A válság óta nem volt ekkora gond a divariparban

Az e-kereskedelem térnyerése a legnagyobb kereskedelmi cégeknek is komoly fejtörést okoz. Butik helyett Amazon, ruhák helyett tech-cuccok és élmények. És ez még csak a kezdet.

Kép:Pixabay

Az e-kereskedelem térnyerése (ami itthon is nagy lehetőség 2017-re a kereskedőknek), azon belül is az Amazon globális dominanciája és rendszeres árleszállításai lehetnek a fő okai, hogy egyre kevesebben mennek vásárolni a divatcégek áruházaiba Amerikában, ahol az emberek egyre inkább több pénzt költenek technológiai eszközökre és élményekre – étteremre, nyaralásra –, szemben a ruhákkal.

A „diszkontdivat” óriásai (Zara, H&M, Forever 21, TJ Maxx) is jelentős piaci szeletet oroztak el a magasabb árkategóriájú márkák elől. 2016 első 7 hónapjában 44 ezer alkalmazottat bocsátottak el az áruházláncok. Nem véletlen: 2010-ben még évi 35 alkalommal látogattak el a fogyasztók ruhaboltokba az USA-ban, 2013-ban már csak 17 millió alkalommal.

Elemzők szerint az újabb statisztikák még drámaibb visszaesést mutatnak majd, és a következő tíz évben a divatáruházak 15 százaléka el fog tűnni. Utoljára a 2008-as válság után volt ilyen bezárási hullám.

A jó termék smafu, élmény kell az eladáshoz
Új korszakba léptek a vállalatok: van, amelyik úgy látja, az ügyfélszerzés helyett az ügyfélmegtartásra kell fókuszálni, az értékesítés pedig a hagyományos csatornák helyett a kényelmes digitális megoldások irányába tolódik. Az ügyfélközpontú szemlélet és a márka jó hírnevének széles körben való terjesztése tűnik ma versenyképes stratégiának.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo