Friss cikkeink


A Valutaalap szerint élénkül a világgazdaság 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a világgazdaság az eddig feltételezettnél gyorsabb ütemben élénkül: a szervezet szakértői az idei évre a világgazdaság bővülését 2,7 százalékra, jövőre 4,1 százalékra teszik.

Az anonim betétek nevesítése 

- A februári összesítés szerint az integrált takarékszövetkezeteknél elhelyezett, nem névre szóló betétek összege 49 milliárd forintra csökkent a pénzmosás elleni törvény múlt év végi hatálybalépésekor regisztrált 60 milliárd forintról - mondta Tóth Kálmánné, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója

Versenyjogi uniós igazodás 

- A jelenleg hatályos magyar versenytörvény mellett április 1-jétől, a kartellezéssel, és az erőfölénnyel való visszaélés tilalmával kapcsolatos közösségi szabályokat is alkalmazni kell az EUmagyar relációban - mondta Berke Barna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának elnöke.

A kutató bírálja a kormány gazdasápolitikáját 

A politikai környezet alakításában látja a magyar gazdaság tartós fellendülésének kulcsát, és ezért óv a destabilizáló kijelentésektől Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Intézetének vezetője, az osztrák APA hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Az Indexé az Internetto 

 

Pénzügyi Alap önkormányzatoknak energetikára 

Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára 2002. március 27-én sajtótájékoztatón bejelentette: új, az önkormányzatokat támogató pénzügyi alap áll 2002. április 2-tól a pályázni kívánó önkormányzatok rendelkezésére, a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) forrásaiból.

5,7 százalékos munkanélküliség 

2001. december–2002. február hónapokban a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. A munkavállalási korú népesség 63,4%-a volt jelen a munkaerőpiacon - tette közzé a KSH.

Folytatódott a dekonjuktúra (összefoglaló) 

A magyar gazdaságban – a januári ipari és külkereskedelmi adatok szerint – folytatódott a dekonjuktúra. Az ország külső és belső pénzügyi egyensúlya az év elején romló tendenciát mutat, ugyanakkor az infláció számottevően mérséklődött - derül ki a KSH összefoglalójából.

Bérmunkátlanság 

Költségvetésének minden egyes dollárja mellé egy filmprodukció a forgatás helyszínén további másfél dollárt költ el. Ezért a bevételért globális verseny folyik az országok között, s ebben a versenyben hazánk alulmarad: befektetésösztönzők, adókedvezmények és megfelelő stúdió-infrastruktúra hiányában mintegy évi 200 millió dolláros üzlettől esik el.

Megnyílt a Compaq-Microsoft .NET labor 

A Frontline Partnership Program legfontosabb állomásaként átadták a Compaq-Microsoft .NET labor névre keresztelt, csúcstechnológiákkal felszerelt központot.

Online üzleti megoldások az Oracle-től 

Az interneten keresztül elérhető alkalmazások terjedése az Oracle szerint az elkövetkező évek egyik meghatározó változása lesz a közép- és nagyvállalatok szoftverhasználatát tekintve. Erre alapozva fejlesztették ki az Oracle.com online szolgáltatás-csomagat, amellyel a vállalat alkalmazásai az interneten keresztül érhetők el a világ bármely pontjáról.

Mától nem hiánycikk a sávszélesség 

Néhány hónapos tesztidőszakot követően immáron élesben is nagy sebességre kapcsolhat a hazai információs szupersztráda, azaz a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) támogatásával és a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Iroda beruházásaként létrejött első hazai Optikai Internet hálózat.

A főváros fejlesztési koncepciója 

Több mint négyéves előkészítő munka és számos módosítás után idén elkészült Budapest 15 évre szóló városfejlesztési dokumentum-tervezete. A koncepciót február 19. és március 26. között több alkalommal nyilvános vitára bocsátotta a főváros, melyen a szakértők mellett a polgárok is elmondhatták észrevételeiket, megtehették javaslataikat.

Élelmiszerbiztonsági konferencia 

A nagy élelmiszerbotrányok eddig elkerülték Magyarországot, de ez nem jelenti, hogy ne kellene fokozott figyelemmel kísérni az élelmiszerbiztonságot - mondta Fodor Balázs, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kedden, Budapesten egy, az élelmiszerbiztonságról rendezett szakmai tanácskozáson.

Bérmunkátlanság 

Költségvetésének minden egyes dollárja mellé egy filmprodukció a forgatás helyszínén további másfél dollárt költ el. Ezért a bevételért globális verseny folyik az országok között, s ebben a versenyben hazánk alulmarad: befektetésösztönzők, adókedvezmények és megfelelő stúdió-infrastruktúra hiányában mintegy évi 200 millió dolláros üzlettől esik el.

Telekpiaci körkép 

Március vége közeledtével máris jelentős mozgás tapasztalható a fővárosi és agglomerációs telekpiacon. A kereslet élénkülését a szakemberek egyrészt az otthonteremtő hitelek és támogatások építésre ösztönző hatásával, másrészt a telekárak várható tavaszi, újabb 14-16%-os emelkedésével magyarázzák.

KPMG - Andersen tárgyalások 

Lehet, hogy már idén októbertől egyesíti működését a KPMG és az Andersen a közép-európai régióban. A két cég képviselői tárgyalásokat folytatnak ennek lehetőségeiről, és bár a tárgyalások összetettek, a felek mielőbbi megállapodásra törekednek. A KPMG és az Andersen régiós irodáinak vezetői pénteki, budapesti megbeszélésükön működésük 2002 októberéig történő egyesítésében állapodtak meg.

Meghosszabbodik a határidő 

Március utolsó napja ezúttal ünnepnapra esik, ezért a nyomtatványon történő kifizetői és a munkáltatói adatszolgáltatásokat a következő munkanapig, vagyis április 2-áig lehet szankciómentesen benyújtani a megyei, illetve a fővárosi igazgatóságokhoz – hívja fel az APEH az érintettek figyelmét.

A háziorvosok és az internet – GKI – Westel – SUN felmérés 

Magyarországon ma a háziorvosi rendelők 26 százaléka rendelkezik internet-kapcsolattal, míg saját honlapja csak 4 százalékuknak van. A jövőt tekintve egyértelműen pozitívak a várakozások, hiszen a következő 12 hónapban a háziorvosi rendelők egyharmada tervezi, hogy csatlakozik a világhálóra, és hasonló a weboldalt kiépíteni szándékozók aránya is.

Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 

2002. januárban a bruttó nominális átlagkereset 19,2%-kal, a nettó átlagkereset 18,7%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,6%-os növekedése mellett) 11,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Molnár Szilárd: A társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjének csökkenése az információs társadalo 

A megtévesztő cím ellenére az alábbiakban arról olvashatunk, hogy az Internet használata ugyan közvetett módon, de kedvező hatással van az egyének kommunikációs kompetenciájának erősödésére, a “közösségi elkötelezettség” attitűdjének, valamint a “részvételi tőke” erősödésére. Mindez nagyban elősegítheti az utóbbi évtizedekben hanyatlásnak induló kisközösségi szerveződések, a civil társadalom fennmaradását, erősödését. A tanulmány off-line is olvasható a most megjelent Információs Társadalom című folyóiratban valamint az újság on-line változatában, a melynek címét a tanulmány végén találják.

Molnár Szilárd: A társadalmi kapcsolatok csoportszintű tőkéjének csökkenése az információs társadalo 

Coleman (1990) a társadalmi tőke egyik fontos összetevőjének a “a társadalmi viszonyokban rejlő információs potenciált” tartja. “Az információ jelentős szerephez jut a cselekvés megalapozásában, beszerzése viszont költséges. A legkevesebb, hogy figyelmet igényel, amiből sosincs elegendő. Az információszerzés egyik lehetséges módja a más célból ápolt társadalmi viszonyok kihasználása.”

Szja-bevallás önellenőrzése és pótlása 

Bizonyára akadnak olyan magánszemélyek, akik elrontották az szja-bevallásukat, vagy még be sem adták az említett dokumentumot. Pánikra semmi ok, de a törvényes állapotot minél hamarabb állítsák helyre.

Elindult a távmunka portál 

Az econet.hu Rt., a Geometria Kft., a KFKI és a KÜRT Rt. képviselői is csatlakoztak az In-Forrás XXI. Kht. által kezdeményezett, a magyarországi távmunka kultúra fejlesztését szolgáló stratégiai partner-hálózathoz.

Az IBM a magyar outsourcing piacon 

Egy cég számára IT területének kihelyezése (outsourcing) 15 százalék körüli költségmegtakarítást ígér. Ennél azonban sokkal fontosabb az a technológiai és innovációs nyereség, amelyet a feladat szakértőcégre való bízása eredményez. 2001. szeptember 11. után pedig az IT szolgáltatások és adatkezelések biztonsága vált elsődleges szemponttá – hangsúlyozta Richard Brodkorb, az IBM Strategic Outsourcing divíziójának regionális alelnöke a mai sajtótájékoztatón.

Vásárlási szokások: lelkesen, de megfontoltan 

A magyarok lelkes, ugyanakkor megfontolt vásárlóknak bizonyultak a Healey & Baker által készített Where People Shop (Hol szoktak az emeberek vásárolni) című tanulmány szerint. A felmérés azt mutatja, hogy a magyarok általában elégedettek az üzletek kínálatával, de a legfontosabb szerepet mégis az ár játssza számukra a végső döntéshozatalnál

Tények a piackutatásról 

A Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSZ) 26, a szektorban meghatározó tagvállalata van. Forgalmuk lefedi a hazai piac több mint 90 százalékát, árbevételük 2001-ben meghaladta a 9 és fél milliárd forintot. Ennek alapján a teljes iparág becsült árbevétele 10,5 milliárd forint, ami 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest - hangzott el a szövetség március 20-i sajtótájékoztatóján.

Tovább nőtt az építőipari termelés 

Az építőipari termelés volumene 2002 januárjában munkanaptényezővel kiigazítva 13,6%-kal haladta meg a 2001. januárit, az előző havinál szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 6,2%-kal volt magasabb. Kiigazítatlan adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva a termelés januárban 13,5%-kal emelkedett.

Luxusingatlanok Miamiban 

A Mitropa U.S. Kft., amely öt éve van jelen Floridában az ingatlanpiacon, új területen, Miami mellett, a Boca Ratonban felépült luxus lakóparkban kezdi meg ingatlanok értékesítését. A megvásárolt ingatlanok egyaránt szolgálhatnak nyaralásra és befektetésre. Az ingatlanok ára negyedmillió dollártól (mintegy hetvenmillió forint) félmillió dollárig (140 millió forint) terjednek.

All – IP a jövő mobilkommunikációs technológiája 

Egyetlen szolgáltató sem szeretné a „bitnyelő”-címet elnyerni, miután hatalmas összegeket fektetett be a sávszélesség bővítésébe. Az All-IP lehetőséget ad az értékes szolgáltatások megteremtésére. Ennek kulcsa egy olyan alkalmazás-készlet létrehozása lesz, amely a személyreszólóság, a testreszabás, vagy a helyspecifikus információk kiaknázásával kihasználja a szolgáltató egyedülálló helyzetét. Az All-IP gerinc kereskedelmi bevezetését 2003-ra tervezik, a tömeges IP multimédia szolgáltatások piaca pedig 2004-be nyílik meg.

Megduplázta árbevételét a Jones Lang LaSalle 

A Jones Lang LaSalle a kétezredik évhez viszonyítva megduplázta 2001-es árbevételét – jelentették be március végi sajtótájékoztatójukon. Az elért eredmény az üzlethelyiségekkel és tőkebefektetésekkel foglalkozó részlegek kiemelkedő üzleti forgalmának köszönhető.

Jó alapozás kell 

Eddig sem volt könnyű eldönteni, hogy vajon mennyi pénz jár majd Magyarországnak a csatlakozás után, most azonban már szinte lehetetlen megmondani. Mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy a megítélt összegek milyen ellenszolgáltatás ellenében hívhatók le. Mára azonban, oly sok más gazdasági kérdéssel egyetemben, ez is a politikai csatározások egyik elemévé vált. Holott itt tényekről van szó, méghozzá mind a két oldalon.

A Novell iFolder bárhol, bármilyen platformon és eszközzel elérhetővé teszi a fájlokat 

A Novell megjelentette új hálózati fájlkezelő szoftverét, az iFolder Professional Edition 2-t, melynek segítségével a felhasználók fájljaikat bármely interneteléréssel rendelkező számítógépről, bármikor elérhetik. A Novell iFolder megoldása emellett a fájlok biztonságos tárolását és frissítését is garantálja.

Telített az IT munkaerőpiac 

Három évvel ezelőtt még bárki, aki számítástechnikai diplomával rendelkezett és volt benne kurázsi, gyakorlatilag bármennyi fizetést kérhetett, a vállalatok tolongtak érte – írja a vasárnapi New York Times egyik írása. Ma már ez csak álom, bár elemzők szerint a piac hamarosan újra éled.

Ipari park - a szolgáltató telephely 

Az ipari parkok amellett, hogy a részben a már működő, részben az újonnan alakuló vállalkozások számára közművesített területtel ellátott telephelyet kínálnak, a betelepült cégek elsősorban adókedvezményben részesülhetnek, különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe és talán nem utolsó sorban a partnerek közelségét is élvezhetik. Ez alapján az ipari park különlegessége egy átlagos telephelyhez képest többek között abban rejlik, hogy a betelepülő vállalkozások számára a parkot üzemeltető cég különféle többletszolgáltatásokat nyújt.

Optimista háztartások 

A januári stagnálást követően februárban másfél ponttal nőtt a háztartások gazdasági várakozásait reprezentáló GKI lakossági bizalmi index szezonális hatásoktól megtisztított értéke.

Az üzleti szféra és a lakosság várakozásai egyaránt javultak 

A GKI Gazdaságkutató Rt. (www.gki.hu) által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint februárban az üzleti szféra és a lakosság várakozásai egyaránt javultak. Ennek következtében a GKI Rt. (szezonálisan kiigazított) konjunktúra-indexe a nyár végi szintre tért vissza.

Mikor jár az adójóváírás? 

A bérjövedelem után éves szinten akár 36 ezer forint adójóváírást is elszámolhatnak a magánszemélyek. A kedvezmény igénybevételének viszont szigorú feltételei vannak, amelyre különösen érdemes figyelni az adóbevallás készítésekor.

A magyar gazdaság jelenleg egy dekonjunktúra mélypontján van 

A magyar gazdaság jelenleg egy dekonjunktúra mélypontján van. (A korábbi csúcspont 2000. I. negyedéve volt 6,6%-os GDP bővüléssel, most 2002. I. negyedévében a GDP kb. 2-3%-kal nő.) Az export és a magánberuházások 2001 közepe óta lényegében stagnálnak, ezzel is összefüggésben az ipari termelés enyhén mérséklődik. A dekonjunktúra főleg a világgazdaság megtorpanásával, de részben a forint rendkívül erőteljes reálfelértékelődésével függ össze. A forint a sávszélesítés óta kb. 15%-kal értékelődött fel az euróhoz képest (az inflációs különbséget is figyelembe véve), a fajlagos bérköltség emelkedését is tekintetbe véve a versenyképesség romlása 20%-os. Ez nagyon sok, a nettó exportőr vagy a belföldi piacon intenzív importversennyel szembekerülő cégek számára szinte elviselhetetlen. Nem meglepő, hogy a kivitel volumene a tavalyi utolsó negyedévben már csökkent, s az év elején is stagnálás valószínű.

Gyengébb forint, óvatosabb elemzők (Reuters) 

Márciusban az elemzők gyengébb forintot jeleztek előre, mint egy hónappal ezelőtt, miután a választásokon versengő két nagy párt vezető politikusainak nyilatkozatai különbségekre mutattak rá az árfolyam-elképzelésekben, miközben a világgazdaság fellendülésének sokasodó jelei némileg rontottak az inflációs várakozásokon is.

Digitális aláírás - meghívó 

Kulcs a jövő kapujához.

Enyhén csökkent az ipari termelés 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 januárjában 0,7%-kal csökkent. A termelés volumene szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint januárban az előző hónaphoz, decemberhez képest 2,6%-kal nőtt, az előző év azonos időszakához viszonyítva, munka-naphatástól tisztított index alapján 0,6%-kal csökkent - tette közzé a KSH.

Még két nap az adóbevallás leadásáig 

Szerdán éjfélig adhatják postára pótlékmentesen az önbevalló magánszemélyek a 2001. évi szja-bevallásukat. Akiknek befizetési kötelezettségük van, ugyancsak ezen időpontig tehetik meg szankciók nélkül. A bevallás kitöltéséhez többféle segítséget is igénybe lehet venni.

Még két nap az adóbevallás leadásáig! 

Szerdán éjfélig adhatják postára pótlékmentesen az önbevalló magánszemélyek a 2001. évi szja-bevallásukat. Akiknek befizetési kötelezettségük van, ugyancsak ezen időpontig tehetik meg szankciók nélkül. A bevallás kitöltéséhez többféle segítséget is igénybe lehet venni.

Egy új (a)lap! 

Információs társadalom címmel új – negyedévenként megjelenő – folyóirat látott napvilágot. Az alábbiakban a Z.Karvalics László főszerkesztésében megjelenő kiadvány beköszöntőjét adjuk közre.

Az on-line marketing trendjei 

Miben látja a hagyományos és az on-line marketing közötti különbségeket? – többek között ezt kérdeztük Keresztúri Gergelytől , a red-stars.com Hungary Rt. vezérigazgatójától.

econet.hu - eredményes részvény aukció 

Eredményesen zárult az econet.hu Infomatikai Rt. részvényeinek tőzsdei aukciója, a társaság részvényeiből a dematerializáció során át nem cserélt teljes mennyiségre érkezett érvényes vételi ajánlat. Az aukció során értékesített részvények eredeti tulajdonosai az őket illető vételárat a társaság székhelyén vehetik át.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Gazdaság

Fontos adatok érkeztek az USA-ból

Fontos adatok érkeztek az USA-ból 

Csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo