A földművelési tárca szerint sikeres volt a déli nyitás

Afrika Expót tartottak Budapesten, magyar agrárszakemberek kutatás-fejlesztés területén működnének együtt az afrikai országokkal, közelebbről Ugandával és Nigériával.

Magyarország még intenzívebb partneri kapcsolatot kíván kialakítani az afrikai kontinens országaival - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az Afrika Expó megnyitó ünnepségén, Budapesten. Nagy István hangsúlyozta az afrikai országok és Magyarország részéről is komoly az igény a további magas szintű együttműködésre, a „déli nyitás” politikáját pedig eredményesnek nevezte.

A „déli nyitást” még 2015-ben hirdette meg a kormány, ennek keretében számos magyar kereskedőház nyílt, nagyrészt afrikai országokban. Tavaly év végén azonban ezek jelentős részét veszteségesség miatt be kellett zárni: a kereskedelmi állomások fenntartása havonta mintegy 36 millió forintba került az államnak, ezért a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tavaly decemberi hatállyal megszüntetett öt kereskedőházat Latin-Amerikában, négyet-négyet Afrikában, illetve Ázsiában, egyet Európában.

Nagy István most arról beszélt, kutatás-fejlesztés területén jöhet létre kooperáció Afrikával. Az afrikai országok jelentős mennyiségű nyersanyaggal és hatalmas termőföldekkel rendelkeznek, viszont a szaktudás hiánya miatt Magyarországnak nagy szerepe lehet a mezőgazdasági fejlesztések, vagy a megújuló energia-ipari kutatások terén.

Az államtitkár arról is szólt, hogy a Földművelésügyi Minisztérium napirendjén szerepel a Teleki Sámuel magyar-afrikai ökológiai intézet létrehozása. Ez a tervek szerint egy állandó, a magyar kutatási, innovációs, tudományos és oktatási együttműködést támogató afrikai magyar intézet lesz. Nagy István fontosnak nevezte az ugandai agrár szaktanácsadási oktatási projektet, melynek célja, a migráció csökkentése, az agro-biodiverzitás fenntartása, a családi farmok életképessé tétele és a Magyarországról Ugandába irányuló tudás- és technológia transzfer hatékonyság növelése. Nigériában egy olyan gazdaság létrehozása a cél, melyen keresztül a magyar növénytermesztési technológiák ismerhetők meg.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo