Menedzserek cikkek


Menedzseri fizetések: egymillió forint alatt nem igazán lehet vezetőt találni

Menedzseri fizetések: egymillió forint alatt nem igazán lehet vezetőt találni 

Nőtt a menedzserek keresete a koronavírus-válság lecsengésével, azonban olyan készségeket is el kellett sajátítaniuk vagy meg kellett erősíteniük a vezetőknek, amelyekre korábban kevéssé volt szükségük – derült ki a Wyser kutatásából. A vezetők kiválasztására szakosodott cég szerint az empátia kulcsfontosságúvá vált, ami a hibrid munkavégzés világában is meghatározó lehet. Az általánossá váló munkaerőhiány elérte a közép- és felsővezetői pozíciókat is.
A traktorost is kiszorítja a robot

A traktorost is kiszorítja a robot 

ut, hogy a Az 1900-as évek hangos, füstös traktorait és roppant teljesítményű munkagépeit a XXI. században önálló feladatvégzésre alkalmas okoseszközök váltják fel. A szántóföldeket elözönlő, alternatív hajtású gépekhez, robotokhoz már kezelők sem szükségesek. Az ember felügyelővé, sőt menedzserré lép elő, és anélkül termel egyre több és jobb minőségű már megművelt terület közelébe menne. 
Kecskeméti sikerek az orosházi menedzser versenyen

Kecskeméti sikerek az orosházi menedzser versenyen 

A 10 regionális állomásból és budapesti döntőből álló IX. Manager Open, a 2013.évi Országos Menedzser Teniszbajnokság negyedik versenyének színhelye a patinás dél-alföldi város Orosháza volt. Itt a helyi KAZSZER Tenisz klub teniszt szerető tulajdonosa, Gelegonya László immár harmadik alkalommal vállalja fel a sorozat egyik állomásának megrendezését.
Keresik az Év Fiatal Menedzserét!

Keresik az Év Fiatal Menedzserét! 

A Menedzserek Országos Szövetsége nyílt pályázatot hirdet Az Év Fiatal Menedzsere 2012 cím elnyerésére. A pályázaton közvetlenül vagy közvetetten – mások általi előterjesztés, ajánlás alapján – azon magyar menedzserek vehetnek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

Kezd magára találni a turizmus - ezek most a kedvenc térségek

Kezd magára találni a turizmus - ezek most a kedvenc térségek  

A vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo