Szezonális üzlet cikkek


Készülnek a startra a Mikulások

Készülnek a startra a Mikulások 

Bár a gyerekek még több, mint egy hónapot kénytelenek várni a Mikulásra, a hivatásos nagyszakállúak már elkezdték az alig egy hétig tartó "szezonra" való felkészülést. Hiába kedves dolognak tűnik, ezen a piacon is nagy a harc.
Több fronton szenved a Balaton

Több fronton szenved a Balaton 

Hiába a jó kereseti lehetőség, nem fűlik a foguk a diákoknak és az idénymunkásoknak a balatoni vendéglőkhöz. A magyar tenger éttermei előtt kihelyezett megállítótáblákon idén nem csak a vendéglő napi kínálatát tüntetik fel, hanem az aktuálisan üres dolgozói posztokat is. A vállalkozók egyértelműen arra gyanakszanak, hogy a szakembereink már inkább külföldön, főleg Ausztriában és Olaszországban próbálnak boldogulni.
Hét meglepetés, ami a csődöt jelentheti

Hét meglepetés, ami a csődöt jelentheti 

Az induló vállalkozások többsége már az első években olyan kellemetlen meglepetésekkel szembesül, amelyek akár a véget is jelenthetik egy cégnek. Pedig ezekre fel is lehet készülni: összeszedtünk néhányat a tipikus kellemetlen meglepetésekből, és azt is elmondjuk, mit tehetünk ellenük.
Három foglalkoztatási forma, amivel spórolhatunk a karácsonyi őrületben

Három foglalkoztatási forma, amivel spórolhatunk a karácsonyi őrületben 

A legtöbb cégnek nem éri meg egész évben foglalkoztatni azokat a munkavállalókat, akikre csak az év bizonyos időszakában van szüksége. Érdemes ezért olyan rugalmas foglalkoztatási formákon gondolkodnunk, amelyekkel törvényesen alkalmazhatunk csak egy szezonális időszakra egy dolgozót. Ezek közül sorolunk fel hármat.
Szerelemből sikersztori

Szerelemből sikersztori 

A Levendula Kézműves Fagylaltozó későbbi tulajdonosai sikeres vállalkozóként valami újra vágytak. Az olasz utakon tudatosult bennük, hogy mennyire mást jelent ott a fagylalt ízben, minőségben és kultúrában is. Azt gondolták, érdemes lenne ezt itthon is megmutatni.
Fagyis siker, gombócok nélkül

Fagyis siker, gombócok nélkül 

A fagyi igazi szerelem Szökrön Niki a Gelarto Rosa fagylaltmestere számára. Már óvodás korában gombócokat adagolt a homokozóban, merőkanállal. Hiába próbálta távol tartani a vendéglátós család, néhány kanyar után mégis itt kötött ki. Elhivatottsága bárki számára inspiráció lehet.
Hagyomány, innováció és hűtőszekrény

Hagyomány, innováció és hűtőszekrény 

Csaknem negyed százada működik az egyik legjobb hírű budapesti fagylaltozó, a Csaba utcai Artigiana Gelati. A siker titkáról faggattuk a tulajdonost - amit megtudtunk, minden vállalkozónak hasznára válhat!
Mozgóboltot nyitna? Így fogjon hozzá

Mozgóboltot nyitna? Így fogjon hozzá 

Tombol a nyár, javában tart a turistaszezon. Ez az az időszak, amikor a nyaralóhelyeket úgymond ellepik a fagylaltos kocsik , hotdog-és, hamburger árusok. Ez utóbbiak, már irodaházakban is egyre gyakrabban fellelhetőek. Milyen papírok kellenek ahhoz, hogy egy ilyen mozgóbolt működhessen és mennyibe kerül az engedély megszerzése? Utánajártunk.
Valentin napon a csoki a menő, főleg ha olcsó!

Valentin napon a csoki a menő, főleg ha olcsó! 

A Valentin-nap az édességgyártók és -forgalmazók számára az éves értékesítési mennyiség mintegy 4 százalékát hozza, ez pedig a húsvét körül kimutatható arányhoz hasonló. A háztartások által vásárolt mennyiség nagyobb része gyártói márkás termék és a többség a kisebb kiszerelést választja.
Mit csinál nyáron a Mikulás?

Mit csinál nyáron a Mikulás? 

Szezonális vállalkozást üzemeltetni különleges életforma. Megfeszített munkatempójú, pihenés nélküli időszakok után jut némi idő a lazításra, majd jön a következő szezonra való felkészülés. Vagy éppen folyamatos a túlterhelés, mert két – vagy több – teljesen különböző bizniszben kell egyszerre helytállni.

Mit csinál nyáron a Mikulás? 

Szezonális vállalkozást üzemeltetni egészen különleges életforma. Az üzlet ritmusának köszönhetően a megfeszített munkatempójú, pihenés nélküli időszakok után jut némi idő a lazításra, majd jön a következő szezonra való felkészülés – ha sikerül elég tartalékot felhalmozni. Van, aki több, különböző szezonban futó profil váltogatásában találta meg a megoldást.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo