Tanév cikkek


A havi fizetés nagy részét elvihette az iskolakezdés

A havi fizetés nagy részét elvihette az iskolakezdés 

Közel minden második szülő 50 ezer forint feletti összeget fordít gyermeke beiskolázására – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. több mint 500 ügyfele – elsősorban általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező családok – körében végzett friss kutatásból. A háztartások fele előre felkészül a szeptemberi kiadásokra, a megkérdezett családok ötöde kölcsönből fedezi a tanévkezdetet.
Sok családnak spórolnia kell a tanévkezdésre

Sok családnak spórolnia kell a tanévkezdésre 

Minden ötödik magyar család már előre spórol a tanévre, és vannak gyerekek, akik hiába szeretnének valamilyen különórára járni, nincs rá pénze a szülőknek. Az anyákon a tanévkezdéssel még nagyobb lesz a teher, az apák a családok harmadában vesznek részt az iskolával kapcsolatos feladatokban. Az SOS Gyermekfalvak szülőket kérdezett az iskolakezdéssel kapcsolatosan.
44 ezer forinttól indul a tanévkezdés

44 ezer forinttól indul a tanévkezdés 

Az iskolakezdésre szánt összeg tavalyhoz képest enyhén emelkedett: idén a gyermek korától függően átlagosan 44 és 142 ezer forintos költséggel számolnak a magyar családok gyermekenként. A tanévkezdési kiadások a felsőoktatásban és középiskolában tanulóknál nőttek, az általános iskolásoknál csökkentek – derül ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából[1]. A tanévkezdés költségeinek finanszírozása érdekében a családok jellemzően öt hónapon át húzzák összébb a nadrágszíjat, valamint az aktuális havi jövedelmükből is fordítanak erre a célra.
Veszünk és eladunk - sok pénz mozog iskolakezdéskor

Veszünk és eladunk - sok pénz mozog iskolakezdéskor 

Augusztusban hagyományosan az iskolakezdés pörgeti a kiskereskedelem motorját. Ahogy pedig a Vatera legfrissebb felméréséből kiderül, a szülők közel fele (45 százalék) nyár végére hagyja a tanszerek beszerzését. A válaszadók 55 százaléka egy, 34 százaléka pedig két iskoláskorú gyermeknek vásárol iskolaszereket. Többségük 15.000–25.000 forintnyi összeget szán az iskolakezdésre, míg 72 százalékuk kizárólag új árucikkeket vásárol gyermekének. Ez egybecseng a KSH adataival, amelyek szerint az őszi tanévkezdés egy magyar családnak átlagosan 19.600 forintjába kerül gyermekenként.
Ezekkel az árakkal indul a roham az albérletekért

Ezekkel az árakkal indul a roham az albérletekért 

A héten ismertetik a felsőoktatási ponthatárokat, ami lényegében az albérletszezon kezdetét is jelenti – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely bemutatja, hogy a magánszemélyek az albérletszezon kezdetén – július közepén – mennyiért hirdették a kiadó lakásaikat Budapesten és a legnagyobb egyetemvárosokban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo