Sikersztori cikkek


A siker a kollégáké: 25 éves a RECA Kft.

A siker a kollégáké: 25 éves a RECA Kft. 

Az elmúlt huszonöt évben a RECA Kft. dinamikusan nőtt, és mára közel hárommilliárd forintos forgalmával egyike a szerelés- és rögzítéstechnikai piac legmeghatározóbb szereplőinek. A sikerek mögött meghúzódó okokról a vállalatot annak magyarországi megalapítása óta irányító Bogár Ákossal beszélgettünk.
Kihirdették az ÉV GYÁRA pályázat nyerteseit

Kihirdették az ÉV GYÁRA pályázat nyerteseit 

A GyártásTrend Magazint is kiadó PPH Media kihirdette az ÉV GYÁRA 2018 verseny győzteseit május 3-án a Larus Étteremben. Az autóipari beszállító Continental Automotive Hungary Kft., a műanyagfröccsöntő Simon István Egyéni Vállalkozó és a világítástechnikai és autóipari beszállító vállalat, az EMIKA Zrt. nyerte a bevételi árkategóriák alapján kiosztott három összetett díjat.
A példamutatás a siker egyetlen útja

A példamutatás a siker egyetlen útja 

A Mystic Nails Hungary Bt.-t tizenegy éve Gyimesi Dóra és édesapja alapította, majd csatlakozott a céghez az édesanya is, az egyetem elvégzése után pedig ifj. Gyimesi László vette át a családi vállalkozás irányítását, hogy nemzetközi sikerre vigye a nővére által megálmodott magyar műkörömmárkát.
Egy etikus cég többet nyújt, mint az elvárt minőség

Egy etikus cég többet nyújt, mint az elvárt minőség 

Egy etikus cég az adásvétel tranzakcionális minimumán túl többet nyújt, mint a hagyományosan elvárt minőség. Folyton win-win helyzetekre törekszik, és a segítségnyújtás van a középpontban, ahogy az épületgépészeti alapanyagokkal kereskedő Cu-Techniknél is.
Magyar iroda képviselheti a KLM-et 11 országban

Magyar iroda képviselheti a KLM-et 11 országban 

Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás nyerte a Air France - KLM 11 országra kiterjedő jogi megbízását. A meghívásos tenderen öt regionális és nemzetközi ügyvédi iroda vett részt, a győztest február végén hirdették ki.
A siker egyetlen útja a példamutatás

A siker egyetlen útja a példamutatás 

A Mystic Nails Hungary Bt.-t tizenegy éve Gyimesi Dóra és édesapja alapította, majd csatlakozott a céghez az édesanya is, az egyetem elvégzése után pedig ifj. Gyimesi László vette át a családi vállalkozás irányítását, hogy nemzetközi sikerre vigye a nővére által megálmodott magyar műkörömmárkát.
Két magyar kkv is megkapta a GREEN BRANDS minősítést

Két magyar kkv is megkapta a GREEN BRANDS minősítést 

Február 26-án a GREEN BRANDS Hungary Magyarországon elsőként adta át a hasonló nevű elismerést nyert márkáknak a védjegy kétéves használatára feljogosító oklevelet. A díjazottak között két magyar kkv is helyet kapott.
Innovációs elitklubhoz csatlakozott a Tungsram

Innovációs elitklubhoz csatlakozott a Tungsram 

Európa legnagyobb, kilenc országban kettőszáznál is több tagot tömörítő innovációs elitklubjához csatlakozott a Tungsram. Az évente több mint 100 millió eurós költségvetésből gazdálkodó EIT Digital egyetemek, kutatóközpontok, vállalatok együttműködése révén keresi azokat a technológiai fejlesztéseket, amelyek sikerre vihetők a világpiacon.
Figyeljünk jobban egymásra

Figyeljünk jobban egymásra 

A fellépés, a karizma és a kisugárzás a siker egyik legfontosabb tényezői, és a közhiedelemmel ellentétben ezek tanulható, fejleszthető készségek, és semmi sem alapozza meg jobban a kapcsolatokat, mint a történetek megosztása, a storytelling.
Két magyar cég a leggyorsabb ötven között

Két magyar cég a leggyorsabb ötven között 

Minden korábbinál nagyobb növekedést értek el az idei Deloitte Technology Fast 50 Central Europe listán szereplő cégek, az előző négy évben átlagosan 1290 százalékkal bővült az árbevételük. A 3D-s nyomtatással foglalkozó cseh Prusa Research vezeti a rangsort, amelyre idén két magyar cég került fel, a Supercharge és a SmartFront.

Jobban kell figyelnünk egymásra 

Csaknem harminc évvel ezelőtt indult a nagy vállalkozás-indítási láz Magyarországon, amelyet a vasfüggönyön túli Európa első fejvadászaként Tóth Tamás, testközelből élt meg. A tanácsadó-vállalkozó a mai napig vallja, a fellépés, a karizma és a kisugárzás a siker egyik legfontosabb tényezői, és a közhiedelemmel ellentétben ezek tanulható, fejleszthető készségek, és semmi sem alapozza meg jobban a kapcsolatokat, mint a történetek megosztása, a storytelling.

40 éves a keleti blokk első indigó csodája 

Már a 60-as évektől az indigó festett farmernadrág volt a fiatalok divatja a nyugati országokban. A magyarok ezalatt Budapestre mentek, hogy kis szerencsével az Ecseri piacon “fű alatt” szert tegyenek egy-egy darabra. Számukra ez nemcsak egy ruhadarabot, hanem egy életérzést jelentett! 40 évvel ezelőtt a keleti blokk is kirukkolt az első indigó farmerrel, a Csillaghegyi Szövőgyár által gyártott Trapperrel, ami a kommunista világ divatjának legnagyobb slágere lett. Bencze Imre, a gyár nyugalmazott főmérnöke segítségével emléezünk vissza a legendás termékre!

40 éves, lusta és világhírű: mi a titkod cicus? 

Alig egy hónapja ünnepelte negyvenedik születésnapját a világtörténelem leghíresebb macskája, a narancsszínű kandúr, az amerikai származású Garfield. A cinikus humorú, lusta macska immáron négy évtizede sikert sikerre halmoz. De mi a titka?

Amerikába mentek 

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, vagyis ha igazi barbecue-t akarsz csinálni, akkor azt a déli államokban fogod megtanulni, a valódi deep dish pizzáért pedig irány Chicago – vallják a Kiss testvérek, Dávid és Péter. A harmadik amerikai ételek ihlette éttermet nyitják Budapesten: a befektetői tőkével indított Beer & Burger és a Budapest Barbecue Company után ezúttal saját tőkéből fejlesztenek.

Magyar BBQ sztori – megjelent a Piac & Profit Üzleti Magazin 

Miért megy barbeque-fesztiválra és pizzasütő-tanfolyamra egy vállalkozó testvérpár az Egyesült Államokba? Merre tart a marketing, Átlagisztán vagy Extremisztán a követendő példa, és milyen sors vár a szuverén államokra? Megtudhatja a Piac & Profit most megjelent, júniusi számából!

„Semmiért nem cserélnék” 

Két-három óra alvás, pici baba, két vállalkozás – sűrű a programja, de semmiért nem cserélné el a vállalkozói létet Patonai Ágnes a p2m alapítója, aki huszonhárom évesen kezdett saját vállalkozásba, és már példakép a fiatal vállalkozók számára.

Sinkó Ottó: nem butul a magyar, csak fogy! 

Legtöbbünk még a hetvenes-nyolcvanas évekből, a nappalijából ismeri a Videoton márkanevet. Ma a cég professzionális integrált szerződéses gyártó vállalat. A változásokról Sinkó Ottóval, a cég társigazgatójával és egyik tulajdonosával beszélgettünk.

„A dízelnek van jövője” 

Jelentősen, 13 százalékkal, 1304 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch Csoport éves árbevétele 2017-ben, a vállalat fejlesztéseinek fókuszában az automatizált vezetés és az elektromobilitás szerepel. A környezetbarát közlekedés terén komoly áttörést értek el a Bosch mérnökei, olyan technológiát fejlesztettek ki, amely jelentősen csökkenti a dízelmotorok nitrogéndioxid kibocsátását.

„Az alternatív gyógyászat nem sarlatánság” 

Kispesten, családi házak közé simulva bújik meg a Yamamoto Intézet, ahol a diagnosztikai és gyógyító módszerekben ötvöződnek a hagyományos és a természetes gyógymódok és gyógyszerek. Az intézet alapító főorvosával, dr. Hegyi Gabriellával beszélgettünk a komplementer medicina helyzetéről, a hazai egészségügy problémáiról és arról, hogy hogyan lett háziorvosból vállalkozó.

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó biztosítóvá válna az UNIQA 

2017 után ismét megrendezték az UNIQA Terasz VIP sajtóeseményt, amelyen a biztosítótársaság menedzsmentje jó hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében ismertette az elmúlt esztendő pénzügyi eredményeit, a jelen törekvéseit, valamint a jövőt érintő fejlesztéseket és együttműködéseket.

„Semmiért nem cserélnék” 

Két-három óra alvás, pici baba, két vállalkozás – sűrű a programja, de semmiért nem cserélné el a vállalkozói létet Patonai Ágnes a p2m alapítója, aki huszonhárom évesen kezdett saját vállalkozásba, és már példakép a fiatal vállalkozók számára.

Jól megy az IKEA-nak 

Az IKEA Csoport a 2017-es pénzügyi évre  vonatkozó összes értékesítése 34,1 milliárd euró volt. A valutára gyakorolt hatással korrigálva az IKEA Csoport eladási növekedése az év során 3,8 százalékos volt. Magyarországon 13 százalékos forgalom-növekedést vár a cégcsoport.

Egy sikeres vállalkozás 4 alappillére 

A legjobbnak vélt ötlet a zsebünkben, elegendő forrás a számlánkon, lelkesedésünk töretlen, belevágunk egy saját vállalkozásba. Ez általában minden cég indulásánál megvan. Akkor mégis mitől lesz az egyik sikeres a másik pedig rogyadozó, majd idejekorán befulladt? Íme a négy alappillér, amire stabilan lehet támaszkodni. Ha ezek tényleg kőkeményen állnak a helyükön egy cégben, sorban jönnek az eredmények.

Elmosódó határok a gasztroforradalomban 

Budapest belvárosában továbbra is tombol a gasztroforradalom, újabbnál újabb éttermek nyílnak. Bár a kínálat főként street food ételekből áll, mégis az árak és alapanyagok tekintetében gyakran a hamburgerek és egyéb finomságok már a fine dining kategóriába sorolhatók, hiszen a séfek gondosan kidolgozott stratégia alapján állítják össze az egyes menüket. Miért kattannak rá a street foodra annyira az emberek, melyik az első számú kedvenc étel és miben más a magyar fogyasztó az amerikaihoz képest? Többek között ezekre a kérdésekre adtak választ a Zing Burger és Tuning Burger alapítói.

Beck György: visszajelzés nélkül nincs megújulás 

Beck György a rendszerváltás óta számos multinacionális vállalat hazai leányát vitte sikerre vezérigazgatóként. Nemcsak az adott cég piaci pozíciója volt fontos számára, hanem az is, hogy Magyarországot felrajzolja a nemzetközi cégek térképére. Jelentős régiós szolgáltató központok, K+F tevékenység letelepítése fűződik a jelenleg a Vodafone Magyarország elnöki pozícióját betöltő üzletember nevéhez.

Családi vállalkozásból is lehet világcég 

Nem csak kicsi, lokális piacot kiszolgáló cégek lehetnek a családi vállalatok. Számos cég működik akár globálisan is, amik száz százalékig az alapító és családja kezében vannak. Az alábbiakban a Dyson nyomán összegyűjtöttünk néhány tippet az ambiciózus vállalkozóknak, akik nagyban gondolkoznak, de azért a családban tartanák az ügyeket.

Egy vezető hitvallása: óriások válláról messzire látni 

Inspiráló történet dr. Kazi Károlyé, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatójáé. A 25 éves vállalat egyike azon kevés hazai sikersztorinak, amelyben a rendszerváltáskor egy lakótelepi lakásból induló cég ma milliárdos vállalatként hódít meg újabb és újabb piacokat. A BHE sikerében komoly szerepük van az operatív vezetést is gyakorló tulajdonosoknak, így Kazi Károlynak.

Meg kell küzdeni a megszerzett előnyért is nemzetközi piacon 

Kiemelt kormányzati szándék a kkv-k exportképességének növelése, de a cégek számára is fontos, hiszen egyértelmű, hogy a külpiaci megjelenés komoly lehetőségeket jelent a növekedésre. Egy sikeres magyar vállalkozás osztja meg tapasztalatait arról, hogy mi az, ami számít az exportpiacokon.

Egy napig kerestem munkát, aztán csináltam magamnak 

Luxus, diy, élmény – három olyan szó, amiről minden trendeket ismerő vállalkozó érzi, jó lenne üzletet építeni rá mostanában. Pláne, ha nem kell választani közülük, ahogy a Mittersisters workshopjai esetében.

Magyar kisvállalat a világsiker kapujában 

Egy 40 fős magyar kisvállalkozás is harcba száll az Európai Üzleti Díjért.  „Az év vállalkozója díj” kategóriában még soha nem volt magyar nyertes. Ez nem is csoda, hiszen a versenyre minden évben 34 ország harmincezernél is több vállalkozása nevez be.

9 sikerlecke J. K. Rowlingtól 

A világ leggazdagabb írója, a Harry Potter-kötetek szerzője, J. K. Rowling valóban megküzdött a sikerért. Bukásról, álmodozásról és mások hibáztatásáról is megvan a véleménye.

Webkereskedelmi tippek egy sikeres sorozatvállalkozótól 

Eddig tartott, hogy a magyar vásárlókat elsősorban hazai webshopok szolgálták ki. Hamarosan letarolják a piacokat az óriásvállalatok, de még fel lehet ülni a vonatra, és itthonról is lehet páneurópai webshopot építeni – véli a sikeres e-vállalkozó, Valner Szabolcs, a Vatera és a NetRisk korábbi tulajdonosa.

Nemcsak IT-cég lehet startup 

Pontos definíció híján a startup cégek alatt elsősorban informatikai cégeket értünk, pedig egy fizikai terméket előállító vállalkozás is megreformálhatja piacát. Mondjuk egy olyat, aminek mások még a létezéséről sem nagyon tudnak, pedig egymilliárd dolláros piacról beszélünk.

Magyar szoftver lesz az onkológusok Google-ja? 

Kétszer már jól látta a jövőt dr. Peták István, az Oncompass alapítója, aki most új irányba tereli az általa alapított orvosi startupot. Az egészségügyi keresőprogramok globális csatájában szeretné győzelemre vinni a cégét azzal a szoftverrel, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban az onkológusok Google-jaként emlegetnek. Ám ha nem tud elég gyorsan piacra lépni, könnyen lehet, hogy elveszti elsőségét.

Nem a kalandpark motivál, hanem a beszélgetés 

Sok szó esik arról, hogy a cégek számára behozhatatlan versenyhátrányt jelent a motiválatlan dolgozó és a jó módszer már inkább a támogatás a korbács helyett. Sikeres hazai vállalatok példáján keresztül mutatjuk be, hogy többféle út lehet sikeres, az alap azonban mindenhol közös: az ember az érték.

Az ÉV Vállalkozója díjban részesült a Piac&Profit alapítója 

A hagyományoknak megfelelően, idén is december első péntekén rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Vállalkozók Napját.  A magyar üzleti élet egyik legrangosabb találkozójává vált eseményen, a 2016-ban legkiválóbbnak talált vállalkozók kaptak magas szintű állami és szövetségi kitüntetéseket.

Így került be egy magyar startup az Apple reklámjába 

Hogy érheti el egy háromfős magyar startup, hogy az Apple az ő termékükkel hirdesse az iPad Pro-t? Állításuk szerint nem csodaszernek, hanem tudatos növekedési stratégiának köszönhetik.

Óriási magyar siker Tallinban 

Az Európai Unió egyik legrangosabb környezetvédelmi díját nyerte el a Katica Tanya, a Piac&Profit Üzleti Etikai díját tavaly megszerző kisvállalkozás a mikro- és kisvállalkozások között a „vállalatirányítás” kategóriájában szerezte meg az első helyezést.

A siker titka? Hit és tudás! 

Mit keresnek egy startupban a magyarországi befektetők, milyen problémákkal küzdenek ezek a vállalkozások és milyen kilátásaik vannak? Az idén 25 éves Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) által szervezett beszélgetésen hat, már sikeresnek mondható, több éve működő hazai startup vezetője osztotta meg velünk tapasztalatait.

Ismét indul az InnoMax Díj 

Az Invitech Solutions október elejével ismét meghirdette az egyik legsikeresebb hazai innovációs pályázatot. Az Invitech InnoMax Díjra három kategóriában lehet pályázni. A megújult díjak középpontjában a mindannyiunk életét jobbá tévő, a közjót szolgáló innováció elősegítése áll.

Ünnepel a Procter & Gamble 

A vállalat negyed évszázada az egyik leginnovatívabb és legváltozatosabb termékportfóliót kínálja a magyar emberek számára, amelyben olyan meghatározó márkákat sorakoztat fel, mint az Ariel, a Pampers, az Always, a Gillette, a Jar és a Head & Shoulders. Ez idő alatt a P&G fontos befektetővé és munkáltatóvá vált az országban. A 25 éves évforduló alkalmából a vállalat megerősítette azt a szándékát, hogy innovációin keresztül tovább javítsa a fogyasztók életminőségét, és együtt növekedjen Magyarországgal a jövőben is. A P&G nevében Geraldine Huse, a P&G közép-európai régió vezérigazgatója és az igazgatóság elnöke bejelentette a vállalat új beruházását Magyarországon, és stratégiai megállapodást írt alá a magyar kormány képviseletében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úrral.

Újabb magyar a százévesek klubjában! 

A világon is kevés cég éli meg a 100 évet, hazánkban még kevesebb. A Győri Keksz, a Dreher és a Pick mellé most a bútoriparból zárkózott fel a Cardo. Érdekes lehet áttekinteni, hogy a 100 éves cégek klubjába került új magyar cégnek miként sikerült a túlélés.

Trend a lelke mindennek 

Egy kerékpár és egy tábla jelzi Zánka felől, a 71-es úton, hogy barátom, ha felhajtasz a Tagyon Birtokra, azonnal ingyen fröccsöt vagy bodzaszörpöt kapsz! És ki tudna ellenállni a csábításnak egy jó kis tekerés után! Ami pedig ott vár, az a pazar kilátás, a teljes nyugalom, a színes plédek a fűben és a páratlan helyi borok…

Hibázzunk, mint a legnagyobbak 

A legtöbben remegve nézünk szembe, a hibáinkkal, pedig maga Albert Einstein mondta, hogy a kudarc a siker folyamatának egy állomása. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a meglátást a tapasztalat szülte számára. Igen, még a nagyok is hibáznak, de ami lényeges, hogy tanulnak belőle.

Ártalmas az állami atyáskodás 

Soha nem vett igénybe állami támogatást, sőt, a vállalkozások szempontjából kifejezetten károsnak tartja Bojár Gábor az erős állami gondviselést. A Graphisoft alapítója szerint a sikeres cég megáll a saját lábán, és érvényesül a tiszta piaci versenyben.

10 magyar a leginspirálóbb cégek között a londoni tőzsdén 

Tíz magyar cég is felkerült a London Stock Exchange Group által összeállított az „1000 leginspirálóbb európai cég” listájára.

"Túl jó ember vagyok, hogy jó üzletember legyek" 

Nem magyar vállalatként működik tovább a Fornetti, és a céget 1997-ben alapító és franchise-rendszerré fejlesztő milliárdos, Palásti József sem itthon folytatja üzleti karrierjét. A 25 milliárd forint árbevételű holdingot megvette a svájci–ír Aryzta, a pékmester pedig Amerikában keres új kihívásokat. Sikerről, Amerikáról és a jövő üzletéről is beszélgettünk vele.

Három magyar cég az európai topban 

Ötven százalék felett nőtt a magyar cégek száma Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján. Az Inc. magazin az Egyesült Államokban már 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját, Európára másodszorra készítettek ilyen elemzést. A Bisnode Magyarország a legjobban fejlődő magyar vállalkozások teljesítményét elemezte.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Társadalom

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet

Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet  

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo