Áfa: mi a teendő az Európai Bíróság döntése után?

Az állami támogatások felhasználásával 2004-2005-ben megvalósított beszerzések áfájának utólagos levonhatóságáról döntött az Európai Bíróság. A vállalkozásoknak iparkodniuk kell, hiszen csak október végéig van lehetőségük benyújtani igényüket az adóhatósághoz.

A magyar áfaszabályozás az EU-csatlakozás és 2005. december 31. között úgy rendelkezett, hogy az állami támogatásban részesülőket csak részleges áfalevonási jog illeti meg. A támogatásból finanszírozott beszerzések esetén csak az ellenérték saját forrásból fizetett része után lehetett áfalevonási jogot gyakorolni, míg a működési támogatásban részesülők áfaköteles összesített bevételeik és a kapott támogatások arányának megfelelően gyakorolhatták csak áfalevonási jogukat minden beszerzésükre. A korlátozást az Országgyűlés 2006. január 1-jével eltörölte, éppen az EB egy 2005. őszi, hasonló tartalmú döntését figyelembe véve. Ugyanakkor a törvényi módosítás egyértelműen nem volt visszamenőleges hatályú: csak 2006. január 1. utáni beszerzésekre volt alkalmazható.

Mivel ez a rendszer aránytalanul felbruttósította a támogatás összegét, az elmúlt években folyamatosan támadták azt a jogszabályt, amelyet az Európai Közösségek Bírósága most az uniós előírásokkal ellentétesnek minősített. Az állami támogatások felhasználásával megvalósított beszerzések áfa tartalmának levonási tilalmával kapcsolatos szabályokat a Parat Kft. támadta meg az EU-nál és a per megnyerésével majd 2 év (2004. május 1-től 2005. december 31-ig) ilyen típusú támogatásainak áfá-ja vált visszaigényelhetővé.

ÁSZ: csökkenteni kell az áfát
Csökkenteni kell az áfa mértékét és a vállalkozások terheit, fontos, hogy ne szülessenek fogyasztást visszavető gazdasági döntések – közölte Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Szerinte az adórendszer nem fejezi ki a társadalom jövedelmi viszonyait és nem tudta kezelni a fekete és szürke gazdaságot. „Ezen mindenképpen változtatni kell, mégpedig a fogyasztást ösztönző intézkedésekkel, elsősorban a kis- és középvállalkozókat érintve.” Ennek egyik eszközeként említette az áfa csökkentését.

Bírságot is kaphat, aki hibázik a visszaigénylés során

„Az eljárás egy korábbi, akkor is vitatható korlátozást törölt, ami üdvözlendő, ám az eljárás technikája kevéssé korrekt és kevéssé nagyvonalú, mivel jelentősen korlátozza az adózók számára az önellenőrzésre nyitva álló időt és a kártérítés összegét." - hangsúlyozta Szolnoki Béla, a BDO Forte Könyvvizsgáló, Adó- és Pénzügyi Szolgáltató Kft. adópartnere. Mint elmondta, az érintett időszakra az önellenőrzés október 20-i határideje jogvesztő, és ha ennek során az adózó hibát vét, - jogtalannak ítélik a visszaigénylését -, akkor jelentős bírságot vetnek ki rá.

Az adózót - ha bevallásában téved, illetve e miatt kevesebb adót fizet be - az általános 50%-os bírságon kívül a kérdéses összeg után a jegybanki kamat duplájának megfelelő késedelmi pótlék terheli. Ezzel szemben a 2004-2005 óta eltelt időszakra csak a jegybanki kamatnak megfelelő pótlékot kapja. Ráadásul az adózó ebben a helyzetben kicsit úgy is érezheti, hogy magát jelenti fel, mivel a szabályok szerint ez a speciális önellenőrzés ismételt ellenőrzésre irányuló kérelemnek tekinthető, ha már APEH által lezárt időszakról van szó - vélte a szakember.

Kérdéses, hány cégnek sikerül a visszatérítés

„Az EU döntése nyomán a Magyarországon esedékes adó visszatérítések az államháztartási kiadások nagyságrendjéhez képest jelentősek is lehetnek, de ezt próbálja limitálni a módosító törvény azáltal, hogy eleve korlátozza a rendelkezésre álló időt és a kártérítési pótlékot. Ennek nyomán előfordulhat, hogy a nyár elteltével - a szabadságokkal - az adóalanyok kifutnak a visszaigénylésből és így relatíve javul a költségvetés egyébként nem túl rózsás helyzete." - fejtette ki Szolnoki Béla.

Másképp vélekedett áprilisban Földes Balázs, a KPMG szenior adómenedzsere, aki szerint „a magyar jogszabályok szerencsére egyszerűsített lehetőséget biztosítanak az ilyen, már tisztázott EB döntések alapján benyújtható visszaigénylésekhez. Éppen ezért remélhetőleg az adózók nem fognak különösebb nehézségbe ütközni, ha az áfa-visszatérítést kérelmezik." Szerinte az EB döntése szakmai szemmel nem meglepő, de „mindenképpen megnyugtató" az adózók számára.

Kik és hogyan igényelhetik?

Az uniós döntés és az ennek nyomán meghozott magyar jogszabályváltozás következményeképpen az érintett áfa alanyok az állami támogatásból finanszírozott beszerzéseik esetében önellenőrzéssel módosíthatják áfa-bevallásukat, és az APEH köteles az adót 30 napon belül visszatéríteni nekik. Ez akkor is igaz, ha az adózót, korábban e címen jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt megbüntették, ilyenkor a bírság és a kivetett korábbi büntetőkamat is visszajár.

Azon cégeknek érdemes megvizsgálniuk a könyveiket 2004-2005-re, amelyek ellenértéknek nem minősülő, adóalapot nem képező támogatást kaptak az érintett időszakban, és amely támogatásokból finanszírozott beszerzések áfáját nem vonhatták le, vagy csak a nem támogatásból finanszírozott hányad erejéig arányosítva helyezhették levonásba. Lényeges, hogy ez alól az előcsatlakozási pénzből (ISPA, Phare, Sapard) kapott támogatás kivétel.

A visszatérítésre jogosult adózó az érintett időszakban készített adóelszámolások és az azok alapján benyújtott bevallások módosításával állapíthatja meg, hogy mekkora összeggel fizetett többet, illetve mekkora összeg visszatérítésére jogosult, valamint milyen összeg után illeti meg a kártalanítás, illetve emiatt korábban jogosulatlanul megbüntették-e. A módosítást önellenőrzés keretében a 2009. október 20-ig kell benyújtani, jelölve az Európai Közösségek Bírósága döntése miatti benyújtás tényét. Az adózót a jegybanki alapkamattal megegyező kártalanítás illeti meg az önellenőrzés benyújtásának napjáig. Tehát elő kell venni a bevallásokat és megnézni az analitikákat, az arányosítás jogalapját, alapját, és elkészíteni az önellenőrzést.

Az uniós pályázatoknál érdemes magasabb áfával számolni
Az NFÜ vizsgálja annak objektív feltételeit, hogy a kizárólag az áfa emeléséből adódó elszámolható projektköltség-növekmény ellentételezésére milyen lehetőségek adódnak. Ehhez kormányzati szintű döntés szükséges, melynek előkészítése folyamatban van. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény értelmében a jelenleg nyitott és a jövőben kiírásra kerülő tervezési és pályázati felhívások esetében azt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, hogy a projekt megvalósítás ütemezésének ismeretében az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázó tervezzen az emelt mértékű áfával. Aki rendelkezik már aláírt támogatási szerződéssel, vagy támogatói döntéssel, vagy pályázatát már benyújtotta, annak esetében a benyújtott és/vagy elfogadott költségvetés keretei irányadóak. Az áfára vonatkozó elszámolhatósági szabályok nem változnak, tehát a benyújtott, 2009. június 30. utáni teljesítési dátumú számlák a megemelt áfa összegével elszámolhatóak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo