Uniós pályázat cikkek


Szenzáció, egy fideszes megdicsérte Hadházy Ákost

Szenzáció, egy fideszes megdicsérte Hadházy Ákost  

Az uniós pénzből épített fideszes lombkorona nélküli lombkoronasétány még a kormánypártiakat is összezavarta.
Irány a tőzsde kkv-k: most van rá egymilliárd

Irány a tőzsde kkv-k: most van rá egymilliárd 

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.
Minden pályázatot kiírnak egy héten belül

Minden pályázatot kiírnak egy héten belül 

A korábbi – egyébként az unió által sokat kritizált – terv szerint valamennyi, erre a ciklusra elérhető forrás pályázatát kiírják március 31-ig, erősítette meg Lázár János a Portfolió konferenciáján. Véleménye szerint jövedelempótlás helyett versenyképesség növelésre, azon belül innováció fejlesztésre kellene mindezt fordítani – bár az MNB adatai szerint a korábbi ciklusban ez volt éppenséggel a legkevésbé jól hasznosuló terület.
Felfüggesztik a legnépszerűbb kkv pályázatot

Felfüggesztik a legnépszerűbb kkv pályázatot 

Alig egy hónappal azután, hogy megnyílt a lehetőség, felfüggesztik az egyik legnépszerűbb uniós pályázatot. Annyi kérelem érkezett a kkv-k kapacitásbővítésének támogatására, hogy bár két évre tervezték, máris kifogyott a pénz.
Megjelent a munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató pályázat

Megjelent a munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató pályázat 

Megjelent a munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató négymilliárd forintos pályázat, a kérelmeket március 20-tól lehet benyújtani – közölte az európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár az MTI-vel.
Itt a bizonyíték: nem elég az uniós pénz a sikerhez

Itt a bizonyíték: nem elég az uniós pénz a sikerhez 

Meglepő eredményre vezetett az egyik népszerű vállalkozásfejlesztési pályázat nyerteseinek elemzése. A GOP-2012-2.1.1/B kódszámú kiírás 1350 darab nyertes vállalkozásának több mint egy negyede csökkenő árbevételről, 18%-a pedig leépítésekről számolt be – nyilatkozza Hantos Zoltán az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Bukja a kormány az egyik legfontosabb ígéretét

Bukja a kormány az egyik legfontosabb ígéretét 

Nem fog összejönni, hogy az uniós források 60 százaléka gazdaságfejlesztésre fordítódjék, bár ezt az ígéretét lépten-nyomon megerősítette a kormány. Persze az arányok ettől még sokkal jobbak, mint korábban – derül ki a Portfolio átfogó elemzéséből. A pénzek majdnem felét viszont verseny nélkül osztják.
Újabb magyar sikerek a H2020-ban!

Újabb magyar sikerek a H2020-ban! 

9,1 millió euró támogatás 189 innovatív vállalkozásnak - köztük három magyarnak a Horizont 2020 program legutóbbi pályázati fordulójában.
Saját szakállára is kiírja a pályázatokat a kormány

Saját szakállára is kiírja a pályázatokat a kormány 

Várhatóan már tavasszal kiírja a kormány az összes európai uniós pályázatot – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Válaszaiból úgy tűnik, hogy a kormányzat előre menekülne az Európai Bizottsággal fennálló elszámolási viták miatt.
Már elfogyott az ingyen hitel fele

Már elfogyott az ingyen hitel fele 

Az első, uniós forrásokból érkező, nulla százalékos kamatra adható hitelprogramot májusban hirdették meg, szeptember végéig a 44 milliárd forintos keret közel felére érkezett be igény.

Kis borászatoknak jelent meg pályázat 

Megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázati felhívás, amely csak mikro- és kisvállalkozások jelentkezését várja. A VP3-4.2.2-16 kódszámú felhívás a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez, meglévő technológia vagy gépek korszerűsítéséhez, illetve építéssel járó fejlesztési beruházásokhoz kíván támogatást nyújtani a mikro- és kisvállalkozásoknak. 

Dupla pénzt kapnak a borászok 

Negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé a Miniszterelnökség a borágazat támogatására - jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Változtak az EU-projektek reklámozási szabályai 

Hatályba lépett július elején az uniós pályázatok módosított tájékoztatási és nyilvánossági szabályait összefoglaló útmutató. Készült táblagenerátor is, amellyel a nyertesek a honlapon nyomdakészre hozhatják a kötelező önreklámozó táblájukat.

Hatmilliárdra pályázhatnak társadalmi vállalkozások 

Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése címmel hatmilliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, a pályázók 6,5 millió és 250 millió forint közötti fejlesztési forrást nyerhetnek el.

Tudással is készülni kell a pályázásra 

Komoly pénzesőre számíthatnak idén a kis- és középvállalkozások az uniós források révén. De hiába a sok pályázat, ha banális hibák révén bukjuk a lehetőségeket.

Pályázzon, hogy pályázhasson! 

Azért, hogy minél több hazai kkv pályázzon sikeresen a Horizont 2020 programban, külön pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal az ebben, valamint egyéb közös EU-s és regionális programokban való magyar részvétel ösztönzésére.

Itt vannak az idei uniós pályázatok - lehet készülni! 

Elfogadta a kormány a napokban a módosított 2016-os pályázati menetrendet. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében közel 1900 milliárd forint lesz elérhető még az idén - hívja fel a figyelmet a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.

Új termékek fejlesztésére lehet pályázni 

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című (VEKOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás, amely akár 70 százalékos támogatási intenzitással a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítására biztosít vissza nem térítendő forrást.

Mentorhálózat épül a startupoknak 

Infokommunikációs és távközlési (ikt) startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítására kiemelt felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), a konstrukció keretösszege 2,5 milliárd forint

20 milliárd várja a fejleszteni vágyó cégeket 

10 és 130 millió forint közötti összegért pályázhatnak azon mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseiket kívánják finanszírozni.

Megéri hátrányos helyzetű térségbe költözni? 

A jellemzően hátrányos helyzetű kistérségekben letelepedő vállalkozások nagyobb pályázati kerettel és pluszpontokkal számolhatnak a nemrégiben indult pályázati ciklusban. Ez akár lökésszerűen több vállalkozást eredményezhet ezekben a szabad vállalkozási zónákban, jóllehet a nyár folyamán ennek még nem láttuk a jeleit. Talán azért sem, mert a többletkedvezmény mellett infrastrukturális hiányosságokra, alulképzett munkaerőre és logisztikai nehézségekre is számíthatnak a kiköltözők.

Uniós pénzek: nem akárkinek 

Szűkítésre kerül az elkövetkező időszakban az uniós források elosztása. Glattfelder Béla a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint elsősorban az olyan vállalkozások számíthatnak támogatásra, amelyek exportorientáltak és munkahelyeket teremtenek. Kiemelt szerepet élveznek a szabad vállalkozási zónák, a külföldi turistákat kiszolgáló létesítmények, illetve az autóipari, elektronikai gyártó cégek – hangzott el a Piac&Profit konferenciáján.

Ilyen az ideális GINOP pályázó 

Az első GINOP pályázatok értékelési szempontrendszere tartalmazza a sikeres pályázati projektek „receptjét” és azokat a versenyelőnyt jelentő „mesterfogásokat”, amivel igazán esélyes lehet valaki. Az Ön cége hogy áll?

Hasznos részletek, ha uniós pályázatra készül 

Már visszaszámol a cégek többsége július elejéig, amikor végre beadhatóak az első pályázatok a három megjelent GINOP kiírás esetében. Milos Katalin az NGM osztályvezetője és Törös Gréta a Goodwill Consulting pályázati szakértője beszélt a Piac & Profit konferenciáján a hasznos részletekről, hogy mire kell figyelni e pályázatok kapcsán.

Felhőre is lesz uniós pénz 

Számos GINOP pályázatot hirdetnek meg az év második felében, amelyek az infokommunikációs fejlesztésekre irányulnak. Miért érdemes pályázni? Miért érdemes egy kkv-nak egy CRM rendszer bevezetésén gondolkoznia?

Tippek a sikeres 2015-ös pályázatokhoz 

A mostani pályázati ciklusban a feltételek szigorúbbak lesznek a múltban megtapasztaltnál: a cégeknek számos számviteli feltételnek kell várhatóan megfelelniük. Aki komolyan gondolkozik abban, hogy pályázaton indulna a jövőben, annak érdemes a 2014-s gazdasági évet úgy zárni, hogy cége meg is feleljen a feltételeknek.

Milliárdok keresik gazdájukat! 

Elstartolt a 2014–2020-as uniós pályázati ciklus: eddig összesen kilenc pályázatot írtak ki 120 milliárd forintos keretösszeggel. A kis- és középvállalatok az első körben két programra pályázhatnak, a rendelkezésre álló keretösszeg 10 milliárd forint, és akár még idén az első kifizetésekre is sor kerülhet. A központi régió cégei viszont nem indulhatnak ezeken a pályázatokon.

80 millió euró Fiware használóknak 

Az Európai Bizottság FIWARE Accelerator programja keretében 80 millió euróval támogatja az olyan kis- és középvállalkozásokat, startupokat és internetes vállalkozásokat, melyek FIWARE-technológiát alkalmaznak.

„Az egyik oldalon egyszerűsítünk, a másikon szigorítunk”  

Egymillió eurós összeghatár alatt "automatikus" támogatást, egyszerűbb pályázati rendszert, de szigorúbb ellenőrzést és kizárólag üzletileg a saját lábán megálló fejlesztések támogatását ígéri a most induló pályázati időszakban a kormány. Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség helyettes államtitkára többek között erről is beszélt lapunknak adott interjújában.

Új pénz innovatív kkv-knak 

A Horizont 2020 kkv eszközeit kifejezetten a kiemelkedően innovatív mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak találták ki. A rendszer a 2007-2013-as időszak pályázataihoz képest jelentősen leegyszerűsödött és több forrással is rendelkezik.

Nyáron indulhat a pályázati dömping 

"Mielőbb" szeretné kiírni Magyarország az új uniós pályázatokat - hangzott el ismét az illetékesektől. Ez a mielőbb a kisebb értékű típusoknál tavaszt, a pályázatok jelentős része esetében pedig nyarat jelent.

Beruházások: egyedül nem megy 

A hazai mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szerint ágazatukban a beruházásokat tipikusan csak külső forrás bevonásával lehet megvalósítani – derül ki az OTP Ingatlanlízing frissen bemutatott kutatásából. Bár még sok kis cég táplál – jellemzően alaptalan – aggodalmakat a külső forrás bevonásával szemben, egyre többen igényelnék azt, hogy a pénzintézetek megkeressék őket rájuk szabott pénzügyi ajánlatokkal.

Innen tájékozódjon, ha uniós forrást keres! 

Az unió kis- és középvállalkozásai számára mintegy 100 milliárd euró támogatás áll rendelkezésre a 2013 végéig terjedő költségvetési időszakban. Az Európai Bizottság által létrehozott oldalon minden egy helyen található meg, ami a pénzhez jutáshoz szükséges lehet.

Nyertes pályázat eladó! 

Van jogi lehetőség a vissza nem térítendő uniós támogatást nyert projektek átadására. Ha van, aki nem használná ki a nyertes pályázatot, más cég viszont vállalja a vele járó kötelezettségeket, a nyertes projekt átadható. A Piac&Profit szakértője elmondja, hogyan.

Aki a pályázatokra vár, lemarad  

Még a körülmények ideális alakulása esetén is 6-9 hónapot vehet igénybe egy forrásbevonással megtámogatott piacralépési akció. Azok a cégek, amelyek egy lapra tesznek fel mindent és csak a pályázatokra várnak, komoly lépéshátrányba kerülhetnek versenytársaikkal szemben.

Gyorsabb elektronikus ügyintézés az uniós pályázatoknál 

Júliustól kezdve a Támogatói Okiratok – az uniós támogatásról kötött szerződések - egy részét gyorsabban, elektronikusan kapják meg a pályázók.

Szeretik az uniós pénzt a magyar borászok 

A legnagyobb és a legnevesebb borászatok egyaránt felismerték, hogy az EU-s pályázati pénzek nagy lehetőségeket rejtenek az ágazat számára. A borászok nyolc EU-s forrásból kaptak támogatást a földalapú kifizetésektől az ültetvényátalakításon és a gépbeszerzésen keresztül a pincerekonstrukcióig. A húsz legnyereségesebb borászat összesen 5,8 milliárd forintot nyert az idén záródó hétéves programozási ciklusban.

Olcsó forrás önerő pótlására 

Júniustól az MKB-nál is elérhető lesz a Széchenyi Kártya Program uniós pályázatokhoz igényelhető Széchneyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel. A termékkel elsősorban azokat a vállalkozásokat célozzák, amelyek uniós pályázaton forrást nyertek el, de likviditási problémák miatt nem indultak el a projektek.

Már most érdemes készülni a 2014-es pályázatokra 

A magyar GDP 13 százalékának megfelelő összegű uniós forrás áll majd rendelkezésre gazdaságfejlesztésre a következő költségvetési ciklusban. Pályázni ugyan csak 2014-től lehet, szakértőnk, dr. Szabó Bence, az EURO Pályázat Kft. ügyvezető igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a siker érdekében már most érdemes néhány kérdést szem előtt tartani.

Milliárdokat lehet még költeni vállalati tanácsadásra 

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások, akik tanácsadási tevékenységet vennének igénybe.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?

Mi most a legnépszerűbb befektetés a magyaroknál?  

A befektetési alapokban kezelt vagyon 2,9 százalékkal, 445 milliárd forinttal nőtt márciusban.

Adózás

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni!

Fontos határidő jár le: ne felejtsen el fizetni! 

Vészesen fogy az idő, ezt a befizetést nem szabad elfelejteni.

Cégblog

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra

Az Aldi is elárulta, mennyiért keresnek dolgozókat a nyárra  

A vállalat mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres a turisztikai régiókban, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Infokom

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk

Meglepő találmányok a NASA-tól, amelyeket ma már mindannyian használunk  

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo