Szellemi tulajdon cikkek


Több mint 4 ezer munkahelynek lett vége Magyarországon a hamis termékek miatt

Több mint 4 ezer munkahelynek lett vége Magyarországon a hamis termékek miatt 

Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg.
Nem tréfa: Dubai ideális helyszín a szellemi tulajdon bejegyzéséhez

Nem tréfa: Dubai ideális helyszín a szellemi tulajdon bejegyzéséhez 

A szellemi tulajdon védelme elengedhetetlen a vállalatoknak a versenyelőny megőrzéséhez és a növekedés ösztönzéséhez.
Komoly jogi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia terjedése

Komoly jogi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia terjedése  

Kit tekintünk a művek megalkotójának, az MI által létrehozott művekhez fűződnek-e szerzői jogok, és ha igen, azok kiket illetnek?
Ezek a cégek húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el

Ezek a cégek húsz százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el 

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti.
Van valami, amivel a hazai vállalkozások csupán 3 százaléka élt eddig

Van valami, amivel a hazai vállalkozások csupán 3 százaléka élt eddig 

Ennyien védették le szellemi tulajdonukat.
Egyre fontosabbá válik a szellemi tulajdon védelmének a magyar cégeknek

Egyre fontosabbá válik a szellemi tulajdon védelmének a magyar cégeknek 

A magyar vállalkozások is kezdik felismeri a szellemi tulajdon védelmének fontosságát, tavaly - a gazdaság lassulása ellenére - kis mértékben ugyan, de nőtt a szabadalmi, a mintaoltalmi, a védjegybejelentések száma a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
Van hatékony módszer a jogsértő internetes megjelenés ellen

Van hatékony módszer a jogsértő internetes megjelenés ellen 

Az interneten szerzői jogot sértő módon közzétett tartalmak eltávolítására szolgáló, a napi gyakorlatban is igen jól működő ún. értesítési–eltávolítási eljárás menetét az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője részletezi.
Nincs, aki megállítsa Kínát az ipari méretű lopásban

Nincs, aki megállítsa Kínát az ipari méretű lopásban 

A szellemi tulajdon kínai részről való ellopása évi 225–600 milliárd dolláros kárt okoz az Egyesült Államoknak. A megoldás az lehet, ha eltiltják minden, lopott értéket tartalmazó termék amerikai behozatalát.
Az e-könyvek és a szerzői jog: van baj

Az e-könyvek és a szerzői jog: van baj 

Az első e-könyvek megjelenésekor többen gondolhatták, hogy leáldozott a hagyományos, papír alapú könyvek világa, mert a jövőben majd mindenki csak egyszerűen beszerezhető és könnyen tárolható elektronikus köteteket vásárol a nyomtatott példányok árának töredékéért. Azóta jó pár év eltelt, de az e-könyvek még mindig nem tudták átvenni a nekik kijáró helyet annak ellenére, hogy az értékesítésük mértéke az utóbbi időben folyamatosan növekedett.
Vastagon fogott tavaly a dalszerzők ceruzája

Vastagon fogott tavaly a dalszerzők ceruzája 

Több mint tizenhétezer új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.

Mi történt pontosan a McDonald’s híres BIG MAC védjegyével? 

Az elmúlt hetekben számos cikk jelent meg arról, hogy a McDonald’s elvesztette világhírű BIG MAC védjegyét. De mi is áll a felröppent hír mögött és valóban igaz, hogy ezután bárki szabadon használhatja a világ egyik legismertebb márkáját? A válasz a kérdésekre ennél jóval összetettebb, ezért a szellemi alkotások jogával foglalkozó Danubia Legal szakértője segít megérteni a döntés hátterét.

Mire szolgál a tanúsító védjegy? 

A mindennapi életben körülvesznek bennünket a különböző védjegyek és márkajelzések. A védjegyek általában szoros kapcsolatban állnak az adott termék marketingjével, és gyakran a termék minőségi jellemzőire is utalnak. A tanúsító védjegy a védjegyek egyik különleges fajtája. Mire szolgál a tanúsító védjegy?

Elvesztette védettségét a Meki zászlóshajója 

Ezentúl más vendéglátók is használhatják a Big Mac elnevezést – így szól a szellemi tulajdon védelméért felelős uniós hivatal erősen vitatható döntése.

Évente 300 milliárdba kerül nekünk a hamisítás 

A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente 60 milliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5 százalékát teszi ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a hamisítás elleni világnap alkalmából kiadott jelentéséből.

Hányszor használhatják fel a korábban készített képeinket? 

A Piac & Profit Social Media konferenciáján első alkalommal lehetett közvetlen, online felületen kérdéseket intézni az előadókhoz. Dr. Horváth Katalint, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda képviselőjét arról kérdezte egy hallgatónk, hogyan vonhatja vissza korábban készített képeinek felhasználási jogát?

Nem csak a svájci bicska áll védelem alatt 

2017 elején új Swissness-törvény lépett életbe, amely védi „Svájc” megjelölését és a svájci keresztet. A svájci Szellemi tulajdon-védelmi Szövetségi Intézet – amely jelentősen hozzájárult az új törvényhozás kidolgozásához – nemrégiben Bernben workshopot rendezett a svájci nagykövetségek munkatársai számára. Sajnos Magyarországon is újból és újból előfordul, hogy reklám céljából visszaélnek svájci származásra vonatkozó jelzéssel.

Nyolc fontos tény a domainhasználatról 

A világhálón az úgynevezett domainnév – például piacesprofit.hu – segítségével lehet megtalálni a keresett oldalt. A domainneveknek ezért jelentős gazdasági értékük is lehet, és komoly jogviták tárgyául is szolgálhatnak. Milyen jogi védelemben részesülhet a domainnév?

Törpapa hangja után is jár a jogdíj 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) idén először fizetett jogdíjat azoknak a színészeknek, akik televíziós- és animációs sorozatok szinkronjának elkészítésében dolgoztak. A néhány napja lezárt jogdíjfelosztás eredményeként összesen 220 millió forinthoz jut hozzá 1500 magyar és külföldi színész.

Érdemes idejében beruházni a kreativitásba 

Az Európai Bizottság azt ajánlja az európai cégeknek – különösen a kkv-knak és az induló vállalkozásoknak –, hogy ruházzanak be az innovációba és a kreativitásba. A kezdeményezések célja, hogy megkönnyítsék a szellemitulajdon-jogok megsértésével szembeni hatékony fellépést, előmozdítsák a több országra kiterjedő jogviták rendezését, és segítsék a küzdelmet a hamisított és a kalóz áruk ellen, melyek aránya 5%-ot tesz ki az uniós importon belül.

Védjegyek: az Apple győzött a Xiaomi ellen 

Az Apple sikeresen megakadályozta a „MI PAD” európai uniós védjegyként történő lajstromozását az elektronikus készülékek és a (tele)kommunikációs szolgáltatások vonatkozásában.

Kész az applikációm, de hogyan jelölhetem, hogy melyik telefonra? 

Korai még pezsgőt bontani, ha sikerült lefejlesztenünk az applikációnkat, fel kell tüntetnünk ugyanis a kompatibilis operációs rendszerek védjegyeit - és ennek bizony szigorú szabályai vannak.

Szabad-e felhasználni Instagram képet? 

A fenti kérdés sokakban felmerül, amikor honlapjukon, blogjukon képeket, híreket osztanak meg. A legtöbben erre azt válaszolják, hogy ha nyilvánosságra hozták a képeket, akkor miért ne lehetne őket szabadon átvenni? Az Instagram szolgáltatásának felhasználási feltételei – melyet valljuk be, sokunk különösebb elolvasással való bajlódás nélkül elfogad magára nézve kötelezőként – azonban egy kevéssé ismert buktatót hordoznak az Instagram-os képek megosztására vonatkozóan. Ezt a kérdést jártuk körül dr. Beraczkai Dávid, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szerzői és webjoggal foglalkozó jogásza segítségével.

Kétmilliárd jár a jogdíjakból 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) a napokban több mint 2 milliárd forint begyűjtött jogdíjat fizet ki 66 ezer zenésznek, színésznek a 2016. évi felhasználások után.

Tízből egy bőrtáska, sportruházat és játék hamisított 

Közel 285 milliárd dollár kárt okoznak évente a világgazdaságnak a szellemi tulajdont sértő hamisított árucikkek és kalóztermékek a legérintettebb tíz iparágban, ami meghaladja a hamisítványok által a globális gazdaságnak okozott teljes veszteség 50 százalékát.

Sokszor azt sem tudjuk, mi az illegális 

Miközben az unió polgárainak kétharmada a gazdasági stabilitás egyik alappilléreként tekint a szellemi tulajdon védelmére, csaknem 50%-uk az innováció korlátozását és csak egy szűkebb kör védelmét látja az erre szolgáló szigorú szabályozásban.

Vesztésre állunk a hamisítókkal szemben 

80 százalékkal nőtt a hamis termékek forgalma az elmúlt évtizedben, vagyis egyelőre a hamisítók járnak jól. Nem csak anyagi kárt okoz, de az innovációt is gyengíti. Ki fektet ebbe, ha úgyis más fölözi le a hasznot? A megoldás itt is az összefogás lehet.

Mától ingyenes a Happy Birthday 

Január 1-jétől az Európai Unióban közkincsbe kerül minden idők legtöbbet játszott születésnapi dala, a Happy Birthday. 2017 elejétől szabadon felhasználhatóvá válnak más olyan alkotók munkái is, akik 1946-ban hunytak el – mint Moholy-Nagy László vagy H.G. Wells.

Idén a szinkronszínészek is megkapták a magukét 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) lezárta a 2016. évi jogdíjfelosztást: a 94 ezer magyar és külföldi előadó között idén felosztott jogdíj összege megközelítette a 2,2 milliárd forintot. Újdonság, hogy az EJI idén fizet először jogdíjat a szinkronizáló színészeknek és azoknak a zenészeknek, akik ötven évnél régebben készült hangfelvétel elkészítésében közreműködtek. 

Olcsóbb lehet a zene a hotelekben 

Az adott szállodai csillagkategória előző évi szobakihasználtsági adatait is figyelembe vevő zenei jogdíjtarifa-számítást alkalmaz az Artisjus 2017-ben. A közös jogkezelő ezenkívül több területen egyszerűsít, illetve csökkenti a díjtételeket: például jelentősen nő az új zenefelhasználók belépő kedvezménye.

Ha a márkás ruha túl olcsó, kezdjünk gyanakodni 

A bevétel 7,4%-a esik ki évente a hamisítás és a kalózkodás különböző formái miatt az EU-ban. A leginkább érintett területeknek a ruházati cikkek, a játékok, a sportcikkek, az ékszerek, a kézitáskák számítanak, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) éves jelentéséből.

Nem mind innováció, ami annak látszik 

A magyar cégek innoválnának, de hajlamosak rá, hogy a legalapvetőbb praktikus és tulajdonjogi kérdéseket sem tisztázzák. A Piac & Profit K+F + Innovációs konferenciáján praktikus tanácsokkal szolgáltak az előadók.

Ha van is ötletünk, más profitál belőle 

Nem csak innovációs teljesítményben, hanem a szellemi tulajdonjogok területén is lemaradást mutatnak a hazai számok az uniós átlaghoz képest, mondták szakértők a Piac & Profit K+F Innováció 2016 konferenciáján. Pedig e nélkül nem érdemes innoválni, hiszen ha valaki nem foglalkozik vele, akkor az ötletének gazdasági haszna másnál fog lecsapódni.

Nyolcszázezer munkahelybe kerül a hamisítás 

A hamisítványok piaci jelenléte miatt az értékesítési árbevétel 7,4 százaléka esik ki a ruházati cikkek, a játékok, a sportcikkek, az ékszerek, a kézitáskák és a zene kereskedelmében. A hamisítás és a kalózkodás miatt kieső kormányzati bevételeket 4274 milliárd Ft-ra becsülik. Az ünnepi időszak közeledtével az EU-ban bevásárlók milliói vásárolnak karácsonyi ajándékokat a családnak és a barátoknak. A hamisított és kalóz áruk negatív gazdasági hatása azonban egész évben megmutatkozik.

A mi bűnünk, ha lenyúlják a nagy ötletet 

Bármelyik startupperrel előfordulhat, hogy ötletét egyszerűen ellopják, majd változatlan formában valósítják meg. Sokan nem is gondolnák, de erről ők maguk tehetnek, feltéve, ha ötletüket jogilag semmilyen formában nem védték meg. Pedig erre van lehetőség: a védjegy bármelyik kezdő startupötletet oltalomban részesíthet.

Adidas-per: ezért bukott az európai szabadalom 

Az ADIDAS Budapest Kft-nek fizetnie kell, mivel a szabadalombitorlás megállapítása után Oroszi László feltaláló gazdagodás visszatérítési igényének is jogerősen helyt adott a bíróság. Jogi szakértők segítségével utánajártunk mit rontottak el a szabadalomban, amelynek következtében évekig tartó pereskedés lett egy innováció vége.

Már nem védjegy a Rubik-kocka 

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön hatályon kívül helyezte elsőfokú Törvényszékének korábbi ítéletet, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát.

Százezer állásba kerülnek a hamis gyógyszerek 

Mintegy 10,2 milliárd eurós kárt okoz évente a hamis gyógyszerek online forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés uniós szinten, ami a teljes belső piac forgalmának 4,4%-át jelenti. Hazánkban a hamis gyógyszerek évi 130 milliárd forint kárt okoznak, ami a teljes hazai gyógyszerforgalom 13%-át és az Unióban regisztrált hamis készítmények 4%-át jelenti – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentéséből.

Fügét mutatott a Microsoftnak a bíróság 

Egy számítógépi program korlátlan használati engedéllyel ellátott példányának eredeti megszerzője jogosult e használt példányt és engedélyét egy későbbi vásárlónak eladni – mondta ki az Európai Bíróság. Ugyanakkor a program biztonsági másolatát a jogosult engedélye nélkül nem adhatja át e későbbi vásárlónak, ha a részére először átadott eredeti fizikai adathordozó megsérült, megsemmisült vagy elveszett.

Kevesebb hamisítvány kerül a kosarunkba 

Az előző évhez képest csökkent a hamisított termékek népszerűsége a magyar lakosság körében, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy leginkább a fővárosi fiatalok fordulnak a hamisítványok felé.

Csak a szoftvereseknek marad az adókedvezmény 

Nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt július 1-től jelentősen szűkítette a parlament a szellemi alkotások adókedvezményére vonatkozó szabályokat. Míg a változások hátrányosan érintik a védjegyek, filmjogok és know-how-k hasznosításán alapuló, adótervezési célzattal működtetett struktúrákat, addig a szoftverfejlesztők továbbra is lényegében változatlan tartalommal élvezhetik a korábbi kedvezményeket.

Nem félnek a hamis termékektől a fiatalok 

A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet.

Koppintás: a legnagyobbak sem hagyják ki 

A divattervezésben homályos a szerzői jog fogalma, amiből számos bonyodalom – per és kártérítés – származik. Másolják egymást a sztártervezők, a másod-, harmadvonalbeli márkák pedig ontják a nagyok által ihletett konfekciót. A hamisítás is virágzó iparág. A gagyi Chanel- és LV-táskákat vagy a márkásnak látszó parfümöket főleg a harmadik világban állítják elő.

Véget ért a Winnetou-csata a bíróságon 

Óvatosan kell bánni a közösségi védjegyekkel, ezt bizonyítja egy friss ítélet az Európai Bíróságról, amelyben egy fiktív regényfigurához kapcsolódó jogokat védte meg a testület. Eszerint a nemes lelkű indián főnök, Winnetou neve védett és nem lehet használni termékmegjelölésre „csak úgy”.

Így verik át százezrekkel a cégeket 

Az elmúlt időszakban elterjedt gyakorlat szerint főleg külföldi cégek kéretlen díjfizetési felszólításokat küldenek közvetlenül védjegyjogosultaknak. Ez a gyakorlat több százezer forintos kárt is okozhat a gyanútlan áldozatok számára, pedig elkerülhető lenne.

Harmincezer állásba kerülnek a hamis órák 

Több mint 3,5 milliárd eurós kárt okoz a hamis órák és ékszerek forgalmazásából származó közvetlen és közvetett bevételkiesés uniós szinten, emellett 28 500 munkahely megszűnését is eredményezi. Hazánkban évente átlagosan több mint 40 milliárd forintnyi kár éri az iparágat, emellett a magyar piac az uniós átlagnál valamivel fertőzöttebb terület – derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) legfrissebb jelentéséből.

Rossz helyen hirdetni is ciki 

Egyre több reklám jelenik meg szellemitulajdon-jogokat sértő tartalmat kínáló weblapokon, jelentős veszteséget okozva ezzel a hirdetőknek. Az így elhelyezett hirdetések ugyanis nem feltétlenül jutnak el valós fogyasztókhoz, emellett rossz fényt vetnek a hirdető cégekre és azok márkáira is. A hazai piacon csaknem 5000 olyan hirdetést figyeltek meg, amelyek nagyrészt ilyen típusú weboldalakon bukkannak fel, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának legfrissebb jelentéséből.

Új díjat fizethetnek a kiadók a zenészeknek 

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) legújabb díjszabása szerint a kiadók újfajta díjat is kötelesek fizetni a zenészeknek. A jogdíjban elsőként az 1963-64-ben készített hangfelvételek muzsikusai részesülhetnek. Olyan legendás előadóművészek lehetnek érintettek, mint például Aradszky László, a Bergendy együttes, Harangozó Teri, az Illés együttes, Koncz Zsuzsa, Koós János, Kovács Kati, Máté Péter vagy Melis György.

Brutálisan sokat bukunk a hamis játékok miatt 

Éves szinten csaknem másfél milliárd eurónyi (434 milliárd forint) adóbevételtől esik el az EU a hamisított játékoknak köszönhetően, és a problémát az is súlyosbítja, hogy a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években összesen több mint 13 ezer ember vesztette el az állását. A hazánkat érő kár évente átlagosan 3,41 milliárd forint, derül ki az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának jelentéséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Gazdaság

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben

A leggazdagabbak lubickolnak a pénzben 

A több évtizede nem látott mértékű infláció a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo