ügyfélpanasz cikkek


Egyre többet lízingel a lakosság

Egyre többet lízingel a lakosság 

Jó számokat produkált a magyar lízingpiac, a lízingcégek által kihelyezett összeg meghaladja a 2014-es teljes éves kihelyezést. “Az év első kilenc hónapjában a finanszírozott összeg 428 milliárd forintra rúgott, ami közel 19 százalékos növekedésnek felel meg” - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke csütörtökön Mátraházán, a Lízing Szakmai Napokon.
Panaszkodásban már utolértük a nyugatot

Panaszkodásban már utolértük a nyugatot 

Javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és némileg erősödött a kereskedők iránti bizalom az előző negyedévhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A termékekkel, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok aránya immár nem tér el alapvetően a nyugat-európai tendenciáktól.
Nyolc módszer, a nehéz ügyfelek féken tartására

Nyolc módszer, a nehéz ügyfelek féken tartására 

Nehéz ügyfelek léteznek, ezt mindannyian tapasztaltuk már. A nyári hőségben, mintha többen lennének, talán a forróságban türelmetlenebbek vagyunk. Hajlamosak vagyunk a problémás ügyfeleket túlzott szervilizmussal kezelni, amikor hívnak vagy felkeresnek bennünket, bár tegyük a szívünkre a kezünket, a problémázó, akadékoskodó, mindent kritizáló vevőt néha más bolygóra küldenénk.
Fontos változás a netes kereskedőknek!

Fontos változás a netes kereskedőknek! 

Február 15-től a gyakorlatban is elindult a fogyasztói panaszok hatékony, elektronikus kezelésére létrehozott online vitarendezési platform (OVR). Az Európai Bizottság által működtetett online platform a mindennapos üzleti gyakorlat szempontjából is hozott lényeges jogi változásokat”– tájékoztat Torsten Braner, a Taylor Wessing e|n|w|c ügyvédi iroda jogásza.
Nagy kockázat, de lehetőség is a panaszos ügyfél

Nagy kockázat, de lehetőség is a panaszos ügyfél 

A cégek jelentős része nem fordít kellő figyelmet a panaszos ügyfelekre, és ezzel bevételük jelentős részét kockáztatják. Pedig a megfelelően kezelt panasz után az ügyfél elégedettebb a szolgáltatással, mint előtte.
5 tévhit az ügyfélpanaszokról

5 tévhit az ügyfélpanaszokról  

Kezdő vállalkozóként hajlamosak vagyunk vagy túlreagálni vagy alulbecsülni az ügyfeleink panaszait. A megoldás természetesen félúton van és a legkevésbé sem szabad az ügyfélszolgálatos hangulatára bízni, mikor melyiket alkalmazza. Íme az 5 leggyakoribb tévhit a panaszkezeléssel kapcsolatban.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo