Tartalommarketing kisokos cikkek


Tartalommarketing: honnan, mit és hogyan vehetünk át, hogy ne legyen jogsértő?

Tartalommarketing: honnan, mit és hogyan vehetünk át, hogy ne legyen jogsértő? 

Valamennyi vállalkozás életében az online tartalommarketing egyik fontos eleme a megfelelő mennyiségű és minőségű tartalom előállítása és online megjelentetése, amely hatékony eszköz a cég ismertségének növelésére. Sok esetben azonban időigényes feladat a megfelelő tartalom előállítása, ráadásul ötlet sincs mindig feltétlenül kéznél a megfelelő cikkek, blogbejegyzések elkészítéséhez. Magától értetődőnek tűnik ezt a kérdést úgy megoldani, hogy a cégek külföldi blogokból, honlapokról emelnek át cikkeket, bejegyzéseket, és azokat magyarra fordítva közzéteszik saját honlapjukon, blogukon. Másik kézenfekvő megoldásnak az tűnik, ha csak egy-egy mondatot, bekezdést emelnek át más cikkből, máshol megjelent kutatások eredményeit ismertetik. A tartalom színesebbé tételéhez vonzó lehetőséget jelent máshol közölt táblázatok, infografikák átvétele is. Az ilyen tartalomgenerálás azonban szerzői jogsértő is lehet, és súlyos jogkövetkezményeket vonhat maga után – mutatott rá dr. Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szerzői joggal foglalkozó partner ügyvédje.
A tartalommarketing sötét oldala

A tartalommarketing sötét oldala 

A tartalom ma a marketing királya. De ez egy vérszomjas király. Bármennyi érv is szól mellette, muszáj látni, hogy befektetés nélkül itt sincs siker.
Ettől lesz igazán profi egy blogposzt

Ettől lesz igazán profi egy blogposzt 

A szövegírás olyan, mint a foci: mindenki tud játszani, de attól még nem mindenkiből lesz Maradona. A Direkt Marketing Szövetség Tartalommarketing kisokosának segítségével most rávilágítunk néhány alapvető szabályra, ami a minőségi tartalmat megkülönbözteti az átlagos online agymenéstől. Kitérünk arra is, hogy mibe kerülhet ez nekünk.
Jobb ha szakember írja a saját blogunkat?

Jobb ha szakember írja a saját blogunkat? 

Tapasztalataink szerint a legtöbb cégvezető ennél a kérdésnél akad el a tartalommarketinggel kapcsolatban, hiszen nekik erre nincs idejük, valakit, aki profi tartalmakat állít elő, pedig nem lehet csak úgy előkapni a szekrényből. Sorozatunk aktuális részében a Direkt Marketing Szövetség tartalommarketing Kisokosának segítségével most rávilágítunk, mikor érdemes nekünk és mikor külsősnek elkészítenie a tartalmainkat, illetve mire ügyeljünk, ha külsőst keresünk.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo