A hitelkártya nem mindig éri meg, érdemes odafigyelni

Érdemes a bankkártyákat minél többször használni készpénz helyett, mivel hozzájárulhatnak a jelentős költséget jelentő készpénzforgalom visszaszorításában. A jelenlegi trendek ebből a szempontból kedvezőek, és a bankkártyás forgalom várhatóan tovább emelkedik az érintéses kártyák számának növekedése és az okostelefonos, virtuális kártyákkal történő fizetések térnyerése miatt - a BankRáció.hu szakértője szerint.

Az elektronikus fizetési megoldások egyre nagyobb teret nyernek Magyarországon, a múlt év első kilenc hónapjában több mint 3100 milliárd forintra rúgott a kártyás vásárlások összértéke, ami 26 százalékos emelkedést jelent 2016 azonos időszakához képest. A készpénzmentes fizetések főszereplői a bankkártyák, amelyek száma a legfrissebb hivatalos adatok szerint 2017. szeptember végén meghaladta a 9 milliót, ami 2016 végéhez képest 1 százalékos növekedést, egyben 2010 óta csúcsot jelent.

Kép:PP archív

Ezen belül a betéti kártyák száma 2 százalékkal közel 7,8 millióra nőtt, míg a hitelkártyáké 2 százalékkal 1,3 millióra csökkent - derül ki a BankRáció.hu legfrissebb összeállításából. Jelentősen, 13 százalékkal 6,3 millióra nőtt az érintéses bankkártyák száma a piacon, amelyekkel fizikai kontaktus nélkül is lehet gyorsan, egyszerűen fizetni.

“Érdemes a bankkártyákat minél többször használni készpénz helyett, mivel hozzájárulhatnak a jelentős költséget jelentő készpénzforgalom visszaszorításában. A jelenlegi trendek ebből a szempontból kedvezőek, és a bankkártyás forgalom várhatóan tovább emelkedik az érintéses kártyák számának növekedése és az okostelefonos, virtuális kártyákkal történő fizetések térnyerése miatt” - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. Szerinte a hitelkártyák számának visszaesésében szerepet játszhat, hogy ezeknél nagyon magas lehet a kamat, amennyiben az érintettek nem fizetik vissza a bank által meghatározott időben az adott összeget.

Egy-egy hitelkártyánál jellemzően 45 napig lehet ingyen használni a bank pénzét, de a határidő után nagyon magas, közel 40 százalékos lehet a kamat. Ez azt jelenti, hogy ha a hitelkártyán 50-100 ezer forintos tartozás felhalmozódik, akkor annak az éves kamata 20-40 ezer forint lehet.

A hitelkártya tehát csak mindennapi költésekre alkalmas, hagyományos hitelnek nagyon drága. Ma már a személyi kölcsönök nagyon alacsony kamattal elérhetők, ezért hitelként érdemesebb ezeket választani.
- figyelmeztet a szakember. A legolcsóbb 1,5 millió forintos személyi kölcsönök 10 százalék körüli -  jövedelemszinttől függően pedig akár 6,45 százalékos - kamattal is felvehetőek, így 5 év alatt havi 30 ezer forintból törleszthetőek.
Mostantól kisebb a kárunk, ha ellopták a bankkártyánkat
Az új pénzforgalmi szabályozás több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak is. A korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját.
Figyelni kell azonban arra, hogy a személyi kölcsönök feltételei között jelentősek lehetnek a különbségek. Van olyan bank, amelynél a kamat meghaladhatja a 20 százalékot, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan tájékozódni. Lényeges az is, hogy akiknek van esetleg a korábbi évekről magas kamatozású hitelkártya-tartozásuk, azok egy mostani alacsony kamatozású személyi kölcsön segítségével kiváltsák ezt, ezzel is csökkentve a havi kiadást.

A BankRáció.hu összeállítása szerint ma már szinte mindegyik bankszámlához jár valamilyen bankkártya és sokszor hitelkártyát is ajánlanak mellé a bankok. Fontos azonban, hogy a bankkártyák díjában és a kapcsolódó szolgáltatások között is lehetnek különbségek.

Aki csak simán vásárlásra használná, érdemes a legolcsóbb kártyadíjjal kínált kártyát választania, mert az úgynevezett prémium bankkártyák a kapcsolódó szolgáltatások - például biztosítás vagy pénzvisszatérítés - miatt jóval nagyobb költséget jelenthetnek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo