Szakképzési hozzájárulás cikkek

Eggyel csökkent Magyarországon az adónemek száma

Eggyel csökkent Magyarországon az adónemek száma 

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda már hetedik éve veszi számba a magyarországi adófajtákat és a sokéves trend egyértelműen megnyugtató. Szinte minden évben csökkent valamelyest az adónemek száma.
Fontos határidő jön pénteken a vállalkozásoknak

Fontos határidő jön pénteken a vállalkozásoknak 

A szakképzési hozzájárulás bevallására és fizetésére kötelezettek az év során 1-11 hónapra előleg bevallást készítenek. Az előleg mértéke a tárgyhavi bruttó kötelezettség azzal, hogy az alapcsökkentő, valamint az oktatói és a tanműhely-fenntartási kiegészítő csökkentő tételt, illetve saját munkavállaló képzése esetén a pénzügyileg teljesített időarányos költséget az előleg bevallásban szerepeltetni kell - írja a Saldo.
Ez a válasz a szakemberhiányra?

Ez a válasz a szakemberhiányra? 

Egyre több gazdasági szereplő vállal aktívan részt az oktatásban annak érdekében, hogy kormegfelelő kompetenciákkal rendelkező munkaerőhöz jusson. Kérdés, hogy mely vállatoknak van lehetőségük, kapacitásuk, pénzügyi forrásuk önállóan megoldani az utánpótlást, illetve kinek van módja az oktatási rendszer különböző szintjein bekapcsolódni a szakemberképzésbe.
Így lehet spórolni a szakképzési hozzájáruláson

Így lehet spórolni a szakképzési hozzájáruláson 

Szeptembertől a cégek által fizetett szakképzési hozzájárulás a felsőoktatási duális képzés keretében szervezett szakmai gyakorlattal is teljesíthető. Az elszámolhatóság mértéke egyeztetés alatt áll - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Pénzt kaphatnak a cégek a hallgatók foglalkoztatásáért

Pénzt kaphatnak a cégek a hallgatók foglalkoztatásáért 

A hallgatókkal foglalkoztatói jogviszonyt kialakító cégek a jövőben jogosultságot szerezhetnek a szakképzési hozzájárulásra a kormányzati tervek szerint. Ennek mértéke még nem ismert.
Kedvezően változhat a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény

Kedvezően változhat a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény 

A napokban benyújtott törvényjavaslat újra lehetővé tenné a társaságok számára, hogy gyakorlati képzés vállalása esetén a saját munkavállalók képzésére fordított költségeik egy részét elszámolhassák. A részletekről Bodnár Andrea a UCMS Group Hungary szakértője beszél.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Nincs ellenőrzés, nem is kötnek kötelezőt a robogósok

Nincs ellenőrzés, nem is kötnek kötelezőt a robogósok  

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Pénzszerzés

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest

Fontos mutatóban van lemaradásban Magyarország a régióhoz képest  

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest.

Cégblog

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo