IMF-EGYÜTTMŰKÖDÉS
Az IMF-hitel külföldi szemmel
Több külföldi lap is cikket jelentetett meg kedden arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordult. Véleményük szerint a magyar kormány a piaci nyomás miatt kényszerült erre a lépésre, amely ellentétben áll eddig hirdetett gazdaságfilozófiájával.
„Magyarország az IMF-fel akarja megmentetni magát" címmel számolt be kedden a Financial Times Deutschland arról, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vizsgálja a magyar kormány pénzügyi támogatásra vonatkozó kérését. Az újság úgy értékelte: a segítségkérés azt mutatja, hogy az ország vezetése tanácstalanul áll a piacok növekvő nyomásával szemben. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi választási győzelme után véget vetett a valutaalappal való addigi együttműködésnek. Az európai adósságválság azonban Magyarországot is véleményének megváltoztatására kényszerítette - írja a lap, idézve a nemzetgazdasági minisztérium közleményét, amely szerint a gazdasági növekedés támogatását célzó lépésről van szó. Az újság ugyanakkor német szakértőket is idéz, akik kételyeiknek adtak hangot a magyar makroökonómiai helyzettel kapcsolatban.
A hivatalosan egyelőre csak biztosítási kérelemnek nevezett EU- és IMF-támogatásnak az a célja, hogy megkönnyítse Magyarország adósságának finanszírozását a piacokról - írta keddi számában a konzervatív Le Figaro című francia napilap a Natixis bank véleményét ismertetve a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások kapcsán. A bank elemzője, Juan Carlos Rodado úgy véli, hogy miután Magyarországot a nagy hitelminősítők negatív kihatású megfigyelés alá vették, a piacok már megelőlegezték a magyar szuverén adósbesorolás leminősítését a bóvli kategóriába.
A lap hangsúlyozza, hogy Magyarország egyre nehezebben tudja a 82 százalékra emelkedett GDP-arányos államadósságát a piacokról finanszírozni: a tízéves lejáratú állampapír hozama hétfőn meghaladta a 8 százalékot, a forint augusztus óta 16 százalékot veszített értékéből az euróval szemben, az exportja miatt az eurozónától nagyon függő magyar gazdaság növekedési perspektívái pedig jelentősen romlottak. A Natixis 2012-re 0,3 százalékos GDP-arányos gazdasági növekedést jelez előre a 0,5 százalékos brüsszeli prognózissal szemben. A Le Figaro azt is megemlíti, hogy a Natixis szerint Orbán Viktor kormányzása rontotta a befektetői hangulatot.
Orbán Viktor „hazafias" gazdaságpolitikája „olyan gulyás, amelyben keverednek az értelmes gondolatok a populista dumával" - írta kedden a The Wall Street Journal (WSJE) című üzleti napilap európai kiadása. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a hitelminősítő intézetek aggodalmuk legfőbb forrásaként a politika kiszámíthatatlanságát jelölték meg, és megjegyezi, hogy az eurózóna problémáinak súlyosbodása miatt a hitelpiacok idegesek. A WSJE szerint „Orbán a kételkedők érett célpontjává tette Magyarországot".
„Magyarok bajban" főcím alatt címoldalon számolt be keddi számában a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap arról, hogy a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult pénzügyi segítségért. A beszámoló szerint az IMF-segítség kérésében nem lenne semmi meglepő - hiszen az unió gazdagabb országai is nemzetközi támogatásért folyamodnak -, ha a magyar kormány 2010 nyarán nem mondott volna le nyilvánosan az IMF és az EU támogatásáról az ország gazdasági szuverenitása visszaszerzésének jegyében.
- Nincs kegyelem a vállalkozásoknak - Parlament előtt az adótörvények
- Bankszövetség: Nem ezt ígérte a kormány
- Itt vannak az új adók
- Elég lenne 15 milliárd euró az IMF-től
- Széll Kálmán Terv 2.0 - Célba talál?
- A dupla pénz sem elég?
- Ismét szembemegy a kormány az EU-val
- További engedményeket kérhet Brüsszel
- Nem fél az uniós pertől a kormány
- Befektetői bizalom kell a tárgyalások megkezdéséhez
Marx: a tőke felhalmozási folyamata:
Az államadósság az eredeti tőkefelhalmozás egyik legerőteljesebb emeltyűjévé válik. A terméketlen pénzt nemzőerővel ruházza fel, és így tőkévé változtatja anélkül, hogy ezért ipari, sőt még uzsora befektetéstől is elválaszthatatlan veszélynek kellene kitennie magát. Az állam hitelezői a valóságban semmit sem adnak, mert a kölcsönadott összeget könnyen átruházható állami adósságkötvénnyé változtatják,kormányzat és a nemzet között közvetítőt játszó pénzemberek rögtönzött gazdagságától,— valamint az adóbérlők, kereskedők, magán gyárosok meggazdagodásától is, akiknek minden államkölcsön egy-egy darabja égből hullott tőkét jelent —, az államadósság lendítette fel e részvénytársaságokat, a legkülönbözőbb fajtájú átruházható értékpapírokkal való kereskedést, az ázsióüzletet, egyszóval: a tőzsdejátékot, és a modern bankuralmat. melyek a kezükben továbbra is úgy működnek, mintha ugyanannyi készpénz volnának. De ha eltekintünk is a semmittevő járadékosok így teremtett osztályától, s a
Minthogy az államadósság fedezetét az állami bevételek alkotják, amelyeknek fedezniük kell az évi kamat- stb. fizetéseket, a modern adórendszer a nemzetközi kölcsönök rendszerének szükségszerű kiegészítője lett. A kölcsönök lehetővé teszik a kormány számára, hogy rendkívüli kiadásokat fedezhessen anélkül, hogy ezt az adófizető azonnal megérezné, de később mégis adóemelést tesz szükségessé. Másrészt az egymást követő adósságok felhalmozódása által előidézett adóemelés arra kényszeríti a kormányt, hogy az új rendkívüli kiadásoknál mindig újabb kölcsönöket vegyen fel! A modern adórendszer, amelynek tengelyét a legszükségesebb létfenntartási eszközökre kivetett adók, (tehát ezek megdrágítása) alkotják. (és mert ezt mindnyájan „fizetni kényszerül, aki él!) ezért magában hordozza az automatikus fokozódás csiráját (a kölcsönfelvevés kényszerének!) a túladóztatás nem rendkívüli jelenség, hanem ellenkezőleg alapelv! Ezért Hollandiában, ahol ez a rendszer először honosodott meg, de Witt a nagy hazafi Maximáiban úgy ünnepelte, minta legjobb rendszert arra, hogy a bérmunkásokat alázatossá, mérsékletessé, szorgalmassá és munkával túlterheltté tegyék.
Nincs új a nap alatt! A magyar „komédia” a régi, csak a szereplők, és a szereposztás változik! Szemelvény: Szekfű Gyula: Három nemzedék című könyvéből.
Feltűnés és botrányból ritkán következett tisztulás. A közvélemény éber kritikusainak, mikor a korrupció eseteit szellőztették, nem az erkölcsi tisztulás, hanem a kormány lejáratása, s általában 1867 kompromittálása volt a céljuk. A közjogi megoszlás oly férges gyümölcsöket termett, minők Széchenyi legkeserűbb sötéten látását is igazolták. A hatalom birtokában ülő párt kénytelen erkölcsi színvonalát tudatosan leszállítani, szemet hunyni tagjainak erkölcsileg meg nem engedhető gazdagodása, anyagi manipulációi előtt viszont a hatalom birtokából kizárt ellenzéknek minden eszköz jó, hogy ellenfelének morális betegségét minél élesebb formában, a túlzó gyűlölet minél kiáltóbb színeiben vigye a közönség elé s így a kiegyezésre (ma a szocialistákra) minél halálosabb csapásokat mérjen. A korrupciónak ellenzéki kritikája a legjobb akarattal sem nevezhető erkölcsinek. Az ellenzék a kormánytól kiinduló anyagi korrupció ellensúlyozására érzelmi és értelmi korrupciót fejleszt ki, főleg a hírlapirodalom segélyével. Gyűlölködő természetük szabadjára engedve valóságos orgiáit rendezte a sajtószabadságnak, a fórum embervadászatok színhelyévé tétetett, sorsukat a legjobbak sem kerülhették, ki és jellemző a közhangulat félrevezethetőségére az a tény, hogy a színmagyar vidékek lakossága kőzáporral fogadja a vonatot, melyen Klapka Györgyöt sejtik
A nemzet immár nem két pártra, de két ellenséges táborra szakadt, melyekben a tétlen gyűlölködés volt a napi munka, míg a polgári kötelesség, vele az állampolgári szolidaritás érzése, mely az abszolutizmus idején megvolt, ismét meglazult.
Politikusi hagyományaink: a pápai követ 1526 májusában „mindinkább meggyőződöm róla, hogy az ország helyzete reménytelen.
Ez az ország nem képes megvédeni magát, mert kormányzatában nincsenek becsületes emberek”.
kés Gábor Megjelent a Kapu folyó iratban is!