2011. június 3. 13:50 | PP/MTI
kulcsszavak:mezőgazdaság, fagy, jégeső
FAGYKÁR
A szabolcsi almának idén annyi
A legutóbbi felmérések szerint a megyében körülbelül 24 ezer hektáron károsodtak 35-100 százalék közötti mértékben az ültetvények, az ebből eredő árbevétel-kiesés eléri a korábban prognosztizált 18 milliárd forintot - ismertette Mátyás László. Területi megoszlás szerint elsősorban Dél- és Északkelet-Nyírséget érintette a fagy.
A 15.772 hektár területen termő alma 94 százaléka károsodott, a diónál ez az arány 95, a szilvánál 67, a körténél 76, cseresznyénél 71, a meggynél 68, az őszibaracknál pedig 55 százalék. A szakember szerint a veszteség mellett az ültetvények továbbgondozása is komoly gondot jelent a gazdálkodók számára, akiknek a becslések szerint megyei szinten közel 7,5 milliárd forintot kell költséggént ráfordítani még az ültetvényekre annak érdekében, hogy azok jövőre termőre fordulhassanak.
Ha ezt nem teszik meg, az hatással lehet a következő év termésmennyiségére - tette hozzá Mátyás László. A fagykár okozta közvetlen bevételkiesés mellett közel 80 ezer munkanap esik ki Szabolcsban, mivel a gazdálkodók nem fogják alkalmazni azokat az idénymunkásokat, akik a betakarításban segédkeztek volna: ez további 800 millió forinttal növeli az ágazat veszteségét. A szakember szerint gondot jelenthet emellett az esetleges nyári aszályos időszak, ami az alma esetében a fán maradt, gyengébb minőségű gyümölcsöket tovább károsíthatja.
A várható gyümölcspiaci hatások kapcsán Mátyás László az MTI kérdésére elmondta: a feldolgozók jelzései alapján a meggynél nem valószínű a kilogrammonkénti 200 forintnál alacsonyabb felvásárlási ár, ami a piacokon 350-400 forintos árban jelentkezhet. A többi gyümölcskultúránál jelentős mértékű áremelkedéssel lehet számolni - tette hozzá.
- Nem a múlté a szövetkezet
- Integrált vidékpolitika
- Se munka, se munkaerő
- 5 millió eurót kell visszafizetnünk az EU-nak
- Így fejlesztenék a vidéket
- Nem lehetne áfát csalni
- Őshonos állatok tartásához vezet a Start munkaprogram?
- "A magyar föld a magyaroké!"
- Kié lesz az ígéret földje?
- Véget érhet a spekuláció, a családok kerülhetnek előre?















