2010. július 3. 9:55 | Sajtóközlemény
A "KÖZÖSSÉG SZÍVE"
Vásárlással kórházakat, óvodákat támogathatunk
A CBA és a Procter&Gamble összefogásából létrejött program, A közösség szíve (köszi) jótékonysági kezdeményezés: 2006 óta több tízmillió forinttal támogatta a helyi közösségek számára értékes és fontos célokat. Bár a program szervezője a két vállalat, a segítség a CBA vásárlóitól érkezik. A program által támogatott célok megvalósulását ugyanis a különböző Procter&Gamble termékek vásárlása után 30 forinttal gazdagodó jótékonysági alap teszi lehetővé.
A 2010. júniusában elvégzett, 600 főt kérdező reprezentatív kutatásból kiderült, hogy szülőként és magánemberként legtöbben az óvodákat, iskolákat támogatnánk, az egészségügyi intézményekkel -csak úgy, mint saját egészségünkkel- már csak akkor törődünk, ha baj van. A hazai adományozási kultúrát tükrözi, hogy a megkérdezettek fele semmilyen intézményt nem támogat.
"A közösség szíve" program keretében 2010-ben a CBA vásárlói szavazatai alapján idén 5 települést sorsolnak ki, ahol a legtöbb szavazatot kapott iskola, óvoda vagy kórház a szükségleteinek megfelelő célra fordíthatja majd az adományt.
A közösség szíve 2006 szeptemberében először útjára induló gyűjtőakciójának célja az informatikailag kevésbé felszerelt magyarországi általános iskolák segítése volt. Összesen 800 iskola pályázott és 50 iskola részére osztottak ki 2-2 számítógépet. A "Köszi" 2007-ben szintén az általános iskolák mellé állt, és céljául tűzte ki az oktatás színvonalának emelését és a tanulási folyamat színesebbé tételét. A program keretében négy erdei iskola várta a mintegy 500 nyertes gyermeket, akik közelebbről is megismerkedhettek a természettel, hazánk állat- és növényvilágával.
A CBA és a Procter&Gamble 2008-ban két alkalommal is meghirdette országos akcióját, amely során összesen 20 gyermekkorház, illetve gyermekosztály kapott 1-1 millió forint adományt, amit természetesen saját eszközszükségletük szerint használhatták fel.
- Fogyatékosság-barát munkahelyeket keresnek
- Támogatják a pénzügyi tudatosságot
- Zöld pénztárnál fizethetünk
- Két magyar várost támogat a Heineken
- Kkv karácsony - a kicsik is megtehetik a magukét
- Eleget tudnak a gyerekek a pénzügyekről?
- Ők a legjobb magyar adományozók!
- Díjazták a zöld sörgyártót
- A Facebookon dől el, ki kap ötmillió forintot
- Íme, néhány etikus magyar vállalat!














De elsősorban a CBA és a Procter&Gamble nyereségét...