A héten ismét jön az IMF delegáció

A héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az IMF budapesti irodájának vezetője tavaly december 11-én közölte, hogy idén január 16. és 28. között Magyarországon lesz a Nemzetközi Valutaalap delegációja, de ezúttal nem lesznek hiteltárgyalások, az IMF szakértői csupán a szervezet éves, Magyarországról szóló országjelentésének előkészítése, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzése miatt érkeznek a Távirati Iroda által közöltek szerint. Az IMF valamennyi tagországában tart ilyen rendszeres, a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye szerinti egyeztetéseket.

Az IMF legutóbb 2012 januárjában adott ki országjelentést. A valutaalap tárgyalódelegációja azóta - hivatalos úton - egyszer, 2012 júliusában járt Magyarországon a magyar kormány által kezdeményezett hitelmegállapodásról szóló hivatalos tárgyalások keretében.

Varga bízik abban, hogy az IMF nyitottabb lesz...
A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való egyeztetések során - mondta Varga Mihály. Az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán érintette a kérdést, hogy az IMF nemrégiben egy tanulmányban "beismerte": a szervezet által az eurózónának javasolt egyes intézkedések nem voltak elég hatékonyak. Varga Mihály bízik abban, hogy az IMF a következő hónapokban "nagyobb nyitottsággal tudja majd befogadni a nemzeti kormányok véleményét".
A Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás kapcsán a miniszter elmondta, hogy az Európai Unió részéről vannak biztató jelek - ilyen például a tavaly őszi országjelentés -, amelyek azt mutatják, hogy az unióban is kezdik megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk az idén kikerülhet az eljárás alól.
Az IMF 1999 áprilisa óta teszi közzé az országlátogatásokról készült szakértői jelentéseket. Egy-egy ilyen országlátogatás során az IMF közgazdászai az ország gazdasági életében fontos szerepet betöltő szakemberekkel, így kormánytagokkal, politikusokkal, jegybankárokkal, felügyeleti hatóságok vezetőivel, illetve a piaci szektor és a tudományos élet meghatározó szereplőivel egyeztetnek az ország gazdasági helyzetéről.

Az országlátogatást követően az IMF szakértői jelentést készítenek, amelyet később az IMF igazgatótanácsa tárgyal meg. A négyes cikkely szerinti országjelentésben az IMF szakértőinek véleménye jelenik meg, az igazgatótanács külön közleményben ismerteti álláspontját.

Orbán: Magyarországnak nincs szüksége pénzre
Több mint egy év telt el úgy, hogy nem tudni, lesz-e hitelmegállapodása Magyarországnak az IMF-fel és az EU-val. Varga Mihály főtárgyaló decemberben úgy nyilatkozott: akár eredménynek is tekinthető, ha nem lesz megállapodás, Orbán Viktor miniszterelnök pedig egyenesen arról beszélt – kiemelve a lakosság állampapír-vásárlási hajlandóságát –, hogy az országnak nincs szüksége pénzre, mert finanszírozható. Varga szerint a befektetőknek elég garancia kell legyen „a magyar állam, amely több mint ezer éve működik”.
 

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo