MNB Növekedési Hitel Program cikkek


Indul az NHP fix

Indul az NHP fix 

Hamarosan a legtöbb kereskedelmi bankban már elérhetővé válik az NHP fix, amelyfix kamatozású, kiszámítható forrást kínál a hazai kis- és középvállalatoknak. Ezúttal is jelentős érdeklődésre számítanak a bankok.
Közel 40 ezer cégnek jutott az nhp-ből

Közel 40 ezer cégnek jutott az nhp-ből 

A növekedési hitelprogram három szakaszában, 2013 júniusa óta, 38 086 vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz 2652 milliárd forint összegben az MNB közleménye szerint. A forinthitelek nagy része elsősorban mikrovállalkozásokhoz, a deviza alapú kölcsönök többsége középvállalkozásokhoz került.
Még 200 milliárd az olcsó hitelből

Még 200 milliárd az olcsó hitelből 

Újabb esélyhez jutottak azok a cégek, amelyeknek eddig még nem sikerült a fix 2,5 százalékos kamatozás mellett elérhető Növekedési Hitelhez jutni. A vállalkozók körében legnépszerűbb hitel szerződéses határidejét 2017. március végére tolták ki, ráadásként a forintban elérhető keretet is több tízmilliárd forinttal megnövelték.
Cégek, irány a bank! Március 31-ig lehet kérni az olcsó hitelt

Cégek, irány a bank! Március 31-ig lehet kérni az olcsó hitelt 

A Monetáris Tanács a Növekedési Hitelprogram harmadik, kivezető szakaszában a hitelszerződések kis- és középvállalkozásokkal (kkv) történő megkötésére vonatkozó határidő 2017. március 31-ig történő kitolásáról döntött, ezt követően a program lezárásra kerül.
A kereskedelemben népszerű a kezesség

A kereskedelemben népszerű a kezesség 

Leginkább a kereskedelemben érdekelt vállalatok igényelnek a hiteleikhez készfizető kezességet, ez tükröződik az adatokban is, 2016 első félévében a garancia-állomány már 41 milliárd forinttal 407,2 milliárd forintra emelkedett, szemben a 2015-ös egész éves 46 milliárd forinttal.
Hatvan milliárdot újraoszt az MNB az nhp-ban

Hatvan milliárdot újraoszt az MNB az nhp-ban 

A növekedési hitelprogram kivezető szakaszában a devizapillér fel nem használt keretösszegéből az MNB 60 milliárd forintot újraoszt a hitelintézetek közt, amelyek ezt a többletkeretet forint és devizahitelek nyújtására egyaránt felhasználhatják.
Kisvállalkozások csaptak le az olcsó hitelre

Kisvállalkozások csaptak le az olcsó hitelre 

A növekedési hitelprogram (nhp) harmadik szakaszában idén január 1. és szeptember 30. között a vállalkozások 231,8 milliárd forint összegű szerződést kötöttek, amelynek 68 százaléka új beruházási hitel, 32 százaléka pedig új lízingügylet – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden a honlapján.
Bátrabban nyúlnak a hitelekhez a cégek

Bátrabban nyúlnak a hitelekhez a cégek 

A hitelintézetek magánszektorral szembeni hitelezésében javuló tendenciák tapasztalhatók, az idei második negyedévben a kis- és középvállalatoknak (kkv-szektor) nyújtott hitelek éves összevetésben 5 százalékkal bővültek.
Bőven lesz még pénz az NHP-ban

Bőven lesz még pénz az NHP-ban 

A Monetáris Tanács mai ülésén a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakasza keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött. Így a forinthitelekre 400, a devizahitelekre 300 milliárdos keret jut.
A bankokra bízná a kkv-k hitelezését a kormány

A bankokra bízná a kkv-k hitelezését a kormány 

A növekedési hitelprogramot felváltja a piaci hitelezési program, hogy a bankok maguk kezdjék el hitelezni a kis és közepes vállalkozásokat (kkv-kat) és a gazdaság egészét; a Magyar Nemzeti Bank ebben is segítséget nyújt, de már nem ad hozzá közvetlen forrást - mondta az MNB igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

100 milliárddal több lehet az NHP-ban 

A Magyar Nemzeti Bank a Magyar Bankszövetség kérésére megvizsgálja, hogy felemeljék-e a növekedési hitelprogram (nhp) idei keretét 100 milliárd forinttal - mondta a Hidvéghi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője. Elmondása szerint a bankszövetség az nhp idei évre szóló, forintban nyújtható keretének felemelését a nagy érdeklődésre tekintettel kéri.

Pénzben nincs hiány - de kell-e valakinek? 

Idén az NHP folytatódik két pillérrel és pillérenként 300 milliárd forint kihelyezhető forrással, az Exim erősíti jelenlétét a belföldi piacra termelő kis- és középvállalatok hitelezésében, sorra írják ki az európai uniós pénzeket – 2019-ig elvileg a teljes forrást –, a PHP révén pedig a jegybank a bankok saját forrásainak kihelyezését is ösztönzi. Pénzben tehát nincs hiány, de kérdés: a megfelelő financiális háttérrel rendelkező vállalatok rászánják-e magukat a hitelfelvételre.

Hétfőtől még kedvezőbb a Növekedési hitel! 

A húsvéti nyúl előzetes ajándékaként értékelhetik a cégtulajdonosok az elmúlt időszak legkedvezőbb vállalati finanszírozási formájának, a növekedési hitel elérhetőségében bekövetkezett enyhítést. A maximum 2,5%-os hitel ma már külföldi vállalatok részesedésének megvásárlására is használható (az egyéb beruházási célok mellett). Az enyhítés egyszerre pozitív és meglepő - vélik a Bankmonitor szakértői.

Így lehet céget venni 2,5%-os hitellel 

A növekedési hitel egyik legvonzóbb felhasználási lehetősége a részesedés vásárlás, akvizíció finanszírozás. Úgy vehetünk 2,5%-os maximális kamatozású hitellel részesedést, hogy a cégek eladási ára jellemzően legalább 10-12%-os éves megtérülést biztosít a vevőnek. Ezt a lehetőséget már sokan felismerték és szeretnék az NHP-t részesedésvásárlásra használni. A műfaj azonban – a Bankmonitor.hu szakértőinek tapasztalatai alapján - komoly eltéréseket mutat a hagyományos beruházási hitelhez képest, a legtöbb cégtulajdonos nincs tisztában a sajátságokkal.

Év végén húztak bele a az NHP-ba a cégek 

2015 decemberében az NHP hitel- és lízingszerződések, valamint a folyósítások kiugró mértékben növekedtek: mivel az NHP harmadik szakaszában elérhető hitelkonstrukció feltételei csak az év utolsó heteiben derültek ki, így sokan még az év végén elérhető kedvezményes forrásból valósították meg vagy indították el beruházásaikat.

Matolcsy csodafegyvere nélkül nem lett volna növekedés 

A beruházási célú hitelek több mint felét nem vették volna fel a kis- és középvállalatok a növekedési hitelprogram (nhp) nélkül, amely így jelentősen hozzájárult a gazdaság hosszú távú növekedési potenciáljának erősítéséhez.

Idén is lesz forrás bőven a cégeknek 

Az NHP harmadik szakasza, az Eximbank Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 435 milliárd forintos hitelcsomagja idén is bőséges támogatott hitelforrást fog biztosítani a cégek számára. Ez jó alapot teremthet ahhoz, hogy a beruházási hajlandóság növekedése esetén az igénylők körének bővítésével a vállalati hitelállomány növekedhessen.

Már a stagnálás is eredmény 

A Magyar Bankszövetség elnöke lehetőséget lát arra, hogy 2016-ban a lakossági hitelállomány növekedjék, ugyanakkor a vállalati hitelezésnél már azt is eredménynek tartaná, ha az az idei szinten maradna a jegybank ösztönzőcsomagja, az NHP kivezetése után.

1700 milliárdba került eddig Matolcsy csodafegyvere 

Mintegy 1014 milliárd forint összegű szerződésről számoltak be a jegybank növekedési hitelprogramjának (NHP) második szakaszában részt vevő pénzintézetek október 2-ig; a hitelek 96 százaléka új hitel. Az NHP két szakaszában összesen több mint 26 ezer vállalkozás jutott finanszírozáshoz mintegy, 1715 milliárd forint összegben.

Tények és tévhitek a Növekedési Hitelprogramról 

A válság kitörése óta az NHP jelenti az első reális lehetőséget a kisvállalkozásoknak arra, hogy kitörhessenek a szűkös anyagi lehetőségeikből. Azonban még mindig, két évvel az indulás után sok kérdés és tévhit kering a programmal kapcsolatban. Szakértőnk írása segítségével megválaszolunk néhányat!

Csak az NHP miatt vesznek fel hitelt a kkv-k 

A teljes vállalati hitelállomány 3,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kis- és középvállalati (kkv) szegmensben, a növekedési hitelprogram (NHP) erőteljes támogatásának köszönhetően, 1,8 százalékkal emelkedett.

800 milliárdba került eddig Matolcsy újratöltött csodafegyvere 

A jegybank növekedési hitelprogramjának (NHP) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 825,8 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), ebből eddig 646,5 milliárd forintot folyósítottak.

Két éve pörgeti Matolcsy a csodafegyvert 

A Növekedési Hitelprogram több mint két éve segíti a mikro-, kis- és középvállalatok hitelhez jutását. A jelenlegi feltételek szerint az NHP és az NHP+ konstrukcióban az idei év végéig van mód hitelszerződést kötni, jóllehet az egyes hitelrészek akár 2016 végéig is lehívhatók a legtöbb hitelcél esetében – figyelmeztet az MNB.

Még többen juthatnak olcsó hitelhez 

Hamarosan ismét módosul a Növekedési Hitelprogram, így több lehetőség nyílik a komplex, időigényesebb előkészítést igénylő beruházások megvalósítására, valamint tovább bővülhet az igénybevevők köre.

Csak az NHP lehelt életet a vállalati hitelekbe 

Tavaly a negyedik negyedévben kismértékben tovább bővült a vállalati hitelállomány, éves összevetésben 2,4 százalékkal. A hitelprogramtól eltekintve a vállalati hitelállomány 4 százalékkal zsugorodott.

Olcsó pénz kell a cégeknek 

A csökkenő hitelkamatok, az élénkülő belső kereslet és a vállalkozások forráshelyzetének némi romlása ellenére stagnálás tapasztalható a forrásbevonási kedv alakulásában, miközben a vállalatok finanszírozási helyzetre vonatkozó várakozásai a következő 12 hónapos időszakra kissé javultak.

Lendületet vihet a hitelezésbe az NHP+ 

A jegybank élénkítő csomagjának tegnap bejelentett kibővítése újabb lendületet vihet a hitelezésbe. Az új konstrukciónak köszönhetően a kisebb, kevésbé tőkeerős vállalkozások is részesülhetnek az olcsó hitelből.

A kisebb cégek is hozzájuthatnak az olcsó hitelhez 

Újabb ötszáz milliárddal bővül a jegybank által 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogram. A keret egy új konstrukció elindítására szolgál, amely a likviditásnyújtáshoz kapcsolódóan vállal át hitelkockázatot a pénzintézetektől, így helyzetbe kerülhetnek a legkisebb vállalkozások is.

Vállalati hitelek: szendereg a robogás 

A támogatott hitelek szerepe a vállalati hitelpiacon nem kérdőjelezhető meg, hiszen ezek által sikerült megállítani a hitelpiac beszakadását, és még mindig ezt keresik a cégek, de további növekedésre csekély a kilátás.

Milyen hitelt kaphatunk? 

A fokozódó állami szerepvállalásnak is köszönhetően a cégek jelenleg számos forráslehetőség közül választhatnak, azonban a vállalkozásoknak érdemes megfontolni, hogy a felvett hitel alacsony költségekkel, de bonyolult garanciával és adminisztrációval, vagy inkább magasabb kockázati felárral, de jóval egyszerűbb és olcsóbb járulékos költségekkel és adminisztrációval járjon.

Informatikába fektetnek a cégek 

Újra emelkedik a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 60 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb a helyzet, mivel több, mint 80 százalékuk gondolkodik beruházásban.

Egyszerűsödhet a hitelfelvétel – de nem nagyon 

Optimistábbak a bankok a vállalati hitelpiac jövőbeli kilátásaival kapcsolatban. Jövőre megfordulhat a vállalati hitelállomány ötödik éve tartó csökkenése és egy kicsit enyhülhetnek a hitelezési feltételek is.

Jövőre is lesz olcsó pénz - megkönnyebbültek a vállalatok 

Egy évvel, 2015 végéig meghosszabbította a jegybank a növekedési hitelprogram második pillérét. A döntés kedvező a vállalkozásokra nézve, akik eddig kivártak a beruházásaikkal.

Meghosszabbítják a növekedési hitelprogramot! 

Meghosszabbították a jegybank által indított Növekedési Hitelprogramot az MNB. A keretet is megemelték és 2015 év végéig lehet szerződést kötni.

Kinek és mire jó az olcsó hitel? 

A jegybank által indított Növekedési Hitelprogram elsősorban a kkv-k finanszírozási igényeire szolgál megoldással, azonban nem mindegy milyen cég milyen céllal veszi igénybe az olcsó forrást. Adunk néhány tippet mire jó, és mire nem az nhp.

Mi kell ahhoz, hogy beszállítók legyünk? Pénz! 

Akármilyen jó termékkel vagy szolgáltatással rendelkezik egy kkv, ha finanszírozási oldalon gyenge, akkor esélye sincs, hogy beszállítóvá váljon – vagy az maradjon, hiszen a beszállítói láncban a vevők jellemzően kiugróan hosszú fizetési határidőkkel dolgoznak és beszállítóvá válni sem olcsó mulatság.

Növekedési hitel: most vagy soha 

A kisvállalkozások jelentős része számára vonzó lehetőség az MNB Növekedési Hitel Programja. A leköthető keretet ráadásul megemelték nemrég. A Piac&Profit szakértője szerint amelyik cég kapni szeretne belőle, annak nincs vesztegetni való ideje! Elmondjuk, miért kell sietni.

Még több pénzhez juthatnak a cégek 

Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege. Elemzők szerint az összeg felemelése a jegybank jó üzenet a vállalkozásoknak.

A céges flották pörgetik a lízingpiacot 

A lízingpiacot egyelőre a járműlízing hajtja, a szövetség tagjai pedig a jövőben fokozott figyelmet fordítanak a kkv-k eszközbeszerzéseire, részben a jegybanki hitelprogram keretében. Így a lízingcégek nagyobb szerepet vállalhatnak a teljes magyar gazdaság élénkítésében.

Megindult a vállalati hitelezés 

Idén a második negyedévben a hitelintézeti szektor vállalati hitelállománya mintegy 43 milliárd forinttal bővült, a folyósítások mind a forint-, mind a devizahitelek esetében meghaladták a törlesztéseket - derül ki Magyar Nemzeti Bank "Hitelezési folyamatok" című negyedéves kiadványából

Az irodapiaci felújításokat is felpörgetheti az NHP 

A hazai bériroda-állomány jelentős része korszerűbbé és energiahatékonyabbá tehető a szükséges beruházások révén, amelyhez a június végi módosítást követően most már a Növekedési Hitelprogram is forrást biztosíthat.

Év végére kifogyhat a pénz az NHP második szakaszából 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja második szakaszában közel 284 milliárd forint összegben, mintegy 7100 vállalkozás jutott hitelhez, ami június vége óta több mint 60 milliárd forintos növekedést jelent.

Tényleg ugorhat idén a pannon puma 

Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják.

Már hatezer vállalkozás jutott olcsó hitelhez 

A Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 223,4 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a múlt hónap utolsó munkanapjáig, a teljes összeg 7548 ügylethez és 5834 vállalkozáshoz kapcsolódik.

Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával 

A MNB Növekedési Hitelprogramját alacsony, 2,5%-os kamata miatt eddig is „ingyen hitelként” emlegették a cégek a Bankmonitor szakértői szerint. Június 30-tól továbbkönnyítenek a hitel feltételein, ami még olcsóbb finanszírozást jelent.

Megszűnik az NHP harmadik pillére 

A monetáris tanács a növekedési hitelprogram harmadik pillérét alkotó devizacsere-tenderek megszüntetéséről döntött 2014. július 1-ei hatállyal.

Ötezer vállalkozás már élt az olcsó hitellel 

Az NHP második szakaszában a bankok május 30-ig 175 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatokat. A kihelyezések túlnyomó többsége új hitel, a mikrovállalkozások túlnyomórészt beruházásra költik a pénzt.

NHP nélkül nem is vennének fel hitelt a cégek 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjában (nhp) új hitelt felvevő cégek mintegy fele egy felmérés során úgy nyilatkozott, hogy az NHP hiányában nem vett volna fel kölcsönt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben 

A több évtizede nem látott mértékű infláció a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo