Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt. cikkek


70 milliárd forintot fektet magyar kkv-kba az SZTA

70 milliárd forintot fektet magyar kkv-kba az SZTA 

A Pénzügyminisztérium stratégiai irányításával működő, 100 százalékos állami tulajdonban álló Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 2019-2022 között, az általa kezelt 5 kockázati tőkealapon keresztül közel 70 milliárd forintot helyez ki hazai kis- és középvállalkozásokhoz, két fő célkitűzés mentén: előmozdítja a befektetési célvállalatok nemzetközi versenyképességét és a versenyképes cégek megerősítésével stabilizálja és perspektívához juttatja a nemzeti gyarapodás alapját jelentő, döntően családi tulajdonban álló kisvállalkozásokat. A 2018-as üzleti év ennek megalapozását szolgálta, 2019-ben ezt egy erőteljes akvizíció és kihelyezés követi.
Szűz piacra lép be a magyar szoftvergazdálkodási szakértő

Szűz piacra lép be a magyar szoftvergazdálkodási szakértő 

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be. A speciális feltételek mellett létrejött tőkebefektetés a szoftver­gazdálkodással és licenc­tanács­adással foglalkozó társaság nemzetközi terjeszkedési stratégiáját segíti. A cégcsoport 2018. évi árbevétele várhatóan meghaladja a 600 millió forintot, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Ez sok vállalat utolsó lehetősége vissza nem térítendő forrásokra

Ez sok vállalat utolsó lehetősége vissza nem térítendő forrásokra 

Az Európai Unió 2020 után jelentősen átalakítja pályázati rendszerét, aminek eredményeként a következő évtizedtől a vállalkozások a korábbinál jóval kevesebb vissza nem térítendő EU-s forrásokhoz juthatnak hozzá, párhuzamosan növelve a pénzügyi eszközök (kockázati tőke, hitel, garancia) arányát.
A kockázati tőke piacára is betörhetnek az online platformok

A kockázati tőke piacára is betörhetnek az online platformok 

A kockázatitőke-piacot is a keresletet és kínálatot összehozó online platformok forradalmasíthatják – jósolta a Venture Capital Summit első előadója, Jeff Lynn. A londoni székhelyű seedrs.com alapítója szerint a forradalom két társterületen már meg is történt – tudósít a Széchenyi Tőkealapkezelő blogjának legfrissebb bejegyzése.
Tizennégy startupot pörget fel az Alba Accelerator

Tizennégy startupot pörget fel az Alba Accelerator 

Kezdetét vette a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program hazai pilotja a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével, valamint a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. szakmai támogatásával.
Ha nem tetszik, ne írjuk alá

Ha nem tetszik, ne írjuk alá 

Egy tőkebefektetés az anyagi forráson túl a szerződés aláírása után egy megváltozott összetételű tulajdonosi kört is jelent. Nem csak a vállalkozás anyagi helyzete, de a döntéshozatali, működési folyamatai is megváltoznak, ezért fontos átgondolni, hogy intézményi befektető vagy üzleti angyal által szeretnénk finanszírozáshoz jutni. Csendestársat keresünk vagy aktív menedzsment és piacépítési támogatást is elvárunk? Hiszen nem mindegy, hogy honnan érkezik az anyagi forrás, és hogy az üzleti partner milyen jogokat kér a tőkéért cserébe.
Új mentorprogram indul magyar startupoknak

Új mentorprogram indul magyar startupoknak 

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével elindult a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR program hazai pilotprojektje. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19.
Ezekre a startupokra érdemes lesz figyelni az idén

Ezekre a startupokra érdemes lesz figyelni az idén 

Az elmúlt években egyre gyakrabban jelentek meg ígéretes, innovatív megoldásokat kínáló magyar startupok, amelyek egy-egy jó ötlettel képesek felforgatni piacukat, és már globális szinten is felhívták magukra a figyelmet. Többségük abban a fázisban jár, ahonnan egy nagyobb tőkebefektetés révén komoly szintet léphetnek a külföldi piacokon is. A Széchenyi Tőkealapkezelő segítségével bemutatunk néhányat a legígéretesebb magyar startupokból.
A hazai startup-szcéna az egyik legaktívabb a régióban

A hazai startup-szcéna az egyik legaktívabb a régióban 

Az Ausztriától keletre elterülő régióban hazánk rendelkezik az egyik legaktívabb startup ökoszisztémával és nagyszámú potenciális befektetési célpont közül válogathatnak a befektetők.
A Széchenyi Tőkealap viheti tőzsdére a kkv-kat

A Széchenyi Tőkealap viheti tőzsdére a kkv-kat 

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására kiírt pályázat nyertese a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. lett. Az alapkezelő feladata a hazai kis- és középvállalkozások támogatása, megerősítése, és a tőzsdei megjelenésüket elősegítő tőkebefektetések megvalósítása lesz.

Új tőkealapokat indít a kormány 

A kormány meghosszabbította a Széchenyi Tőkebefektetési Alap futamidejét és 8 milliárd forinttal megemelte annak tőkéjét, valamint döntött két új tőkealap indításáról, amelyek közép-magyarországi és határmenti vállalkozások fejlesztését segítik szeptembertől.

Így robbanthatják ki magyar cégek a negyedik ipari forradalmat 

Magyarországon a negyedik ipari forradalom (vagy Ipar 4.0) még gyerekcipőben jár, azonban az ipar európai mércével is nagynak számító súlya a magyar gazdaságban lehetővé teszi, hogy a szektor megreformálása az átlagosnál nagyobb mértékű gazdasági fejlődést eredményezzen. Ennek érdekében a kormány már több olyan programot is elindított, amely támogatja a kkv-k kutatás-fejlesztési és digitalizációs törekvéseit, valamint felkészíti őket a globálisan megjelenő újabb követelményekre - írja a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.

Mi véd meg, ha a tőke kiszáll? 

Bár a tőkebefektetések sok esetben tervezett időtávra szólnak, külső körülmények hatására vagy az egyik fél indokolt kezdeményezésére akár korábban is vége lehet a cégtulajdonosokkal való partnerségnek.

Először a cégvezetőt nézi meg a befektető 

A menedzsment képességei a kockázati tőkés befektetőnek is kulcsfontosságúak. Legyen bármilyen jó is az üzleti elképzelés, döntő fontosságú, hogy azt milyen úton, milyen képzettséggel, és a kihívásokra milyen módon reagálva viszi végig egy kisvállalat menedzsmentje.

Több pénz, új lehetőségek vállalkozások finanszírozására 

A vállalkozások finanszírozási problémáinak megoldása a válság kitörése óta kulcskérdés. E területen jelenthet számottevő előrelépést az uniós forrásból finanszírozott kis- és középvállalati kockázati tőkeprogram kibővítése. A jövőben uniós jóváhagyással nagyobb értékű befektetéseket is megvalósíthat a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA), s befektetőtársak bevonásával a korábbi 200 ezer euróról akár 750 ezer euróra is növekedhet az SZTA általi befektetések egyedi értékhatára. Mindemellett az Európai Bizottság engedélye alapján az SZTA tőkéstársat is bevonhat egyes befektetéseihez.

Még több friss perec 

A friss alapanyagból készülő magyar perecekkel és tekercsekkel új kávézótípust meghonosító BITE Bakery café második budapesti üzletét is megnyitotta. Az üzleti koncepció változatlan, a társaság a magas minőségű termékekre koncentrálva kívánja bővíteni hálózatát elsőként Budapesten, majd később vidéken is.

Orvosdiagnosztikai cégbe szállt be az SZTA 

A gyógyszeripar mellett az orvosi diagnosztikai eszközök fejlesztése és gyártása is hagyományosan sikeres magyar iparág – legalábbis nagyvállalati szinten. A kis-, és közepes feltörekvő cégek célzott fejlesztést, és az ezt biztosító fejlesztési forrásokat igényelnek ahhoz, hogy érvényesülhessenek a piacon, illetve nemzetközi láthatóságot érhessenek el. Az ígéretes, innovatív hazai vállalkozás, a Histopatológia Kft. eddigi sikere alapján képes erre – így lett a cég a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) legfrissebb befektetési projektjének főszereplője.

Új forrás a hagyományos iparágakban tevékenykedőknek 

Működése első teljes évében 1 milliárd forintot fektetett be a Széchenyi Tőkealapkezelő Zrt. (SZTA) hazai kis- és középvállalatokba az ország minden régiójában. Az alapkezelő az Európai Bizottság engedélyével 3 új konstrukció vezet be az idén, s 2013-ban további 3,5 milliárd forint kihelyezésével számol. Az SZTA hagyományos iparágakban tevékenykedő, mérsékeltebb tőkeigénnyel rendelkező termelőcégeknek biztosít tőkét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo