Légszennyezettség cikkek


A világ levegőszennyezettsége szinte már mindenütt meghaladja az egészségügyi határértékeket

A világ levegőszennyezettsége szinte már mindenütt meghaladja az egészségügyi határértékeket 

Több mint 2 évvel kevesebbet él az emberiség a légszennyezettség miatt.
Tragikus a budapesti levegő

Tragikus a budapesti levegő 

Az asztma világnapján mutatta be a Greenpeace Magyarország iskolák környékén végzett légszennyezettségi méréseinek eredményét. Naponta ugyanis 11 ezer, évente 4 millió gyerek asztmás megbetegedését okozza a közúti járművek szennyezőanyag-kibocsátása világszerte. Ezért leginkább a nitrogéndioxid-szennyezés a felelős. Ezt a szennyező anyagot mérték a szervezet szakértői a levegőben fővárosi iskolák környékén. A mérési eredmények azt mutatják: sok oktatási intézmény közelében jelentősebb a légszennyezettség, mint a közeli, hivatalos mérőállomásokon.
Összefüggés van a légszennyezés és a vetélés kockázata között

Összefüggés van a légszennyezés és a vetélés kockázata között 

Összefüggés mutatható ki a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között amerikai kutatók eredményei alapján. Sőt, egy hónapon belül többször is megnőhet a kockázat, ahogy a levegő minősége változik.
Indul a per a főváros ellen a mocskos levegő miatt

Indul a per a főváros ellen a mocskos levegő miatt 

Bírósághoz fordult a Levegő Munkacsoport, mert álláspontja szerint Budapest és környékének levegőminőségi terve a jelenlegi formájában nem alkalmas a légszennyezettség érdemi csökkentésére.
A városi szmog miatt olyan a tüdőnk, mint a láncdohányosoké

A városi szmog miatt olyan a tüdőnk, mint a láncdohányosoké 

A szmog korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek az egészségére káros hatással van. A kiskorúakat is sújtja. Tudósok kiszámolták, hány cigaretta elszívásával egyenlő, ha egy szmogos nagyvárosban élünk. A számok megdöbbentőek.
Behajtási díjjal szorítják ki a dízelautókat Londonból

Behajtási díjjal szorítják ki a dízelautókat Londonból 

Újra rájár a rúd a dízelautókra. Közel 7500 forintos díjat kell fizetniük a legszennyezőbb kocsiknak, ha be akarnak hajtani London belvárosába. 2019-re „ultraalacsony kibocsátású” zónává akarják változtatni London belső kerületeit a városatyák.
Az asztmán is segítene, ha letennénk az autót

Az asztmán is segítene, ha letennénk az autót 

Az asztmások sokszor csak a levegő pollenkoncentrációját figyelik, pedig a légszennyezettségi adatokat is kéne - Erre figyelmeztet az 1998 óta minden május első keddjén megrendezésre kerülő Asztma Világnap is.
Tinta készül a légszennyezésből

Tinta készül a légszennyezésből 

Még a légszennyezést is lehet újrahasznosítani, csak kellett némi kreativitás hozzá. Az Air Ink a szennyezett levegő széntartalmát visszanyerve állít elő kiváló minőségű tintát.
Az ipar befékezésével védekezik a szmog ellen Kína

Az ipar befékezésével védekezik a szmog ellen Kína 

Visszafognák az acél- és alumíniumgyárak üvegházgáz-kibocsátását, betiltanák a szénszállítást a legnagyobb kikötőben, továbbá bezárnának számos műtrágya- és gyógyszergyárat Kínában, hogy csökkentsék az elviselhetetlen szmogot.
Saját füstünket szívjuk vissza

Saját füstünket szívjuk vissza 

Amit eltüzelünk, a levegőbe jutó füsttel be is lélegezzük. Ezért is komoly gond a házi hulladékégetés. Bár a probléma mögött szociális okok is húzódnak, a HuMusz Szövetség szerint túlzott egyszerűsítés csak a szegénységre hivatkozni. Számtalan olyan esetben is tapasztalható a hulladékégetés, ahol anyagilag nem kényszerülnek rá a háztartások.

Fűteni kell, de nem mindegy, mivel 

A hazai fűtőkészülék-állomány átlagéletkora meghaladja a 20 évet. Ez nemcsak azért gond, mert az elavult készülékek nem hatékonyak, jóval több energiát használnak fel az azonos komfortérzet megteremtéséhez.

Több ezer élet múlik az erőműveken 

Ha 2025-re Nagy-Britannia leállítja összes szénerőművét, évente akár 2870 életet is megmenthet: ezek közül több mint 1300-at a kontinensen. A Mátrai Erőmű is a top 30-ban van az európai szennyezők között.

Egészségünket tüzelné el a kormány? 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több lignitbánya megnyitását tervezik. A WWF Magyarország környezetvédelmi felméréséből ijesztő adatok kerültek napvilágra a lignit és szénbányászat és tüzelés környezeti, egészségügyi hatásairól.

Még a levegő is jobb lesz az Ubertől 

Minél többen használják a közösségi alapon szerveződő utazási szolgáltatásokat, annál többen veszik igénybe a közösségi közlekedést is – állapítja meg egy tanulmány, ez pedig hozzájárul a városok levegőjének tisztulásához.

Hátizsákos galambok vigyáznak a tüdőnkre - igen, a valóságban 

A különleges járőregység Londonban működik. A tízfős madárcsapat légszennyezettséget mér. Lehet kérdezni is tőlük, mivel modern madarak, fent vannak a Twitteren is.

Szuperszennyező évünk volt 

2015 tavaszi hónapjaiban a légkör üvegházgáz-koncentrációjának havi átlaga meghaladta a 400 ppm-t, amire nem volt még példa az emberiség történetében.

Már a tiszta levegőért is fizetni kell 

Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (45 forint) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján. Ez az eset is mutatja, hogy kínai városokban nem enyhül a szmog és a helyzet súlyosabb, mint gondolnánk, egy kanadai startup palackozott levegőjével rá is ugrott a kínálkozó lehetőségre.

Életeket mentene a szigorítás 

A Levegő Munkacsoport szerint várhatóan 2025-től 42 ezerrel kevesebben halnak majd meg évente Európában a légszennyezettség következtében, amennyiben elfogadják az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága által beterjesztett, a légszennyezettségi határértékek szigorítását tartalmazó javaslatot.

Már élni sem lehet a szmogtól a földi paradicsomban 

Minden idők legnagyobb szmogja – füstködje – lepte el Délkelet-Ázsiát. Az ok még csak nem is a motorizáció, hanem az illegális erdőirtás.

Az óceánt is átutazza a szmog 

Kínában a legnagyobb a szmog az egész földkerekségen. Kaliforniában a legnagyobb a szmog Amerikában. A kettő összefügg. Az USA pekingi nagykövetsége a Twitteren tesz hozzá óránként légszennyezettségi adatokat, mely jóval durvább helyzetről számol be, mint azt a kínai hatóságok hajlandók lennének elismerni.

Már most küszöbérték felett van a légköri szén-dioxid-koncentráció 

Alig kezdődött el az év, de már most a 400 ppm (milliomod térfogatrész) lélektani határ feletti értéket mutat a szén-dioxid légköri koncentrációja, amiből arra következtetnek a szakemberek, hogy akár hónapokon keresztül küszöbérték felett maradhatnak a mutatók.

Genetikus, hogy bírjuk a légszennyezést 

Gének döntik el azt, ki hogyan reagál a légszennyező anyagokra. Akiknél megtalálhatók bizonyos génvariánsok, azoknál erősebb az általuk kiváltott gyulladás, mint akiknek nincs genetikai hajlamuk - állapította meg egy új tanulmány.

Van, amiben verjük Londont – sajnos 

Évtizedek óta nem tapasztalt szmog mérhető Dél-Angliában, ezzel a hírrel van tele a világsajtó, ám idehaza az idei évben ennek többszörösét is mérték. Putnok veri Londont és Párizst is.

A jövőnkbe kerülhet a fekete reneszánsz 

A modern világban a szén az ipari forradalom idejét idézi, ugyanakkor ez a nyersanyag még mindig a világ egyik legfontosabb energiahordozója és jó úton van afelé, hogy visszanyerje korábbi fontosságát. Elsősorban azért, mert minden másnál olcsóbb, de az sem mellékes, hogy szinte mindenhol megtalálható. Van belőle nekünk is bőven.

Itt a legszennyezettebb levegőjű városok listája 

Az ENSZ Világegyézségügyi Szervezete által közzétett listán szerencsére Budapest nem került az uniós ”élvonalba”. De sok helyen maszkot rakhatunk az arcunkra, ha városnézésre indulunk.

A legnagyobbaknak is betesz a környezetszennyezés 

A legnagyobb népességű nagyhatalom a világon, de nincs felkészülve a klímaváltozás kedvezőtlen mellékhatásaira. Ezt maga a kormány ismerte be Pekingben. Ékes szimbóluma ennek a sanghaji szmog, ami olyan sűrű, hogy mint a köd: a múlt héten le is zárták miatta a repteret. Iskolák ajtajai is zárva maradtak.

Évente 18 ezren halnak meg a szénerőművek miatt 

Egy kutatás szerint Európában közvetve 18 ezer ember haláláért tehetők felelőssé a szénbányák és a szénerőművek. A szén égetése következtében a levegőbe kerülő szennyezés miatt fellépő egészségügyi költségek még a legóvatosabb becslés szerint is elérik a húszmilliárd eurót, a széntüzelésre visszavezethető megbetegedések miatt kieső munkanapok száma pedig meghaladja a négymilliót.

Miért vannak csíkok Magyarország égboltján? 

Külön irodalma van az úgynevezett "chem trail"-jelenségnek: Budapest felett is gyakran megfigyelhető, hogy egy repülőgép akár 18-20 csíkot is húz a város felé, melyek felhőkké oszlanak szét. A jelenség okát és eredetét faggató kérdésünkre a Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra hárította a válaszadást. A légiközlekedésért felelős tárca azonban hallgat. Pedig már amerikai dokumentumfilmeseknek is feltűnt, hogy régiónkban túl sok az ilyen csík.

Zaj - Autók, kutyák, szomszédok, senkit sem zavar? 

Nehéz elképzelni, hogy egy városiasodott társadalomban nem okoz problémát a zajszennyezés. Mégis, egy kutatás szerint az amerikaiak 80 százaléka állítja, nem tapasztal igazán zavaró zajokat.

Folytatódik az EU-Kína csörte 

A kínai légiközlekedési szövetség jogi lépésekkel és esetleges megtorló intézkedésekkel fenyeget az Európai Unió január 1-jén életbe lépett új szabályozása miatt.

Gyorsul a globális felmelegedés 

Klímatológusok a Nature című szakfolyóiratban közzétett tanulmánya szerint már ebben az évszázadban a várt 2 Celsius fokos melegedésnél nagyobb lesz a hőmérséklet változása Földünk egyes pontjain.  

"Tisztább" füstöt pöfékelnek ezentúl a hajók 

90 százalékkal csökkenhet a levegő kéndioxid-szennyezettsége az évtized közepétől, ha az Európai Unióban jóváhagyják az Európai Bizottság pénteken közzétett javaslatát a hajóüzemanyagok kéntartalmának csökkentéséről.

Obama végre szabályozhatja a légszennyezést... 

Nem tudták megakadályozni a rebuplikánusok benyújtott törvényjavaslatai, hogy Obama megvalósítsa a Koppenhágai Klímacsúcson tett ígéretét, miszerint 2020-ra az 2005-ös bázisévhez képest 17 százalékkal csökkenti az USA ÜHG-emisszióját. Fontos mérföldkőnek számít a klímaharcban, hogy elhárultak az akadályok az elől, az Obama-adminisztráció szigorítsa a légszennyezés törvényi szabályozását.

Lassan csak maszkban lehet az utcára menni.. 

Az egészségügyi határérték feletti a szálló por koncentrációja (PM10) Magyarország több nagyvárosában, Miskolcon és Budapesten szmogriadót rendeltek el, a borsodi megyeszékhelyen riasztási, a fővárosban tájékoztatási fokozat van érvényben.

Koromtalanítás: ”tiszta tűzhelyek” 500 millió családnak 

Évente közel kétmillió ember, főként gyerekek és nők halnak meg javarészt a fejlődő országokban olyan betegségekben, amit a beltéri sütés-főzésből eredő füst és korom okoz. Nemzetközi programot indítottak az elavult eszközök kicserélésére. Egyelőre csak az Egyesült Államok hajlandó mélyebben a pénztárcájába nyúlni, hogy dollármilliókat áldozzon eme egészségre káros és légszennyező gyakorlat megszüntetésére.

”Karbonmegfogás”, avagy a gyárkémények zöldülése 

Léteznek már technikák az égési folyamat eredményeként levegőbe kerülő üvegházgázok megfogására (carbon capture), de többségük túlságosan energiaigényes és költséges.

100 kilométeres lett minden idők legnagyobb forgalmi dugója 

A Pekinget Tibettel összekötő autópályán, rögtön a kínai főváros közelében 100 kilométeresre nyúlt a tumultus. Ehhez képest semmi a forgalmi dugóban akár 6-8 órán át is várakozó moszkvai polgárok mindennapos rutinja.

Szigorít az EU: zöldebb lesz az ipar 

Az EP képviselők elfogadták az ipari szennyezőanyag-kibocsátási szabályok szigorításáról szóló jogszabályt. Az irányelv 2016-ig jelentősen csökkentené a nitrogénoxid-, kéndioxid- és porkibocsátást.

Elektromos járműre váltottak a győri rendőrök 

Ezentúl 3 elektromos robogón és 3 elektromos kerékpáron is járőröznek a jövőben a győri belvárosban dolgozó rendőrök. Az elektromos kerékpárokat és robogókat kedvezményes áron értékesítette Michael Leier, a Leier Cégcsoport tulajdonosa, aki Leier Eco-Line néven a közelmúltban elektromos, környezetkímélő közlekedési eszközök forgalmazását kezdte meg Magyarországon.

Szemétimportra rendezkedik be a burgenlandi hulladékégető? 

Ausztriában már most 100 000 tonna kihasználatlan égető kapacitás van, állítja a Greenpeace, a heiligenkreuzi égető fogadóképessége mégis Burgenland teljes szeméttermelésének mintegy tízszeresére van tervezve.

Nem zöldülnek a szennyező iparágak 

A Carbon Disclosure Project megvizsgálta, hogy a legnagyobb tőkéjű brit vállalatok mennyiben tartották be a természetre és egészségre káros gázkibocsátás mérséklésére vonatkozó nemzeti szabályozást. Az FTSE 100, közkeletűbb nevén "footsie"-tőzsdeindexben szereplő cégek 77 százaléka jócskán elmaradt a törvényileg elvárt csökkentéstől.

Füstben fuldoklik az ország 

Az Egyesült Államok 322 megyéjében haladja meg a földfelszíni ózonkoncentráció a megengedett határértéket. Amennyiben a környezetvédelmi hivatal bevezeti a szigorúbb előírásokat, összesen 515 megye kerülne a légszennyezők köré. A Clean Air Watch egyesület az Obama-adminisztráció legjelentősebb 2010-es környezettudatos akciójaként üdvözölte a javaslatot.

Budapesten csak páratlan rendszámmal lehet autózni 

A szálló por magas koncentrációja miatt vasárnap 11 órától életbe lép a szmogriadó Budapesten; az intézkedés visszavonásig érvényes - közölte a főpolgármester.

Ma már nyugodtan lélegezhetünk a fővárosban 

A hét végén jelentősen javult a főváros levegője, megszűnt a szálló por magas koncentrációja, ezért a főpolgármester megszüntette a fővárosi szmogriadó-rendeletben rögzített korlátozó intézkedéseit - nyilatkozta Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon

Durván felpörgött az elektromos autók eladása Magyarországon  

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban.

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Cégblog

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo