2009. szeptember 09. 00:00 |

DR. ZAMECSNIK PéTER NEM KERESI A NYILVáNOS SZEREPL

Arc: Nem sztár, ügyvéd

Legutóbb az elsőfokon felmentett Molnár Csaba, az ORFK Pénzmosás Elleni Osztályának volt vezetője védőjeként találkozhatott vele a nagyközönség, de számos, a közvélemény érdeklődését kiváltó ügy szereplőjének ügyvédje is volt. Azok közé – a bulvárnyelvben sztárügyvédként emlegetett – jogászok közé tartozik, akiknek véleményét nemcsak védőként, hanem szakértőként is kikéri a média. Bár most kivételesen nem konkrét ügyekről, hanem önmagáról kérdeztük dr. Zamecsnik Pétert, azért szakmai kérdésekről is legalább annyi szó esett a beszélgetés során, mint őróla.

- Megpróbáltam felkészülni önből, de nem sikerült. Semmi személyes információ, kizárólag szakmai szereplések.

- Miért kellene egy ügyvédről mást is tudni?

- Ön abba a szűk szakmai csoportba tartozik, amelynek tagjait sztárügyvédként emlegetik. Egy sztárról mégiscsak megtudhatnak az emberek intimebb dolgokat is…

- Negyvenkilenc éves vagyok, nős, a feleségem civil, semmi köze a joghoz, eredeti szakmája matematikus-programozó. Egyvalamit biztosan tudtam: nem akarok szakmabéli feleséget, nincs annál borzasztóbb, mint amikor két ember otthon tovább dolgozik. Két fiam van, a nagyobbik huszonhárom éves, már csak az államvizsgája van hátra a jogi egyetemen, és valószínűleg az ügyvédi pályát választja majd. A húszéves fiam még főiskolára jár, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik. Én a Fazekas Gimnáziumban érettségiztem, no nem matematika szakra jártam, hanem angol-történelemre. Aztán a jogi egyetemen folytattam, és 1981-ben diplomáztam. A Pest megyei ügyészségen kezdtem el dolgozni, majd 1984-ben a Fővárosi Főügyészségre kerültem. Mondjuk úgy, középvezetői szintig jutottam, amikor 1992-ben öten megalakítottuk a Bárándy és Társai Ügyvédi irodát. 2002-től pedig a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Irodában folytattam, de a mai napig tagja vagyok annak a gazdasági társaságnak, amelyik az előző iroda mögött áll. Mit mondjak még? Tanítok – vagy mondjuk úgy, gyakorlatot vezetek – az ELTE-n, ahol az államvizsga-bizottság és a jogi szakvizsgabizottság tagja is vagyok. Meg a Magyar Kriminológiai Társaság tagja is vagyok, meg nemzetközi szervezeteké… Ez így elég?

- Ez igazán precíz és kimerítő önéletrajz, de hogyan lesz valakiből – hogyan lett önből – büntetőjogász? Már az egyetemen ez a terület vonzza, vagy valami más tereli ebbe az irányba?

- Vannak, akik állítják, már kisgyermekkorukban kialakult bennük az elhatározás, hogy csakis büntetőjoggal foglalkozzanak, de én nem hiszem, hogy lenne ilyen. Én nem tudtam, még az egyetemen sem, hogy milyen területet fogok választani. Azt viszont tudtam, hogy mi nem leszek: bíró és ügyész.

- Akkor hogyan került mégis az ügyészségre?

- Egyetem után megkerestem a Budapesti Ügyvédi Kamarát, hogy szeretnék ügyvéd lenni. Két dolgot kérdeztek, hogy párttag vagyok-e, meg hogy van-e valaki, aki protezsálna. Azt mondták, hogy majd értesítenek. Azóta is várom… Apámnak viszont volt egy ismerőse az ügyészségen, aki azt ajánlotta, menjek oda dolgozni. Nagyon nem tetszett, mondtam, hogy én szeretnék továbbra is külföldre utazni – merthogy ötvenhatban az egész rokonságom elment -, és nem szeretnék fegyveres testület tagja lenni. Megnyugtatott, hogy ez nem fegyveres testület, nyugodtan utazhatok is, és a szakvizsgáig mindenképpen nagyon jó hely lesz számomra. Igaza lett. Nagyon megszerettem az ügyészségi munkát, annak, amit tudok, a nagy részét ott tanultam, kiváló tanároktól. És ott szerettem meg a büntetőjogot is.

- A másik szakterülete a polgári jog és a gazdaság, ez hogyan került a képbe?

- A nyolcvanas évek elején kezdtem el dolgozni, amikor a gazdaságban az óvatos reform jelei mutatkoztak. Az ügyészség erre úgy reagált, hogy a fiatalokat elküldte továbbképzésre. Mindig a kicsit bántják…, így engem küldtek, pedig nagyon nem értettem, minek ezzel foglalkoznom. Ezek után pedig mindig nekem adták a gazdasági ügyeket. A nejem révén- volt egy kis családi vállalkozásunk – aztán a gyakorlatot is megismertem. A téesz-melléküzemág, a szerződéses boltok, a maszek bérlemények sajátságos képződmények voltak a szocializmusban, előrevetítették "a gazdasági bűnözés" csíráját, voltak divatbűncselekmények, mondhatnám, így tanultam meg a csíziót. De a rendszerváltás felkészületlenül ért mindenkit. Senkit nem készítettek fel arra, mit jelent majd ez a mindennapokban. Úgy szoktam ezt érzékeltetni, hogy akkoriban a váltóról még mindenki azt hitte, hogy az a vonatsín melletti kar…

- Szakmailag mit jelentett ez a felkészületlenség?

- Az új "élelmes magatartások" jogi minősítése nem volt megoldott; ekkor zajlott a bankkonszolidáció, az adósságkonszolidáció… Furcsa ügyek voltak, amelyek elsősorban két forrásból táplálkoztak: a kapitalista élet nem kellő ismeretéből és az át nem gondolt politikai befolyásolásból. Nyomon követhető, hogy a politika a büntetőjogot megoldási eszköznek tartotta, pedig semmiképpen nem az. A büntetőjog ultima ratio, a legvégső eszköz.

- Az ön szakterületei, a gazdasági és a büntetőjog hasznos kombinációt jelentettek ebben az időszakban, de hogyan lett ennyire közismert? Vagy mondjuk úgy, sztárügyvéd?

- Volt egy kis gazdasági vénám, volt szakmai hírnevem, elkezdtek jönni a nagyobb ügyek – az első a tévéügy volt, Hankiss, Bányai -, és ez így együtt hozta meg a közismertséget. A sztárügyvéd kifejezést nagyon nem szeretem, ezt elsősorban a bulvárlapok használják. Leértékeli az ügyvédi munkát, különösen ma, amikor a sztár jelzőt szinte mindenkinek osztogatják, a teljesítmény minőségétől függetlenül. Én nem keresem az újságokat, nem is mindig jó a nyilvánosság, van, amikor csöndben kell maradni. Az ügy az érdekes, nem én. Igaz, ezt még az ügyvédek közül sem mindenki látja így, vannak, akik a "panem et circenses"-ből a cirkuszt részesítik előnyben. Persze nyilván vannak ügyek, amelyek érdeklik az embereket. De mi érdekli őket elsősorban?

- A balhé?

- Igen, az. A motiváció legtöbbször a káröröm vagy az együttérzés.

- Egyébként szeret szerepelni?

- Szerepelni? Igen, a szakmámban. Az egyetemen, a bíróságon. Az ügyfelekkel beszélni. A tévében pedig nem okoz problémát. Egy rádióműsorban pedig már kilenc éve szakértő vagyok. Úgy gondolom, szerencsére elég pontosan tudok fogalmazni, és érthetően beszélni. Fontos elmagyarázni ezeket a dolgokat az embereknek. A magyarok jogismerete csekély, emiatt nehezen tudják megvédeni az érdekeiket. És nehezebb elvárni a jogkövető magatartást. Ezért is kell a jogalkotásba bevonni a civileket, mert tőlük várjuk el, hogy aztán betartsák a szabályokat. A nyilvános szereplést nem keresem, én eljutottam oda, ahová el lehet jutni, a szakmai hírem kívül-belül jó. De a közvéleményt gyakran azért kell tájékoztatni, hogy többféle információhoz jusson, hogy tudjon tájékozódni. Mert nemegyszer egyoldalú a tájékoztatás. Rendőr és ügyvéd között egyébként az a differencia, hogy én csak azt mondom, amire bizonyítékom van. A boltomat rontanám, de nagyon, ha nem így lenne. Nekem hitelesnek kell lennem. A hatóság pedig még véletlenül sem mondja azt, hogy hibázott, tévedett. Pedig növelné a presztízsét. Az őszinteség hatásos. Megdöbbenti az embereket, nem tudnak mit kezdeni vele.

- Mint volt ügyész, milyennek látja a mai ügyészséget?

- Nosztalgia van bennem az iskola iránt, ahol fölnőttem, ahol annyi mindent tanultam. Ma viszont nincs ott az a generáció – ez ma már az én generációm -, amelytől igazán meg lehetne tanulni az ügyészségi munka csínját-bínját. Hiba, hogy engedték elmenni. Ez a legnagyobb baj. Azt tapasztalom nap mint nap a tárgyalótermekben, hogy az ügyészi önállóság elveszett. A tárgyalói ügyészi munka elsilányosodott, ma az ügyész nem aktív résztvevője a tárgyalásoknak. Egy ügyésznek tudnia kell dönteni, ha nem, akkor alkalmatlan. Ma az önálló döntés hiányzik.

- Mi lehet ennek az oka?

- Nem tudom, lehet hogy az egységes jogpolitika kialakítása, de ez így nem jó. Nincsenek egyforma ügyek, nincsenek egyforma emberek. Hiányolom, hogy az ügyész nem kerül közel az emberekhez. Ez talán így demagóg kijelentésnek tűnik, de jó lenne, ha az emberek tudnák, ki az ő ügyészük, hiszen ő képviseli a sértetteket. Ez az ügyészek személyes felelősségérzetét is kialakítaná, éreznék, hogy az ügyekben szereplő emberek nem csak papíron léteznek. Az új büntetőeljárás szerint ma a tárgyaláson van a hangsúly, az ügyész viszont csak ott szembesül azzal, hogy a papírjaiban szereplő ember nem azonos azzal, akit a tárgyalóteremben lát. Pedig lehetnének sztárügyészek is…

- Ha ennyire a szívén viseli, miért hagyta ott az ügyészséget?

A mai napig ott lennék, ha nem szervezik át. 1991-ben olyan strukturális változások történtek, amelyekkel nem értettem egyet, ráadásul meg sem beszélték velünk, de a terheit nekünk kellett viselnünk. Nagyon szerettem az ügyészségi munkát, és ezért fáj a szívem.

- De azért szereti azt is, amit most csinál?

- Persze. Nagyon. Sőt, tulajdonképpen tetszik az amerikai modell, ahol a jogászi pálya kiteljesedése a bírói munka.

 "A sztárügyvéd kifejezést nagyon nem szeretem, leértékeli az ügyvédi munkát, különösen ma, amikor a sztár jelzőt szinte mindenkinek osztogatják, a teljesítmény minőségétől függetlenül."

"Én csak azt mondom, amire bizonyítékom van. A boltomat rontanám, de nagyon, ha nem így lenne."

Dr. Zamecsnik Péter: "Nem keresem az újságokat, nem is mindig jó a nyilvánosság, van, amikor csöndben kell maradni. Az ügy az érdekes, nem én"

 
Cikk nyomtatása
Megosztás:


A kártyás fizetés szolgáltatója:A kártyás fizetés szolgáltatója: