Rehabilitációs járulék cikkek


Még jobban megéri a megváltozott munkaképesség

Még jobban megéri a megváltozott munkaképesség 

Jelentősen, 19 százalékkal nőtt idén a rehabilitációs hozzájárulás mértéke, a jogosultság idei kiterjesztésével pedig akár megduplázódhat azoknak a megváltozott munkaképességű személyeknek a köre, akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek. E két intézkedés önmagában is igen erős ösztönzést jelent arra, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya az idei évben meghaladja a 30 százalékot.
34 milliárd jut rehabilitációs foglalkoztatásra

34 milliárd jut rehabilitációs foglalkoztatásra 

Jövőre 34,3 milliárd forintot fordít a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A szemléletváltás adhat több munkát

A szemléletváltás adhat több munkát 

Ahhoz, hogy a munkaerőpiac nagy számban alkalmazzon fogyatékkal élőket, valamiféle szemléletváltásra lenne szükség. A támogatási rendszer kibővítése fontos, de nagyobb lendületet a cégvezetők hozzáállásának megváltozása hozna. A szándék megvan, a miként a gond.
Segít az adókedvezmény, könnyebben dolgozhatnak a megváltozott munkaképességűek

Segít az adókedvezmény, könnyebben dolgozhatnak a megváltozott munkaképességűek 

A munkaerő-kölcsönzés szabályozásának megváltozásával, az átengedhető adókedvezmény bevezetésével a cégek jobban érdekeltté váltak a speciális helyzetű munkavállalók foglalkoztatásában. A piacon zajló trendeket mégis ellentmondásosnak tartja a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci integrálásával foglalkozó RehabJob.
Nem hiába kérték a nyolcórás munkaidőt

Nem hiába kérték a nyolcórás munkaidőt 

Az eddigi négy helyett a jövőben akár nyolc órában is dolgozhatnak a megváltozott munkaképességű emberek, és jövedelmük mellett a rehabilitációs ellátás összegét is megkapják majd - derül ki a Magyar Nemzet által ismertetett előterjesztésből.
Működött a szigor: inkább munka, mint büntetés

Működött a szigor: inkább munka, mint büntetés 

Egyre több megváltozott munkaképességű ember talál állást a hazai munkaerőpiacon, de még mindig messze alatta vagyunk az uniós átlagnak. Az állami nyomás több szempontból is segített, hogy mára csaknem minden negyedik rokkant személyt foglalkoztatnak itthon - a Trenkwalder elemzése szerint.
Most már tisztán láthatunk a rehab járulék ügyében

Most már tisztán láthatunk a rehab járulék ügyében 

A rehabilitációs hozzájárulás szabályainak idén életbe lépett radikális változása kapcsán az eljárási szabályok tekintetében számos kérdés merült fel, amelyeket most tisztázott a Nemzeti Adó és Vámhivatal.
Erre ügyeljünk a rehabilitációs hozzájárulás bevallásánál

Erre ügyeljünk a rehabilitációs hozzájárulás bevallásánál 

Közeledik október 20-a, a harmadik negyedévre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás bevallási és befizetési határideje, mely – felkészülés hiányában – a munkaerő kölcsönzésben érintett vállalkozásokat érzékenyen érintheti.
Megéri a megváltozott munkaképesség?

Megéri a megváltozott munkaképesség? 

Néhány év alatt másfélszeresére nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya, de egyre többször a foglalkoztatottat nyilvánítják rokkanttá a cégek, hiszen több járulék befizetésén is spórolhatnak.
Sokkal többen lehetnek jogosultak SZJA kedvezményre

Sokkal többen lehetnek jogosultak SZJA kedvezményre 

A munkavállalók demográfiai összetételétől függően egy rehabilitációs átvilágítás során a dolgozók 1,5-6 százalékáról szokott kiderülni, hogy tartós betegséggel élő személyként ő maga SZJA-kedvezményre, míg az őt alkalmazó társaság esetleg a rehabilitációs hozzájárulás megtartására jogosult.

Rehabilitációs járulékot fizet? Ne tegye! 

A tavaly életbe lépett jogszabály változások több munkaadót ösztönöznek a rehabilitációs foglalkoztatáshoz szükséges akkreditáció megszerzésére, hiszen így az évente felmerülő fix költség helyett adókedvezménnyel számolhatnak.

Szempontok megváltozott munkaképességű dolgozók felvételéhez 

Számos támogatás kapcsolódik a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazásához. Ahhoz azonban, hogy valóban hatékony és mindkét fél számára megfelelő legyen a közös munka, fontos a megfelelő toborzás ezen a területen is. A Piac&Profit szakértője segít!

Ne dőljünk be az előítéleteknek! 

A megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásához egyre nagyobb állami és uniós támogatás kapcsolódik. Ennek ellenére sok a félreértés és a tisztázatlan kérdés a témában. Szakértőnk segít eloszlatni ezeket!

Miért ne lehetne valaki pénztáros hallássérültként? 

Nem csak az így munkához jutónak, de a munkáltatónak is megéri fogyatékos embereket alkalmazni. A KézenFogva Alapítvány programjának segítségével ez könnyebben mehet.

3 érv megváltozott munkaképességű emberek alkalmazása mellett 

Egyre több munkáltató számára lehet vonzó lehetőség megváltozott munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatni. 2013-ra változott az ezzel kapcsolatos szabályozás, így amellett, hogy ez felelős döntés, a költségek csökkentésében is segíthet.

Elsősorban a gondolkodás jelent akadályt 

Nem a fizikai akadályok, hanem a munkáltatók és a munkavállalók fejében élő mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Klímablog

A pénzügyesek kezében a világ megmentése?

A pénzügyesek kezében a világ megmentése? 

Fejtörést okoz, hogy miként emeljék a döntéshozói szintre a fenntarthatósági jelentéskészítéshez kapcsolódó feladatokat.

Gazdaság

A 13. havi fizetés mindent visz

A 13. havi fizetés mindent visz  

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo