ügyintézés cikkek


 Mikulás ajándékot kapnak a kisvállalkozók

Mikulás ajándékot kapnak a kisvállalkozók 

Már csak néhány hetük maradt azoknak az egyéni vállalkozóknak és cégeknek, akik a békéltető testületek bevonásával intéznék a más vállalkozással szemben kialakult vitás ügyeiket. Ezért a budapesti békéltető testülethez személyesen ügyfélszolgálat időben, online formában pedig december 31-ig benyújthatóak a panaszok. 2024. január 1-jétől ugyanis a békéltető testületekhez már csak magánszemélyek nyújthatnak be kérelmeket egy jogszabály-módosítás folyományaként. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület jelenleg azon dolgozik, hogy a vállalkozásoknak továbbra is legyen lehetőségük békéltető testülethez fordulni.
Vodafone-UPC ügyfelek egy hétig hátrább az agarakkal és július 6-ig fizessék be számláikat

Vodafone-UPC ügyfelek egy hétig hátrább az agarakkal és július 6-ig fizessék be számláikat 

A Vodafone ügyfelei informatikai átállás miatt július 11-16. között csak korlátozottan tudnak majd ügyeket intézni, az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul működnek - közölte a vállalat.
Itt nincs személyes ügyintézés: ez is változik hétfőtől

Itt nincs személyes ügyintézés: ez is változik hétfőtől 

Szünetel a személyes ügyintézés a közműszolgáltatóknál a koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban - közölték a közműszolgáltatók.
Sorra mondják fel a cégek a személyes ügyintézést

Sorra mondják fel a cégek a személyes ügyintézést 

Egyre több vállalkozás szünetelteti ideiglenesen a személyes ügyintézést ügyfélszolgálati irodáiban a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében.
Már nem álom a sorban állás nélküli ügyintézés

Már nem álom a sorban állás nélküli ügyintézés 

Országossá vált az önkormányzati online ügyintézés, így pár kattintással már 150-nél is több különféle közigazgatási ügy indítható, illetve követhető egyszerűen nyomon.
Még mindig vannak problémák a cégkapuval

Még mindig vannak problémák a cégkapuval 

Már több mint fél éve kizárólag a cégkapu felületen keresztül intézhetik adóügyeiket a hazai vállalatok. A rendszer bevezetésének célja az volt, hogy megkönnyítse a kommunikációt a cégek és a NAV között. Az átállással azonban új problémák jelentek meg.
Nem tudunk leszokni a személyes ügyintézésről

Nem tudunk leszokni a személyes ügyintézésről 

Még mindig a személyes ügyintézésben hisznek az emberek, az online csatornák hatékonyságában nem nagyon bíznak – derül ki a Biztosítási Szemlében közzétett kutatásból.
Az online ügyintézés a mindennapjaink része

Az online ügyintézés a mindennapjaink része 

A hétköznapi teendőink nagy részét már online intézzük: ilyen az ételrendelés (52%), a szállásfoglalás (45%), a hivatalos ügyintézés (43%) vagy szerződésmódosítás (29%)1. A nagyobb pénzmozgással járó teendőkkel viszont óvatosabbak vagyunk.
Egyszerűsödik az ügyintézés az unión belül

Egyszerűsödik az ügyintézés az unión belül 

Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például apai elismerő nyilatkozatot vagy anyakönyvi kivonatot egy másik tagállamban el kell fogadni a hitelesítő pecsét nélkül.
Digitális szuperország, ahol a robot ítélkezik

Digitális szuperország, ahol a robot ítélkezik 

Az észt állampolgárok két harmada már az interneten intézi minden ügyét az állammal. A következő lépés a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása – az igazságszolgáltatásban is.

Profibb lett a transzferárazás 

Jelentős átalakulás történt a NAV szervezetén belül a transzferár területen. Ennek révén mára jóval gördülékenyebbé vált mind a szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmek elbírálása, mind az ellenőrzés.

Majdnem annyit fordítunk ügyintézésre, mint a gyerekeinkre 

Bár szíve szerint több időt szánna a családra és alvásra, az átlagmagyar mindennap majdnem egy órát pazarol ügyintézésre – beleértve a banki ügyek intézését is –, alig kevesebbet, mint amennyit a gyerekeivel tud tölteni.

A chatbot tudja, mikor van szükség emberi beavatkozásra 

Az interneten vásárlók 64 százaléka hagyja el azonnal az általa böngészett webshopot, ha elakad és rövid időn belül nem kap segítséget – így vevőik több mint felét veszíthetik el azok a kereskedelmi vállalatok, akik nem fektetnek kellő hangsúlyt a megfelelő ügyfélélmény biztosítására – hangzott el egy szakmai konferencián.

A bankokat is papírmentessé teszi a fintech 

Perszonalizáció, költségcsökkentés és környezetvédelmi megfontolások adják az alapját az új nyomtatási technológiák elfogadásának az európai pénzügyi szolgáltatók vezetői körében.

Otthonról, a karosszékből intézhetjük ügyeinket 

Öt milliárdos uniós támogatást kapott az a projekt, amivel egyszerűsödhetnek a közigazgatási eljárások. A rendszer elektronizálásával mód nyílik kulcsfontosságú nyilvántartások igazgatási és/vagy informatikai felülvizsgálatára, megújítására, továbbá funkcionális továbbfejlesztésére.

Ügyintéz? Segít a Webes Ügysegéd 

Webes Ügysegéd, Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ), Kormányzati Ügyfélvonal – weboldalak, amelyeken ügyeket intézhetünk, évek óta léteznek, de többnyire alig ismerik. Mit kell tudni róluk, és hogyan, milyen ügyek intézésére használhatók. Az ado.hu röviden összefoglalta.

Az ügyfélszolgálatosok munkáját is elveszik a robotok 

Az Oracle új kutatása szerint, a márkák 78 százaléka számít a VR (Virtual Reality – virtuális valóság) megoldások használatára 2020-ra az ügyfélszolgálatok esetében, és négyötödük (80 százalék) pedig chatbotok használatával bonyolítja majd az ügyfelek kiszolgálásához kapcsolódó feladatokat.

Új lehetőség segíti az egyéni vállalkozókat 

Már az egyéni vállalkozói ügyekben, többek között a vállalkozói tevékenység megkezdésének vagy megszüntetésének személyesen történő bejelentésével összefüggésben is lehet olyan meghatalmazásokat készíteni, amelyek a Rendelkezési Nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre- közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

Nem kell rohangálni a TAJ-kártya után 

Július 1-jétől elég lesz egy hatóságnál bejelenteni az esetleges adatváltozásokat, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a kormánynak a közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatásáról szóló indítványát.

Akár pénzt is érhet a kéretlen segítség 

Az emberek rendszerint nem szeretik, ha mások beleavatkoznak az ügyeikbe, anélkül, hogy erre megkérték volna a másikat. Azonban előfordulhat-e mégis, ha egy ügyet valaki megbízás nélkül más helyett elintéz, azt a jog helyénvalónak tekinti? Kérhet-e ilyen esetben díjat a megbízás nélkül beavatkozó személy?

Itthon is kezdenek rágyúrni az ügyfelekre a cégek 

Az elmúlt évtized határozottan a különböző online alkalmazások fejlesztéséről és bevezetéséről szólt a hazai ügyfélszolgálatokon. Az utóbbi időben mégis ismét a személyes kiszolgálás, telefonos – azaz élőhangos – ügyintézés felé terelődik a figyelem.

Ne akarjon holnap ügyet intézni! 

Július 1-je a közszolgálati tisztviselők napja, és számukra ez munkaszüneti nap, ezért a legtöbb hivatal zárva lesz. Ráadásul a patikák is.

Csökennek a vállalatok adminisztrációs terhei 

Folytatódik a 2011 novemberében meghirdetett, a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló Egyszerű Állam program végrehajtása. Egyszerűsödik az elektronikus fizetési rendszer és rövidülnek az ügyintézési határidők.

Csak kapkodjuk a fejünket - túl gyorsan változnak a jogszabályok 

Csaknem háromezer oldalnyi joganyag jelent meg idén február végéig a Magyar Közlönyben, összesen 34 közlönyszámban – áll az Opten céginformációs és jogi szolgáltató közleményében. A legdinamikusabban nem is a törvény-, hanem a rendeleti jogalkotás nő. A cégek számára mindez hátrányos, a legtöbben alig tudjáék követni a változásokat.

Jó tudni: szerdán sem kell várakozni 

Szeptembertől már szerdánként is a reggeli óráktól intézhetik adóügyeiket a fővárosi és Pest megyei adózók. Az ügyfélfogadási rend módosításával vélhetően csökken majd a várakozási idő a fővárosi ügyfélszolgálatokon.

Egyszerűbb lesz a környezetvédelmi ügyintézés 

Hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb lesz a környezeti hatásvizsgálattal és az egységes környezethasználati engedélyezéssel kapcsolatos ügyintézés, a dokumentumok ráadásul elektronikus formában is elérhetőek lesznek. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az eljárásról szóló rendelet módosítása összhangban áll azzal a kormányzati szándékkal, amely az ügyfélbarát közigazgatás kiépítését tűzte ki célul.

Ügyvezetők figyelem! Adószakértőnk válaszol 

Ügyvezetők! Új bevallási kötelezettség című cikkünk kapcsán egyik olvasónk azt kérdezte, hogy milyen jogszabály szerint nem lehet az adminisztrációt egyszerűsítő NY nyilatkozattal kiváltani az 1208-as és az 1258-as bevallásokat. Számos munkaviszonnyal és biztosítási jogviszonnyal rendelkező kisvállalkozó, egyéni társas vállalkozó ugyanis ezt adta be az év elején a NAV nyilatkozata alapján. Íme, a Saldo Zrt. adótanácsadó munkatársának válasza.

Vége a sorbanállásnak az adóhivatalban 

Április 16-tól egyes adóügyeket, mint például az adókártya, adóigazolás igénylését, illetőségigazolás kérését illetve ügyfélkapunyitást előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül lehet elintézni a NAV ügyfélszolgálatán.

Egyszerűsödő vámügyintézés az adóhatóságnál 

Január 1-jével elindult az egységes ügyfélnyilvántartás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), elsődleges célja az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentése, az adó- és vámeljárásokkal kapcsolatos ügyintézés egyszerűsítése - tette közzé a hatóság honlapján.

Gyorsabb ügyintézést ígér a kormány 

Az ügyfelek adminisztrációs terheinek a csökkentéséhez járul hozzá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, módosított törvény, amelynek több rendelkezése 2012. február 1-jén, míg az általános ügyintézési határidő 30 napról 21 napra való csökkentése 2014. január 1-jén lép hatályba - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Nem kell már sokat várni az egyablakos vámügyintézésre 

Egy hét múlva zárul az egyablakos vámügyintézés megvalósítására indított projekt. A hivatalos záró rendezvényt 2010. június 22-én tartják, addig mindenki átáll az éles üzemre.

Új szolgáltatással könnyíti életünket az APEH 

Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) új szolgáltatásával, bizonyos ügykörben ugyanis telefonon is intézhetik majd egyedi adóügyeiket az ügyfelek - jelentette be Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese hétfőn.

Ügyintézés karácsonykor: mi lesz nyitva? 

December 24-én az üzletek jó része délig - kora délutánig folytatja az árusítást, ám karácsonykor, december 25-én és 26-án már csak egy kis szerencsével találunk nyitva tartó kereskedelmi egységet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo