Szervezet és vezetés cikkek


A jót is jól kell elmondani

A jót is jól kell elmondani 

Az év vége, az év eleje a céges partik, évértékelések időszaka. Ilyenkor érdemes méltatni egy-egy kolléga érdemeit. Kérdés, hogyan tegyük ezt meg anélkül, hogy feszültségeket okoznánk a csapaton belül. Szakértőnk tanácsot ad ehhez a nehéz feladathoz!
Milyen munkahellyel lehet becsábítani a fiatalokat?

Milyen munkahellyel lehet becsábítani a fiatalokat? 

A 20–36 éves álláskeresők nemcsak hogy szeretnének gyorsan elhelyezkedni és jól keresni, de mindezt úgy tennék, hogy a választott környezetben ne nyomásként éljék meg a feladatokat, hanem jó hangulatban töltsék el a munkaidőt – derül ki a Frissdiplomás Kft. felméréséből.
Üzleti Etikett: Búcsúzni csak szépen…

Üzleti Etikett: Búcsúzni csak szépen… 

Az ősz közeledte sokak számára munkahelyváltást is jelent. Ma már természetes, hogy a karrierépítés során több munkahelyet is megjár valaki, sőt az Y generáció (a kutatások szerint) jellemzően nem is tervez igazán hosszú időt tölteni egy-egy munkahelyen. Így, ha úgy döntöttünk, az életünk egy korszakát lezárjuk és új fejezetet nyitunk, nem jelenti, hogy minden hidat felégetve kellene távoznunk, rossz szájízt hagyva kollégáinkban.
Az állásinterjú másik oldala

Az állásinterjú másik oldala 

A nyár második fele és az ősz eleje az állásváltoztatások időszaka. Rendszeresen olvashatunk arról, hogy az álláskeresés során a munkavállalóknak mire érdemes odafigyelniük az önéletrajztól, az első benyomásig, illetve miről, mikor beszéljenek vagy kérdezzenek. Arról azonban sokkal kevesebb szó esik, hogy a munkáltatók képviselői milyen bakikat követhetnek el egy állásinterjú során. Szakértőnk erre világít rá.
Milliárdokat hozott a dorgálás

Milliárdokat hozott a dorgálás 

Adat volt, van, lesz. Ezt dr. Kürti Sándor, a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. alapítója, az igazgatótanács elnöke már 1989-ben is sejtette, bár akkor még számtalan más kompetencia is szerepelt a cégleírásban. Miután egy kanadai tanácsadó lehülyézte, kiválasztott egyet, így lett az adatmentés a cég brandje. A kemény dorgálás forintmilliárdokat hozott a KÜRT-nek.
Öt személyiségtípus, akiktől óvakodjunk

Öt személyiségtípus, akiktől óvakodjunk 

Egy cég sikere mindig az alkalmazottain múlik, ezért különösen fontos, hogy megfelelően válogassuk meg a munkatársainkat. Mutatunk öt olyan személyiségtípust, akiknek jobb ajtót mutatni, ha sikert akarunk elérni az üzleti életben.
Itt az ideje, hogy jobban kezelje az idejét

Itt az ideje, hogy jobban kezelje az idejét 

A legkitartóbb cégvezetőt is kimeríti, ha rosszul gazdálkodik az idejével, és ezért állandó feszültségben él. A jó időgazdálkodás a vállalkozás egyik alapköve, ennek érdekében mutatunk néhány ötletet, hogyan induljunk el ezen az úton.
Nálunk is egyre menőbb a multikulti

Nálunk is egyre menőbb a multikulti 

A multikulturális csoportokban való dolgozás már a munkaélet olyan egyszerű folyamataiban is a társadalmi kultúrák különbözőségét mutathatja, mint a kézfogás, a köszönés vagy a számlarendezés. A HTE projektmenedzserek között végzett friss kutatása szerint Magyarországon is egyre jellemzőbbek a multikulturális projektek. A kérdőíves felmérés során megkérdezettek 94%-a rendelkezik ilyen jellegű tapasztalattal, 75%-uk vezetett is hasonló projektet.
Így tehetik tönkre a csapatot a bunkók

Így tehetik tönkre a csapatot a bunkók 

Mindenki találkozik velük: azokkal a negatív személyiségekkel, akikkel nem jó együtt dolgozni, sőt, akikkel egy helyiségben sem tartózkodunk szívesen. Mutatunk közülük néhány típust, akik képesek tönkretenni a legjobb csapatot is.
A főnök irányít? Ugyan már!

A főnök irányít? Ugyan már! 

A marsallbot mindenki zsebében ott lapul, vagyis mindenki irányíthatja, optimálisan alakíthatja és eredményessé teheti a saját munkáját. Ha pedig már mindenki vezető, akkor az elsőszámú vezető részéről hiú ábránd, hogy továbbra is ő irányítja a változást.

Divatos stratégiák - és amiért ne dőljünk be nekik 

Szakértőktől és tanácsadóktól gyakran kapunk olyan intelmeket, hogy fordítsunk nagyobb gondot a kapcsolatépítésre, feküdjünk rá a közösségi médiára, vagy minősíttessük a cégünket. Amire egyik tanács sem hívja fel a figyelmet: mindezek önmagukban nem elegendőek a sikerhez.

5 egyszerű dolog, amitől boldogabbak lesznek a munkavállalók  

A hagyományos vélekedés szerint, ha a dolgozó elégedett a bérével, produktív a munkában. Az elméletek azonban hajlamosak megdőlni – ez sem kivétel. Boldogtalan alkalmazott azonban nem jól dolgozó alkalmazott, és ez nekünk sok pénzbe kerül. Íme öt dolog, amit tehetünk, hogy a munkavállalóink hosszú távon is boldogabbak legyenek a cégnél.

A sokszínűség nálunk is előny 

A magyar munkavállalók – más nemzetekhez hasonlóan – nagyra értékelik a sokszínűséget munkahelyükön a Randstad Workmonitor legfrissebb felmérése szerint. Nemcsak a hozzáállás, a gyakorlat is pozitív hazánkban: a magyar dolgozókat a globális átlaghoz képest kevesebb diszkrimináció éri, így például kor és nem szerinti megkülönböztetés is ritkábban fordul elő.

Fenntarthatóság: példamutatás nélkül nem megy 

A hazai vállalatok 96 százaléka szerint az első számú vezető hiteles példamutatásán múlik egy vállalat valódi fenntarthatósági teljesítménye – derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját felméréséből.

A határidő a magyar munkavállaló mumusa 

Az aktív magyar munkavállalók több mint kétharmada állandóan küzd a határidőkkel – derült ki a Selfmapping HR teszt legújabb kutatásából. Az időnyomás első számú oka a munkamennyiség, de a szervezetlenség és a váratlanul beeső feladatok is nehezítik a határidők betartását.

Alulértékelik a nőket 

A nők jobban teljesítenek azokban a vezetői készségekben, amelyek a szakértők szerint fontosak a 21 századi üzleti környezetben. Ugyanakkor még mindig kevés a női vezető, a női munkaerő jellemzően alulértékelt, és önbizalmuk is alacsony. Egy kutatás utánajárt, hogy miért van ez így, és a válasz egyszerű: a férfi főnökök miatt.

10 jel, hogy vállalkozónak született 

Egy jó vállalkozó nem feltétlenül azokról a tulajdonságairól ismerszik meg fiatalkorában, amit a nagy többség a legjobb vállalatvezéreknek tulajdonít. Sőt. Mutatunk tízet, ami számít.

Munkahelyi konfliktus: így kerüljük el őket! 

Nem szabad mellébeszélni, következetlennek lenni vagy elmérgesedni hagyni egy vitát - néhány alapszabály, amelyek betartásával, vezetőként megúszhatjuk a nagyobb munkahelyi konfliktusokat. Íme 5 dolog, amire ügyeljünk.

Távmunka: nem rajonganak érte a munkáltatók 

A távmunka motiváltabbá teheti a dolgozókat és csökkentheti a munkahelyi stresszt. Ugyanakkor egy friss felmérésből kiderül, hogy csak a munkáltatók ötöde tartaná jó ötletnek, ha a dolgozók hetente egy napot az irodán kívül töltenének.

A gyermektelenek rosszul érzik magukat a családbarát munkahelyeken? 

A családbarát munkahelyek sokat tesznek a munkahelyi kultúra fejlesztéséért, azonban még ezeken a helyeken is gyakran feszültség keletkezik a kisgyermekes és a gyermektelen munkavállalók között.

Hogyan teremt értéket a projekt? 

Egy cég sikere szempontjából azonban elegendő az eredményes projektmegvalósítás? Több példa illusztrálja, hogy nem. Sajnos előfordulnak eredményes, de értéket nem teremtő projektek.

Mit csináljunk a perfekcionista dolgozóval? 

Mindent a legjobban elintézni, mindenkinél jobbnak lenni a csapatban. Melyik főnök ne szeretne tökéletességre törekvő beosztottakkal dolgozni? Az idegen szóval perfekcionistának hívott munkatárs azonban sokszor nincs irigylésre méltó helyzetben. Az állandó erőn felül teljesítés korai kiégésben és depresszió formájában is kijöhet.

Vállaljuk be a konfliktusokat! 

A vezetők számára régóta jelent kihívást, hogy hogyan érhető el hatékony együttműködés a szervezeten belül. A mai gyorsan változó üzleti környezetben, ha egy vállalkozás meg akarja tartani piaci pozícióját, evidencia az ügyfél-elégedettség, a magas szolgáltatási színvonal, az innovatív jelenlét. Azonban az üzleti eredményesség növeléséhez ma már ennél több kell.

Milyen a jó vezető? 

A vezető, ha szó szerint értelmezzük, olyan valaki, akit mások követnek. Tehát a lényeg nem az, hogy mi áll a névjegyen, hanem hogy a szó eredeti értelmében vezessük az alánk tartozó csapatot. De mitől válunk valódi első emberré?

Átok a cégen a felkészületlen cégvezető 

Évente tízezrével mennek csődbe a magyar vállalatok. Habár a cégek életét a gazdasági környezet nem teszi könnyűvé, a megszűnések mögött gyakran a felkészületlen, tapasztalatlan ügyvezető hibás döntései állnak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni

Sok cég örülhet, enyhébb átvilágítási szabályrendszert készülnek elfogadni  

Az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo