Magvető tőke cikkek


A magvető fázisú cégeket keresték a befektetők

A magvető fázisú cégeket keresték a befektetők 

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2017. évi jelentése szerint tavaly Magyarországon 95 vállalat részesült összesen 38,2 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben. A befektetések 73 százaléka az év során három szektorba, a közlekedéssel, az informatikával és elektronikával, illetve az üzleti termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó cégekbe áramlott.
Startupokat keres a Samsung tőkealapja

Startupokat keres a Samsung tőkealapja 

A Samsung célja, hogy befektető legyen a holnap legnagyobb milliárd dolláros bizniszeiben, melyek innovatív, áttörést hozó technológiákat fejlesztenek, elsősorban a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság terén. 2016-ban annyira felpörgött a kockázati tőkebefektetés Európában, hogy arra 2007 óta nem volt példa.
Viszlát Jeremie! De most honnan lesz pénz?

Viszlát Jeremie! De most honnan lesz pénz? 

2016. május 31-ig kellett a Jeremie kockázati tőkealapok kezelői kihelyeznie kis- és középvállalkozásoknak a rájuk bízott 131,5 milliárd forintot. A kormány közlése szerint ez "szinte teljesült", a cégek viszont alig várják a következő kört. De mikor és milyen lesz?
Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána?

Kipörög a JEREMIE – de mi lesz utána? 

A JEREMIE-alapok 2015 decemberéig fektethetnek be tőkét hazai kis- és középvállalkozásokba, elősegítve azok különböző fázisú növekedését. Az év végi befektetési határidő azonban nem jelenti azt, hogy a vállalkozásoknak már nem kell számolni újabb finanszírozási programokkal.
Betegeknek segít a magyar startup

Betegeknek segít a magyar startup 

Autisták kommunikációját segítő okostelefonos applikációt fejleszt egy magyar csapat. Az ötlet nem teljesen újszerű, de az autista gyermekeket nevelő szülők életében forradalmi változást hozhat. A projekt még seed – azaz kezdeti fázisban van, de már találtak hozzá finanszírozót, méghozzá Magyarországon.
Tőkehiány jöhet a mostani forrásbőség után

Tőkehiány jöhet a mostani forrásbőség után 

Igazi gazdaságélénkítő hatása a JEREMIE-programoknak akkor lesz, ha a jövőben is folytatódhatnak. Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve szükség van a program sarokköveinek részleges újragondolására és a jelenlegi piaci viszonyokhoz történő igazítására is. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az elmúlt öt év tapasztalatainak ismeretében erre tett koncepcionális javaslatokat.
Aki pénzt kér, tanácsot kap, aki tanácsot, az pénzt

Aki pénzt kér, tanácsot kap, aki tanácsot, az pénzt 

A startup szcénához illő módon, a Facebookon kezdett vitatkozni egymással Oszkó Péter, a PortfoLion kockázati tőke befektető cég eddigi vezetője és Kádas Péter, Traction Tribe vezetője. Az eredmény az lett, hogy a Budapest Business Meetup szervezésében egy szemtől szembeni vitának ültek neki. Ahol aztán meglepő módon rengeteg mindenben egyetértettek.
Ki ad pénzt az én cégemnek?

Ki ad pénzt az én cégemnek? 

Mi a különbség a befektetők között? Miben akarnak mást? Mekkora tételeket finanszíroznak? Honnan tudjuk, hogy ki számunkra az ideális? Hol találjunk rá? Horgos Lénárd, az M27 Absolvo partnere összefoglalta a lényeget a Piac&Profit KKV- Akadémiáján.
Szeretné megszerezni Dagobert bácsi pénzét?

Szeretné megszerezni Dagobert bácsi pénzét? 

Szeretne mindent megkapni a Disney-től, amire csak szüksége lehet egy induló cégnek? Most valóra válhat! Akcelerátor programot indít a szórakoztatóipari óriás, 10 cég lesz a szerencsés kiválasztott.
41 milliárd forint új forrás kihelyezését támogatja az Új Széchenyi Terv

41 milliárd forint új forrás kihelyezését támogatja az Új Széchenyi Terv 

Az NFÜ eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában, még idén tíz kockázati tőkealap kezdheti meg működését. A 41 milliárd forint innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásokon segíthet.

Újra van pénz vállalkozás indításra 

Megjelentek a kockázati tőkeprogramok új felhívásai összesen 28,5 milliárd forintos keretösszeggel. Az Új Széchenyi Terv keretében az induló vállalkozásokat segítő magvető alapok 6 milliárd forintra, a növekedési alapok 22,5 milliárd forintra pályázhatnak.

Inkubátor felnőtteknek 

Bár innovációból hazánkban sincs hiány, az ötletekből sokszor mégsem lesz valóság, mert azok többsége sajnos nem befektethető. Ennek a problémának a leküzdéséhez kellene az inkubációs folyamat.

Csak egy ötlet kell a pénzhez 

Másfél millió forint induló tőke, saját vállalkozásukat már sikerre vivő mentorok és inspiáló munkatér várják a kkv-kat egy újabb magvető tőke programban. Aki bekerül, három hónapig fejleszthet, a prototípust pedig egy befektetőkkel zsúfolt teremben mutatják be a résztvevők, hogy még akár aznap újabb körös befektetőket nyerjenek meg vállalkozásnak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo