Kkv beszerzés cikkek


Együtt könnyebb, és persze olcsóbb vásárolni

Együtt könnyebb, és persze olcsóbb vásárolni 

Beszerzői közösséget alakítottak február elején a tokaji borászok. Az összefogás által helyzeti előnybe kerülhetnek a helyi borászati vállalkozások, a közös beszerzéssel jelentős megtakarítást érhetnek el. A kezdeményezés borvidéki szinten itthon még új, ám más területeken már láttunk jó példákat. Mutatunk néhány külföldi gyakorlatot is.
Gyorsabban, rendszerben – ez a nyerő idén

Gyorsabban, rendszerben – ez a nyerő idén 

A jövőben egyre fontosabb szerepe lesz a beszállítói minősítésnek mind a szolgáltató, mind a vásárló szempontjából.
Hogy tárgyaljon egy kis cég a beszállítókkal?

Hogy tárgyaljon egy kis cég a beszállítókkal? 

Ha egyéni vagy mikrovállalkozóként túl kicsinek érezzük magunkat ahhoz, hogy nagyobb beszállítókkal érdemi tárgyalásokat folytassunk, érdemes megfogadni szakértőnk 3 javaslatát. Ennek két hatása lesz. Egyrészt nagyobb az esélye, hogy eredményes tárgyalást bonyolítsunk le, másrészt magabiztosabban megyünk a megbeszélésre.
3 jó tipp, hogy ne bukjunk a beszerzésen

3 jó tipp, hogy ne bukjunk a beszerzésen 

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt hiszik, azzal, hogy leadták a megrendelést valamire, nincs több dolga a beszerzőnek. Szakértőnk szerint viszont van még tennivaló, ha azt akarjuk, hogy minden rendben menjen.
Mire figyeljünk beszerzéskor az egységáron kívül?

Mire figyeljünk beszerzéskor az egységáron kívül? 

A magyar vásárlók - akár magánszemélyekről, akár cégekről van szó, híresen árérzékenyek, ez nem is meglepő. Azonban ha a céges beszerzéskor csak az árra figyelünk, rosszabbul járhatunk a végén. A Piac&Profit szakértője segít, mire figyeljünk még.
Egy jó rendszer kiváltja a szupersztárokat

Egy jó rendszer kiváltja a szupersztárokat 

Vannak vállalkozók, akik szerint a munkaerő biorobotokból áll, akik bármikor cserélhetőek. Mások szerint csak a kiváló munkaerő teszi lehetővé a növekedést és a fejlődést. Az életben azonban nincsenek fekete vagy fehér megoldások. A beszerzésben sem.
A kkv-k húzzák a lízing piacot

A kkv-k húzzák a lízing piacot 

Növekedéssel zárta a múlt évet a magyarországi lízingpiac. A jegybanki növekedési hitelprogram 103 milliárd forinttal járult hozzá a 453 milliárd forintos finanszírozott összeghez, ez utóbbi 24 százalékos növekedést jelent ez előző évhez képest – derül ki a Magyar Lízingszövetség összesítéséből. A bővülés motorját a vállalkozások, azon belül is a kkv-k jármű- és eszközbeszerzései jelentették, a Lízingszövetség arra számít, hogy a jövőben is a kkv-k húzzák majd a piacot.
Mire figyeljünk szolgáltatások beszerzésekor?

Mire figyeljünk szolgáltatások beszerzésekor? 

Beszerzés szempontjából a szolgáltatások beszerzése speciális területnek számít. Hiszen míg az anyagok, eszközök, különböző termékek, jól megfogható terméktulajdonságokkal rendelkeznek, és ezek a katalógusokban, árajánlatokban egészen pontosan ellenőrizhetőek, szolgáltatások esetén lényegesen több erőfeszítést igényel, ha két szolgáltató termékét össze szeretnénk hasonlítani. Szakértőnk segít, hogy mire figyeljünk!
A beszerzők leghatékonyabb fegyvere

A beszerzők leghatékonyabb fegyvere 

Tudja mi az az egyetlen eszköz, ami akár 100%-kal is növelheti a hatékonyságot a beszerzés területén? A kérdezés tudománya.Az első és legfontosabb dolog, amit beszerzőként meg kell tanulni, vagy cégvezetőként meg kell tanítani az embereinknek, hogy merjenek és tudjanak kérdezni.
A lízingesek is örülnek, ha jól megy a kkv-knak

A lízingesek is örülnek, ha jól megy a kkv-knak 

Az év első háromnegyedben naponta átlagosan több mint 1,1 milliárd forint értékben köttettek lízingszerződéseket – ismertette a szektor friss adatait a Magyar Lízingszövetség. A jövőben folytatódik a növekedés, a járműpiac látványos bővülése mellett a vállalkozások eszközbeszerzései húzzák majd a piacot, a fejlődésben pedig fontos szerepe lesz a jegybank hitelprogramjának is.

Akciók? Csak óvatosan! 

A kisvállalkozások számára különösen fontos, hogy jó áron tudják beszerezni a szükséges it eszközöket. Nem csak magánemberként érdemes hát böngészni az akciós újságokat - de azért nem árt figyelni!

Van még tennivaló a tisztább gazdaságért 

Nem változott a korrupció mértéke az üzleti életben az elmúlt két évben egy friss felmérés szerint, de a saját ágazatát optimistábban látja a többség.

Miből fejlesszünk? Uniós pénzekből! 

Az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásai most a legtöbb magyarországi kis- és középvállalkozás számára pályázati lehetőségeket egész sorát nyújtják. Az uniós pénzek segítségével még a forráshiányos környezetben is lehetőség nyílik a vállalkozás fejlesztésére, bővítésére.

Ingatlanpiac - Kivárnak a kkv-k 

A gazdasági válság hatásait az ingatlanszektor igencsak megérezte. Csökkentek az ingatlanárak, a bérleti díjak, új beruházások híján az építőipar is hanyatlik.

Sok kicsi többre megy 

A mostani tőkeszegény környezetben a szövetkezés és hálózatosodás sokaknak lehetne mentőöv. De ma még csekély az együttműködés a hazai üzleti élet szereplői között, a kisvállalatokra pedig különösen jellemző, hogy féltik a sajátjukat. Nem fognak össze, egymásban jobbára csak versenytársat látnak, különösen az azonos ágazatban tevékenykedők. Pedig együtt többet elérhetnének.

Így szállhatnak be a kicsik a nagy üzletekbe 

A klasztertagoknak szánt pályázati források támogatási intenzitásának növelését sürgetik az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter szakemberei. Álláspontjuk szerint ugyanis ahhoz, hogy a ma érvényesülő tendenciákkal szemben növekedjen a nagyobb értékű projektek száma, megfelelő finanszírozási környezet, átláthatóbb-kiszámíthatóbb adminisztráció, projektmenedzselési támogatás és a forrásokat nem elaprózó pályázati konstrukciók kellenek.

Olcsóbban autót, telefont, üzemanyagot 

Mától a hazai kis- és középvállalkozások beszerzéseik során olyan árkedvezményhez juthatnak, amely eddig csak a nagyvállalatok számára volt elérhető. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított VOSZ-BESZ Zrt. öt nagyvállalattal írt alá együttműködési szerződést. A cégek azt vállalták, hogy az egyszemélyes vállalkozás is komoly kedvezményekre jogosult, akár egy nagyvállalat.

Csaknem fél éve a legmagasabb érték 

Négy hónap után bővülést jelez a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke. Az  50,5-es érték a korábbi februárokkal összevetve alacsony, az elmúlt hónapok tükrében viszont relatíve magas.

Az áremelkedések ellenére is lehet megtakarítást elérni 

A decemberben lezárult, 2011-2012-es villamos energia beszerzési időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az árak évközi emelkedése miatt érdemes a beszerzések lebonyolítását már az első negyedévben megkezdeni.

Akár 45 százalék kedvezmény! 

December 31-én jár le a pályázati határideje két GOP pályázatnak, amelyek mikro illetve középvállalkozások technológiai fejlesztésére adnak lehetőséget. Az egyenként minimum nettó 200.000 forint értékű eszköz beszerzésre vonatkozó pályázatokkal akár 45 százalékkal olcsóbban valósítató meg a fejlesztés.

Jó-e a liberalizált árampiac? 

Felemás képet mutat magáról a liberalizált árampiac: évek óta lehet élni a kereskedőválasztás lehetőségével, mégis kevés vállalkozás szeretne így árelőnyhöz jutni. A kis- és középvállalkozások pedig alig ismerik a szabad áramkereskedelem előnyeit.

Olcsó vásár kkv-knak 

Online árverésen értékesíti használt, de jó állapotú eszközeit a legnagyobb hipermarketlánc. A Nyugat-Magyarországon 35 üzletet érintő, több mint 500 tételt tartalmazó aukciót október 4-5-én tartják, a kínált eszközök már megtekinthetők az interneten.  A vevők tiszta versenykörülmények között juthatnak a speciális, nehezen hozzáférhető javakhoz, a kínálatban szinte minden van a sütőipari gépektől informatikai eszközökön és irodabútorokon át a bevásárlókocsiig.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban

Megnézheti, mennyivel drágábbak az üzemanyagok nálunk, mint a régióban 

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo