazi sikersztori

Szövetkezetből exportvállalattá - ilyen egy igazi sikersztori 

Még szövetkezetként indult a negyvenes években az UNIFERRO Kft., mára viszont már exportra is termelő vállalattá nőtte ki magát, amely a folyamatos innovációnak és etikus működésének köszönhetően hamarosan egész Európába szállít.
„Engedjétek szörfözni az embereimet!”

„Engedjétek szörfözni az embereimet!” 

Egy „őrült szörfös” találta ki és tette világhírűvé a világ legzöldebb túraruhamárkáját. A Patagonia története bizonyítja, hogy az elvekben való magabiztos hit sikerre vihet egy vállalkozást. Még akkor is, ha a cég – elsőként a világon – egész oldalas hirdetésben üzeni a vásárlóinak, ne vásároljanak, az alkalmazottak pedig akkor mennek szörfözni, ha akarnak.

Ne bírjuk a korrupciót - de az ajándék, az más 

Globálisan tízből négy cégvezető elképzelhetőnek tartja, hogy akár etikátlan eszközökhöz is folyamodjon cége pénzügyi terveinek teljesítése érdekében – állapítja meg az EY Globális Visszaélési Felmérésének 2016-os kutatása. Általános elvárás az átláthatóság, de a magyar vezetők jelentős része szerint egy kis ajándék azért még belefér...

Az etika mint kockázatcsökkentő tényező 

Szerencsére egyre több vállalkozó tekinti az üzleti siker feltételének a tudás és rátermettség mellett az etikus működést is. Közéjük tartozik a néhány év alatt startupból harminc országban szolgálató vállalattá növő Comforce Zrt. is.

Elmondjuk, mire adnak olcsó hitelt 

A márciusi Piac & Profitban többek között megszólal a BÁV-vezér, bemutatunk magánélet-barát munkahelyeket, elmondják a bankok, mire adnak olcsó hitelt vállalatoknak és szó van a lapban a hazai egészségügy problémáiról is.

Kettőt fizet, egyet kap - így is lehet eladni 

Még egy olyan egyszerű termék is, mint a hátizsák, lehet a társadalmi felelősségvállalás eszköze. Kovács Bori formatervező eredetileg diplomamunkának készítette a Cókmókot, majd a projekt startupszerű növekedésnek indult. De úgy tűnik, a küldetéstudat és a jó termék sem elég a sikeres vállalkozáshoz.

Titkok kellenek a munkahelyen is 

Az üzleti világ ma örvendetes módon egyre inkább az átláthatóság felé halad. A teljes titokban működő vállalatok helyére az elszámoltathatóság, bevonás, megosztás lépett. Az átlátható működés jó, ez nem kérdés. De nem biztos, hogy minden területen.

Kolonc helyett iránytű a fenntarthatóság 

A felelős üzleti működés lassacskán a helyére kerül: a céges stratégiák középpontjába. A vállalatok kezdik belátni: a túlélés feltétele, hogy reagáljanak a világ problémáira, és a maguk módján részt vegyenek azok megoldásában. Korántsem öncélú jótékonyságról van tehát szó.

A legújabb divat: az egészség 

A divat nem azt jelenti, hogy félévente le kéne cserélni a ruhatárunkat – vallja a Kamorka tervezője. Persze számít, hogy mit viselünk, de nemcsak az, hogy hogy néz ki, de az is, hogyan készült, ezért kínál egészséges és környezetbarát módszerekkel előállított termékeket.

Az egészséghez vezető üzlet 

Gyógyszerek helyett a természet kincseinek erejében hisz Bezsila Ágnes, aki a természetes alapanyagok mellett a főzés kultúráját terjeszti kis boltjával. Az üzentre pedig egyre többen nyitottak.

A cégek zsebére megy a korrupció, mégsem törődnek vele 

Kettős mércével viszonyulnak a korrupcióhoz a hazai vállalkozások: a gazdaság egészében látják, hogy jelen van, de tagadják, hogy saját házuk táján vagy közvetlen környezetükben tapasztalnák. Tízből nyolc cég nem monitorozza a visszaéléseket házon belül, inkább bízik az alkalmazottaiban. A cégvezetők leginkább attól félnek, hogy a beosztottak belső adatokat szivárogtatnak ki.

Nem ingyen zacskó kell a boldogsághoz 

Tavaly év végén nyitott meg az ország első csomagolásmentes boltja, amit a nyitástól hatalmas érdeklődés övez, nemcsak a vásárlók, hanem a befektetők részéről is. Az alapító, Monostori-Kalovits Márk szerint ugyan a betérők először csodálkoznak ezen az alternatív vásárlási módon, de az, hogy csomagolás nélkül nemcsak a környezetért tesznek, hanem a pénztárcájukra is jó hatással van, mindenkit meggyőz a létjogosultságáról.

Ahol probléma van, ott üzlet is lehet 

Üzleti és emberi szempontból egyaránt szükség van támogatásra ahhoz, hogy növekedésnek indulhasson az épp csak bimbózó társadalmi vállalkozási szcéna. A kulcspontokról beszélgettünk a SocialFokus egyik alapítójával.

Csábító cafeteria 

Hogyan állítsuk össze a cafeteria-menüt? Hogyan javítsuk cégünk cash-flow helyzetét? Hogyan innováljunk? Számtalan kérdésre találja meg a választ a Piac & Profit december – januári összevont számában.

Megéri a logós bögre helyett a jótékonykodás 

A világ legnagyobb vállalatainak eredményei igazolják, hogy az adományozás megtérülő befektetésnek számít. Decemberben ajánlják fel a legtöbb adományt, Magyarországon is egyre többször fordul elő, hogy a karácsonyi reklámajándékok árát jótékony célra fordítják.

Az üzlet nem jótékonysági intézmény - de van, amelyik igen 

Szokás mondani, hogy egy üzlet nem jótékonysági intézmény. Nos, az adománybolt igen. Újrafelhasználás, munkahelyteremtés és társadalmi szolidaritás, üzleti alapon – ezzel foglalkozik a Cseriti.

A terrortámadásokban is lehetőséget láttak a nyerészkedők 

Franciaországban megpróbálták levédetni a Pray for Paris szlogent a terrortámadások után. A francia Szellemi Tulajdon Hivatala természetesen elutasította kérelmet.

Újabb nyolc cég vehette át az Üzleti Etikai Díjat 

Az idén 16. alkalommal átadott Üzleti Etikai Díj célja, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat. Az idei megmérettetésen – az eddigi 56 aktívan működő díjazott cég után – újabb 8 magyarországi bejegyzésű cég vehette át az elismerést november 18-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.

16. alkalommal ítélték oda az Üzleti Etikai Díjat 

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 16. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 56 aktívan működő díjazott cég után – újabb 8 magyarországi bejegyzésű cég veheti át az elismerést november 18-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán. Az eseményre ismét a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia zárását követően kerül sor, kiemelve az üzleti etika és a fenntartható fejlődés szoros kapcsolatát.

Őszintén a hibákról 

A cégekre is igaz az a népszerű szólás, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. A legfelelősebben működő cégnél is becsúszhatnak hibák, olykor pedig az igazán nagyok is óriásit hibáznak - gondoljunk csak a Volkswagen botrányra. A kérdés, hogy mit kezdjünk, ha napvilágra került a szennyes.

Vállalatvezető helyett változásvezető? 

Miért ül le egy asztalhoz többek között a GE, a Heineken, a Masterplast, a McDonald's, a Nestlé és a Pannónia Ethanol vezérigazgatója, másik 25 vezérigazgatóval együtt? A változásért!

Ahol a bicikli nem hobbi 

A fogyasztói igények kielégítése mellett munkát és öngondoskodást teremt egy hátrányos helyzetű kistérségben, sőt még a közlekedés biztonságát is növeli a Re-Cikli kerékpárjavító műhelye.

"A korrupció mindig hiba a rendszerben" 

Nem igazán pozitív a kép a hazai vállalkozásokról és a vállalkozók lehetőségeiről egy friss kutatás szerint. Pedig a szabályok betartása nélkül hosszú távú, nemzetközi siker elképzelhetetlen – vélik a Prezi és a Ustream vezetői.

„Próbáljuk megoldani mások problémáit” 

A fogyatékkal élők társadalmi integrációjával foglalkozik Szabó Zoltán József és Szabó Alexa, az Értéksziget webáruház alapítói. Tudják, miről beszélnek, maguk is érintettek. Vállalkozásuk nemcsak a családnak nyújt megélhetést, másoknak is segít.

Nem csak alkalmazott, ember 

Az etikus vállalat figyel az összes érintettjének jóllétére, a környezetre, a társadalomra is. Sokszor azonban megfeledkezünk arról, hogy az érintettek között a munkavállalók is ott vannak. Lássuk a legfontosabb elveket és néhány jó példát!

Több segítség kéne a segítő vásárláshoz 

Különleges jogállásért lobbiznának a charity shopok, azaz az adományboltok tulajdonosai. Az ilyen üzletekre egyelőre ugyanazon adózási és egyéb szabályok vonatkoznak, mint bármely használtcikk-kereskedésre, ami igen megnehezíti a működést. Önmagában az, hogy az árut ingyen szerzik be, még nem elegendő segítség, ezért többek között áfa-mentességet szeretnének elérni, hogy tovább segíthessenek másokon.

Tippek az etikai csapdák elkerüléséhez 

Egyre több cégvezető érzi, hogy az etikus magatartás nem csak a léleknek jó, de kifizetődő is. Nem olyan egyszerű azonban mindig a helyes úton maradni.

Egy címke segíthet a gyerekmunkásokon 

A gyermekmunka az egyik legnagyobb probléma, amely az egyébként is sokszor támadott divatiparral kapcsolatban felmerül. Most egy védjeggyel a fogyasztói döntés kényszerítheti a cégeket arra, hogy felhagyjanak a szörnyű gyakorlattal.

„Nagyon beletenyereltünk” 

Szó sem volt cégalapításról, egyszerűen lelkesedésből állt össze néhány barátnő nyolc évvel ezelőtt, hogy tegyen valamit a fenntarthatóbb világért. Mára a Cellux Csoport a szegmens egyik legismertebb márkája, és még koránt sincsenek a határaiknál.

Itt az idő a beszéd helyett cselekvésre váltani 

Az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célok eléréséhez a vállalatok – legyenek kicsik vagy nagyok – nagyon jelentős mértékben járulhatnak hozzá, ha belátják saját felelősségüket. Ennek tudatosítása érdekében jött létre a Vállalkozás 2020 Manifesztum, amely kijelöli a legfontosabb prioritásokat. A dokumentum azt hangsúlyozza, eljött a konkrét és gyakorlati lépések ideje.

Siker és etika – lehet együtt? 

Lehet-e kifizetődő az etikus magatartás az üzleti életben? Önfeláldozás-e, ha cégünk működése során a profitérdekek mellett a környezet és a társadalom tágabb érdekeire is tekintettel vagyunk? Vagy nincs is már másik út?

Csokoládé, autizmus, biznisz - így, együtt 

Minőségi csokoládé, ami felveszi a versenyt a piaci versenytársakkal úgy, hogy az előállítása során munkatapasztalathoz jutnak autizmussal élő fiatalok, akiknek erre másképp nem nagyon lenne lehetőségük – ez a Kockacsoki.

Befektetés: mit remélhetünk? 

Vajon miért lehet eredményesebb az a vállalat, amely vezetőségében vannak nők? A Piac & Profit májusi számából kiderül, hogy miért vált hangsúlyos kérdéssé a 21. században a nők gazdasági életben betöltött szerepének erősítése. Szó van még biztonságos befektetésekről, sikersztorikról az esküvőiparban még sok másról.

A változás elhagyta a kísérleti labort 

Az értékrend változás már nem lehetőség, hanem kényszer, a mindennapjaink része. Ennek szele el fogja érni a magyar kkv-kat is. Fel kell készülni arra a világra, akár hisszük, akár nem. A változás nem kis lépésekben zajlik, hanem olyan ugrásokban, amelyek meglepő változásokat tudnak hozni egyes piacokra – hívta fel a figyelmet a Piac&Profit KKV-Akadémiáján Radácsi László, a BGF tudományos főmunkatársa. Ezért meg kell tanulni legalább az alap kifejezéseit, irányait ennek az új világnak, hogy ne maradjunk le végletesen.

Behozni a fontos dolgokat 

Könyvek gyerekeknek válásról, halálról, alkoholizmusról. Olyan témákról, amelyek bár óhatatlanul részei az életüknek, általában senki sem beszél róluk. A Csimota Kiadó nehéz és fontos témák feldolgozásában segít, miközben az olvasás és a könyvek mellőzöttsége ellen harcol.

A végső cél az, hogy elfogyjon az alapanyag 

Kreatív újrahasznosítással hosszabbítja meg az egyébként veszélyes hulladéknak számító kültéri reklámmolinók élettartamát a Medence Csoport. Abban hisznek, hogy az újrahasznosítás akkor az igazi, ha a professzionális dizájn részeként túllép kommunikációs szerepén.

Korrupció: homokba dugják a fejüket a vállalatok 

Számos hazai vállalatvezető véli úgy, hogy cégét egyáltalán nem érinti a korrupció és az etikai vétség problémaköre, igaz, csupán a cégek kevesebb, mint negyede igyekszik azonosítani az ilyen kockázatot hordozó kulcspozíciókat saját szervezetén belül. A vállalatvezetők több mint fele gondolja úgy, hogy számára nem fontos az etikai vétségek, visszaélések kezelése, miközben a gyenge kockázatkezelés komoly veszteségekkel jár.

Már fairek a bankok - de mit is jelent ez? 

2015. február elsejétől hatályos a tavaly év végén elfogadott „fair bank” törvény, ennek kapcsán áttekintettük, mit is jelent a fair bankolás.

Házikence: hobbiból üzlet 

A házi szappanok készítése sokak számára érdekes hobbi, de a Házikence Tanoda ennél sokkal többet ad azoknak, akik náluk tanulnak: az önmagukért vállalt felelősség és egy sikeres üzlet lehetőségét.

Világmegváltásból profitálnak 

Nem adakozás, nem CSR. Az impact investing társadalmi vállalkozásokba fektet, a világjobbító célokat társítja a profitérdekkel. Magyar kifejezés sincs igazán rá. Hatásbefektetés? Hatástőke?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca

Meglepő, de a hazai Európa egyik legpezsgőbb lakáspiaca 

2023-ban 107 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon. Ez 26,1 százalékos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo