2011. augusztus 3. 13:20 | Sajtóközlemény
kulcsszavak:csr, fenntarthatóság, nestle, design
FORMATERVEZÉS
Termékdizájn: jól néz ki és fenntarthatóan működik
A fenntarthatóság alapelveinek már a dizájntervezési folyamat elejétől kezdve meg kell jelenniük a termékfejlesztési folyamatban. Többek között erről is szó esett a Nestlé júliusban megrendezett globális konferenciáján, ahol a szakértők megvizsgálták azt is, hogy a jelenlegi fogyasztói és dizájn trendek milyen lehetőségeket tartogatnak a Nestlé számára a fenntarthatóbb termékek, szolgáltatások és rendszerek kifejlesztésében. - írja a Nestlé közleményében.
A vállalat ezen a témán folyamatosan dolgozik, ennek egyik jó példája a NESCAFÉ Dolce Gusto: a kávéfőző gépek környezeti hatásait is folyamatosan csökkenti. A hazánkban is kapható második generációs gépek a beépített öko-funkciónak köszönhetően kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, kevesebb fosszilis üzemanyagot és vizet használnak fel az első modellekhez képest.
Július közepén több nemzetközi szakértő csapat vett részt az Egyesült Államokban a Nestlé globális workshopján, amelynek célja a formatervezés és a csomagolás fenntarthatóságának előmozdítása volt. A világ egyik vezető dizájniskolájában, a kaliforniai Art Center College of Design-ban megrendezett öt napos eseményen akadémikusok, független fenntarthatósági szakértők és a Nestlé nemzetközi K+F (Kutatás+Fejlesztés) márkakommunikációs és terméktervezési csapatainak tagjai találkoztak. Céljuk az volt, hogy kialakítsanak egy olyan folyamatot, amelynek keretében a fenntarthatóság alapelvei beépülhetnek a dizájnerek gondolkodásába a dizájntervezési folyamat elejétől kezdve.
A konferencia foglalkozott például a Nestlé aktuális fenntarthatósági kezdeményezéseivel, a fogyasztói termékek iparágának általános kihívásaival és a legújabb dizájn gyakorlatokkal. Emellett a szakértők megvizsgálták azt is, hogy a jelenlegi fogyasztói és dizájn trendek milyen lehetőségeket tartogatnak a Nestlé számára a fenntarthatóbb termékek, szolgáltatások és rendszerek kifejlesztésében.
„A fenntarthatóság ma már a mindennapi üzletmenet részét képezi, ezért a termékek fejlesztésekor már a kezdetektől figyelembe kell vennünk. A svájci Nestlé Kutatási Központban dolgozó kutatóink által kifejlesztett „termék-életciklus elemzési" eszközök használatával lehetőségünk nyílik arra, hogy termékeink teljes társadalmi és környezeti hatásait figyelembe vegyük. Ily módon a tudomány és a dizájn összekapcsolódik a Nestlé szolgálatában" - mondta el Gordon Lane, a Nestlé Globális Ipari Tervezési K+F vezetője.
A termék-életciklus meghatározásához a vállalat egyszerűsített ökodizájn eszközöket is használ, például a Packaging Impact Quick Evaluation Tool-t (PIQET, azaz gyors csomagolás-hatás értékelő eszköz), amelyet a Sustainable Packaging Alliance (Fenntartható Csomagolás Szövetség) dolgozott ki. Ez nyújt segítséget az új, alacsony környezeti hatású termékdizájnok létrehozásához vagy a régebbiek felújításához és „zöldítéséhez".
- Követendő példa: a forgalom 4 százaléka nemes célra megy
- Távmunka-ház nyílik a Microsoft támogatásával
- Ingyenes megjelenési lehetőség a tv-ben
- Négymillió a megváltozott képességűek foglalkoztatására
- Focival a hátrányos helyzetben lévő gyermekekért
- Képmutató ökopolitika: fosszilis energiákat támogat Brüsszel
- Maradt még pénz a fogyatékkal élők üdültetésére
- A Ricoh is a fenntarthatóságot hirdeti
- Fogyatékosság-barát munkahelyeket keresnek
- Támogatják a pénzügyi tudatosságot
















