Olimpia cikkek


Mesterséges intelligencia az olimpián

Mesterséges intelligencia az olimpián 

A mesterséges intelligencia jelenléte a 2020-as olimpiai játékokon örökre megváltoztatta a versenyeken való részvétel a versenyek megtekintésének módjait.
Elképesztő kínai fölény informatikában, erre oda kellene figyelni

Elképesztő kínai fölény informatikában, erre oda kellene figyelni 

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.
Djokovicra három hetes karantén várna, ha a téli olimpián akarna teniszezni

Djokovicra három hetes karantén várna, ha a téli olimpián akarna teniszezni 

Djokovic szerencséje, hogy a téli olimpiákon nincs tenisz. Pekingben még szigorúbb járvány szabályok lesznek, mint Ausztráliában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) éppen ezért nem tartanak attól, hogy a sportesemény következményeként megnő a koronavírusos fertőzöttek száma.
Olimpia után: beszélgetés Szalay-Berzeviczy Attilával

Olimpia után: beszélgetés Szalay-Berzeviczy Attilával 

Lapcsaládunk online rendezvényének következő vendége a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki főtanácsadója, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az ismert közgazdász és tőkepiaci szakember lesz.
Megszületett az első olimpiai magyar arany – Szilágyi Áron történelmet írt

Megszületett az első olimpiai magyar arany – Szilágyi Áron történelmet írt 

Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét.
Hiába a koronavírus, a japánok ragaszkodnak az olimpiához

Hiába a koronavírus, a japánok ragaszkodnak az olimpiához 

Japán új miniszterelnöke megerősítette, hogy mindenképpen megrendezik jövőre a tokiói olimpiát és paralimpiát.
Korábban nem látott pusztítást okozott a sportban a pandémia

Korábban nem látott pusztítást okozott a sportban a pandémia 

Interjú Szalay-Berzeviczy Attilával, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki főtanácsadójával, volt tőzsdeelnökkel a tokiói olimpia halasztásáról, a budapesti olimpia megrendezésének feltételeiről, valamint a sport, a gazdaság és a vírus viszonyáról.
Mi legyen az olimpiával? Új ötlettel állt elő egy politikus

Mi legyen az olimpiával? Új ötlettel állt elő egy politikus 

Nézők nélkül is meg lehet rendezni a jövő évre halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát - állítja a japán Liberális Demokrata Párt egyik politikusa.
Mennyire fájna a japán gazdaságnak, ha elmarad az olimpia?

Mennyire fájna a japán gazdaságnak, ha elmarad az olimpia? 

Komoly veszteséggel kellene számolnia a japán gazdaságnak, amennyiben a koronavírus járvány terjedése miatt le kell mondani az idei tokiói olimpiai játékokat; a legóvatosabb becslések szerint is a GDP éves szinten akár másfél százalékkal is visszaeshet.
Sztárgázsit követelnek az olimpikon atléták is

Sztárgázsit követelnek az olimpikon atléták is 

Az élsport milliárdos bevételeket generál – szereplőit ugyanúgy meg kell fizetni, mint a színészeket, követelik német atléták.

Világszintű olimpiai partner lesz az Allianz 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az Allianz bejelentette, hogy a biztosító 2021-ben csatlakozik a NOB „Világszintű Olimpiai Partner” programjához.

Globális játékosok állnak az Olimpia mögött 

Véghajrában 2018-as dél-koreai téli olimpiai és paralimpiai játékok. A Bisnode céginformációs szolgáltató segítségével esemény alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet az olimpiát szponzoráló cégekről.

Innen tudjuk azonnal az olimpiai eredményeket 

Egyre gyakrabban találkozunk a „valós idejű operációs rendszer” (Real Time Operating System – RTOS) kifejezéssel. Számos esetben ilyen eszközök gondoskodnak biztonságunkról, kényelmünkről vagy éppen szórakoztatásunkról, a téli olimpiától kezdve a légiirányításon át egészen a banki szolgáltatásokig. De pontosan mit is jelent ez, és milyen hatással van a mindennapi életünkre?

Elkékültek, de nem az irigységtől... 

A norvég gyorskorcsolyázók a téli olimpián kék dresszben indulnak majd – holott emberemlékezet óta a piros volt a jellegzetes színük. A kérdésre, miért változtattak, a válasz meglepő: „Mert a kék színű dressz gyorsabb...”

Nem kap lélegzetet Budapest 

Nem csak Budapesten, az egész országban egészséget pusztító szmogos levegőtől szenvedünk. Legrosszabb a helyzet Budapesten és a vonzáskörzetében. A klímaváltozás miatti, egyre kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok befolyásolására elég kicsi az esélyünk, de a levegőszennyezés csökkentése érdekében sokkal többet tehetnénk. Élhetőbb várost kérnek a budapestiek. Egy, az origo.hu által elemzett tanulmány szerint a sokak által vitatott budapesti olimpiai beruházások ebben rengeteget segítenének.

Ennyire ráfizetéses olimpiát rendezni 

A kormányoknak és az adófizetőknek gyakran ráfizetéses üzlet elvállalni egy olimpia megrendezését. Csak a legfejlettebb infrastruktúrával, több korszerű sportcsarnokkal és stadionnal rendelkező országoknak van esélyük, hogy nyereséggel jönnek ki az ügyből. Infografikán mutatjuk a részleteket!

Ezért érte meg hirdetni az Olimpia alatt 

Minden éjjel 2 és 4 óra között 790 ezer magyar látott legalább húszpercnyi olimpiai tévéközvetítést. Az aranyérmes magyarok sportágai közül leghosszabb ideig úszást néztek, majd vívás és kajak-kenu következik. A labdarúgó Európa-bajnokság mind a négy magyar meccs élő közvetítéséből 606 ezren néztek meg legalább egy félidőt.

A többség csak a szépet látja az olimpiában 

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát. Nagyjából kétharmadnyi válaszadó (65%) szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro - az Ipsos friss felmérése szerint.

Ez a nyár a sportról szólt 

Továbbra is töretlenül növekszik a hazai online kiskereskedelem. A piac az idei első félévet 18 százalékos bővüléssel zárta. Az előző évek trendjéhez hasonlóan, 2016 első féléve is jelentős növekedéssel zárt, amiben idén nagy szerepe volt a kiemelt sporteseményeknek is.

Nem keres sokat az olimpikonok többsége 

Irdatlanul sok időt, költséget és a többi mellett pénzügyi fegyelmet igényel, hogy az ember eljusson arra a szintre, ahol olimpiai játékosként lehetőséget kap a világhírnévre. A részvételt azonban kevés sportoló tudja vagyonná konvertálni.

Jogi ügy lesz a sajtbureszből 

Több magyar cég is ügyesen reagált Kenderesi Tamás úszó "sajtbureszes" megszólalására a közösségi médiában. A marketingesek emelik kalapjukat, a Magyar Olimpiai Bizottság viszont jogi lépéseket fontolgat.

A hőség kinyírja az olimpiát 

A globális felmelegedés miatt az északi félteke legtöbb városa alkalmatlanná válhat arra 2085-re, hogy nyári olimpia házigazdája legyen, köztük van Isztambul, Madrid, Róma, Párizs és Budapest, amelyek pályáztak vagy pályáznak a 2020-as vagy a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, vagy Tokió a 2020-as játékok helyszíne – állapították meg amerikai tudósok.

4 dolog, amit a riói olimpiából tanulhatunk 

A vállalkozások – különösen az induló vállalkozások – számos dologba bukhatnak bele könnyedén. A sales gondoktól a rossz menedzsment döntésekig, vagy a rosszul számított költségeik még áttekinteni is nehéz mindazt, ami gondot okozhat. Jó pár dolog végiggondolását segíti, ha megnézzük, mit tanulhatunk az olimpiából.

Ez a 12 cég fizet a legtöbbet az Olimpiáért 

A 2016. augusztus 8-án megkezdődött Nyári olimpiai játékok alkalmából a Bisnode Magyarország Kft. összegyűjtött néhány üzleti érdekességet az eseményt támogató tizenkét főszponzorról.

Így húzhat hasznot az olimpiából 

Ez a nyár a sportőrületről szól Magyarországon, épp csak véget ért a futball bajnokság és máris kezdhettünk drukkolni a magyar olimpikonokért. Az országot-világot lázban tartó sportesemények idején vagy hátradőlünk, és azt mondjuk, ez számunkra úgyis „uborkaszezon”, vagy felülünk a hullámra és kihasználjuk a rajongói lelkesedést, hogy felpörgessük kicsit a nyári üzletet.

Nem posztolhat bárki az olimpiáról 

Az Amerikai Olimpiai Bizottság legújabb közleménye miatt érdemes újragondolniuk a marketing stratégiájukat azoknak a cégeknek, akik reklámtevékenységükben az olimpiai játékokra is számítottak.

Rióban tényleg nem szabad a csapból inni 

Megkezdődtek a 31. Nyári Olimpiai Játékok. A NÉBIH összegyűjtötte a legfontosabb élelmiszerbiztonsági tudnivalókat a Brazíliába utazók számára, hogy csak a sportversenyek okozzanak izgalmas pillanatokat.

140 ezerből meg lehet járni az Olimpiát 

A Trivago.hu szálláskereső weboldal adatai szerint a magyarok nagyrészt a televíziók előtt szurkolnak az olimpiai válogatottnak, Rio de Janeiróba csak kevesen követik a sportolókat. pedig aki időben felkészült az utazásra, akár 140 ezerből is megjárhatja oda-vissza a riói utat.

Nekünk is hozhat pénzt az Eb és az olimpia 

Nem csak a sportolóknak és a szponzoroknak, de a kisbefektetőknek is hozhatnak pénzt az olyan nagy sportesemények, mint a foci-Eb vagy az olimpia.

Alig éri meg a foci EB a vendéglátónak, az Olimpia kész ráfizetés 

Az EB által generált turisztikai bevétel meg sem kottyan egy olyan nagy nemzetgazdaságnak, mint amilyen Franciaországé. A francia GDP 0,05%-át adják az EB-látogatók költései. Az EB-k és VB-k megrendezése nem feltétlenül jár óriási beruházással, az olimpiáké viszont igen, amit a turizmus növekedése nem termel vissza és az országimázs fényesítése sem kompenzál.

Hivatalos: megéri támogatni az Olimpiát 

Március 9-én került kihirdetésre az a törvénymódosítás, mely egy új társasági adókedvezménnyel járó támogatási formát vezet be Budapest 2024. évi Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok rendezésére vonatkozó pályázatához kapcsolódóan

Jár az adókedvezmény az olimpia támogatásáért 

Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy társasági adókedvezményt kaphassanak azok a cégek, amelyek idén és jövőre összesen legfeljebb 19 milliárd forinttal támogatják a budapesti olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaságot.

Rio Klub – A magyar sporthősökért 

A mai nappal hivatalosan is elindult a sporthőseinket támogató Rio Klub. A program keretében harminckét egyrészt feltörekvő, a jövő reménységét jelentő, másrészt sportágukban már bizonyított sportoló élvezheti a Klub nyújtotta lehetőségeket.

Dühöngő aszály, változó törvények augusztusban 

A hazai hírekben az aszály és az ennek kapcsán dráguló élelmiszer volt a főszereplő augusztusban. Pedig ekkor indult az azóta folyamatosan tartó alapkamat-csökkentés, volt olimpia, és átéltük az „ökológiai túllövés napját” is.

Londoni olimpia: a vártnál kisebb lett az ökolábnyoma 

A több tízezer VIP-vendéget és 11 millió jegyváltó látogatót vonzó, 200 ezer embert foglalkoztató Nyári Olimpiai Játékok megrendezése Londonban 28 százalékkal kisebb mennyiségű széndioxid-kibocsátással járt, mint ahogy azt a szervezők várták. A megtakarítást főként a sportlétesítmények áramfogyasztásának csökkentésével érték el.

Vége a porhintésnek! Nem éri meg olimpiát rendezni 

Az olimpia egyszerűen rossz befektetés, ha a közvetlen gazdasági hasznát és a ráfordított költségeket nézzük - véli Matt Bolduc, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője, aki szerint a fogadó ország politikusai hajlamosak a költségeket alul, a hasznot felülbecsülni.

Magyar siker az olimpián 

Az evezősversenyek pályajelölő rendszereinek szállítójaként a Polaritás-GM Kft. az egyetlen magyar vállalkozás, amely profitál az idei ötkarikás játékokból. Az ügyvezető véleménye szerint erről a cégek maguk tehetnek.

Nem árt vigyázni az olimpiai logóval 

Már hosszú ideje nemcsak az atléták között folyik küzdelem az Olimpián, hanem a szponzorok és a szurkolók is főszereplőivé váltak a sporteseménynek. Mivel köztudottan jelentős pénzügyi érdekek hálózzák be az Olimpiai Játékokat, így a megfelelő kizárólagosság-védelméről új védjegyjogi korlátoknak kell gondoskodniuk.

Nem biztos, hogy jó üzlet az Olimpia 

Az országok gyakran hatalmas összegeket költenek az Olimpia propagálására és megrendezésére. A kormányok és az Olimpia szószólói mindig a gazdasági és a társadalmi előnyökre hivatkozva reklámozzák a játékokat, de a várt hatás korántsem biztos - véli Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője.

Szuperzöld lesz az Olimpia 

Kevesebb, mint száz nap van hátra a következő, londoni nyári olimpiai játékokig, és a sportolók mellett a város is gőzerővel készül a megmérettetésre. London - többek között azért is, mert négy éve Pekingben kapkodó környezetvédelmi intézkedésekre volt szükség ahhoz, hogy a körülmények megfelelőek legyenek - az első perctől kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését.

Öt magyar futhat az Olimpiai Lánggal 

A Samsung Electronics, Olimpiai Játékok hivatalos támogatója 5 főt keres, akik Magyarországot képviselve vihetik az Olimpiai Lángot a 2012-es Londoni Nyári Olimpiát megelőzően. A program keretében korábban olyan emberek futottak a lánggal, mint Miklósa Erika operaénekes, Halász Judit színésznő, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Barabás Éva műsorvezető, Besenyei Péter műrepülő versenyző, repülőoktató, berepülőpilóta vagy éppen Kovács István olimpiai és világbajnok bokszoló. A programhoz idén először a magyarországi SOS Gyermekfalu egyik kis lakója is csatlakozik.

Elég kínos: "Magyarország problémává válik" 

Magyarország problémává, "első számú forrásországgá" válik a kanadai a menedékkérelmek tekintetében - közölte kedden a kanadai bevándorlásügyi miniszter azzal összefüggésben, hogy menedékjogot kért Kanadában négy magyar állampolgár, aki a vancouveri téli olimpia megtekintésére érkezett az országba - jelentette kedden a torontói CTV News hírtelevízió.     

Nem lesz hó a vancouveri Olimpián?! 

Kétmilliárd dollárt költöttek el és hét évig készültek rá, a legfőbb komponens mégis hiányzik: a hó. Hetek óta feszültségben tartja a Kanada nyugati partjainál lévő várost az időjárás: a hőmérséklet ugyanis fagypont felett van. Nincs hótakaró a téli olimpiához. Ami még meglepőbb: a város történetében ez az első alkalom, hogy elolvadt a hó a North Shore Mountains csúcsain az évnek ebben a szakaszában. A klímaváltozás rátenyerelt az emberiség legnépszerűbb sporteseményére is.

Olimpia: Kis kockázattal sokat nyerhetünk 

2008 karácsonya táján sosem látott egységben állt a közvélemény elé a fővárosi közgyűlési minden politikai frakciója. A BOM kezdeményezését támogatták, pályázat benyújtását a budapesti olimpia megrendezésére, s mindent, ami ezzel jár. Lehet, megértették: többről van szó, mint olimpiáról.

Múlt heti fonákság - ötkarikás öngóllal? 

Nincs is annál szebb, mint rendesen megalázni olimpikonjainkat, akiket csak oda nem fizetik be az adókból össze(nem)dobott állami támogatásból, ahová - mint e hon adófizető polgárai büszkén vállalható küldötteinek - illene elmenniük.

Milliós különbözetet kapnak olimpikonjaink 

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter utasítására gyorsított eljárásban fizeti ki a minisztérium Pars Krisztiánnak, Kammerer Zoltánnak és Kucsera Gábornak, valamint a felkészítésükben részt vett szakembereknek és nevelő edzőknek a pekingi olimpiai szerepléssel kiérdemelt jutalmak különbözeteit. Ennek köszönhetően december 22-re valamennyi érintett bankszámlájára megérkezik az az összeg, amelyet az olimpiai eredményekben történő előrelépés jelent.

Olimpia 2020: "Rendezzük meg!" 

Pártállástól függetlenül, támogatták a képviselők azt a javaslatot, mely szerint Budapest 2020-ban olimpiát és paralimpiát rendezhet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Gazdaság

Fontos listáról tűnt el Varga Judit és Novák Katalin

Fontos listáról tűnt el Varga Judit és Novák Katalin 

Lekerültek a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listájáról.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo