Az „olcsó kalória” átka

2009. október 09. péntek - 09:36 / Kriston László
  •    

Több könyv tényanyagát foglalja magában a Food, Inc. című dokumentumfilm, mely az amerikai élelmiszer-előállítás minőségromlásáról, annak egészségi, környezeti és evolúciós veszélyeiről, valamint a növények kémiai és genetikai manipulációjáról rántja le a leplet. Robert Kenner meghökkentő látképét a Hongkongi Filmfesztiválon néztük meg.

Az „ipari élelmezés" korszaka az 1930-as években kezdődött, amikor a hagyományos, szakáccsal végzett sütés-főzést a McDonalds futószalagszerű munkafolyamatra bontotta, melyben minden alkalmazott csak egy funkciót végzett. „A mechanikusan ismételgetett mozdulatokra kisebb bért kellett fizetni, mint a séfnek" – mondja Eric Schlosser, a Fast Food Nation című könyve szerzője.

Az elszámoltathatóság szinte teljes hiánya

Ugrás a jelenbe: az amerikai szupermarket nem ismeri az évszakokat. Az év bármely napján mindent lehet kapni benne. „Az amerikai paradicsom csak fogalmilag zöldség. Valójában etanollal telített növényféleség." A cégek a mag elvetésétől a kész termény – vagy termék – boltba kerüléséig kontrolálják az árut – miközben tevékenységüket az elszámoltathatóság szinte teljes hiánya jellemzi. A 80-as években bírósági végzés mondta ki, hogy magáncégek bejegyeztethetnek saját fejlesztésű veteménymagokat. Ma élelmünk 80 százalékban génmanipulált növényekből készül. Vannak növények, melyeket teljes egészében a Monsanto cég birtokol. Így kerülnek magántulajdonba a természet elemei, és azokat a vállalatok saját profitérdekük szerint módosítják genetikailag. A természetes magvakat vető farmerek zsákutcába kerülnek, mert a szomszéd génkezelt magjait előbb-utóbb átfújja a szél (a Monsanto egyébként is bepereli őket a klienseik felbujtásának vádjával, a jogi költségek pedig nem a kisgazdák pénztárcájának valók, a peren kívüli kiegyezés garantált).

A hústermékekben már nincsenek csontok, s a bolti kínálat mögött egyre kevesebb előállító húzódik meg. 1970-ben az öt legnagyobb húsipari vállalat a piac 25 százalékát fedte le, ma 80 százalékát. A legnagyobb, a Tyson tulajdonába nem a farmer tartozik, hanem a csirke maga! Mert ez a cég tervezte: génmódosítással felgyorsította a fejlődésüket, és nagyobb mellet fejlesztett nekik. Ma 48 napos csirkéket vágnak le, nem 70 naposokat, mert a jószágok nem bírják el a felsőtestüket, csontjaik és belső szerveik pedig a gyors növekvést. Az antibiotikumok használata miatt a vírusok rezisztenssé válnak, a csirkék fogékonyabbak a járványokra – de nem számít, a beteg egyedeket is feldolgozzák.

Egy csirkekeltető komplexum építéséhez és felszereléséhez 280-300 ezer dolláros hitelt kell felvennie egy farmernek, hogy megfeleljen a cég diktálta technológiai követelményeknek – különben ugrott a beszállítói szerződés. Minden csirkeólra havi 18 ezer dollár keresmény jut, a gazda hitelállománya viszont átlagosan 500 ezer dollárra rúg.

Mindenben kukorica

A Bush-adminisztráció olajfüggőséget csökkenteni kívánó etanolszubvenciói miatt csökkent a biodiverzitás, egyre nagyobb területeken termelnek kukoricát, magyarázta Michael Pollan, az Omnivore’s Problem című könyv szerzője. Az „ételdiverzitás" is csökken: ma minden élelmiszerben található valamilyen formában kukorica. Főleg fruktóztartalmú kukoricaszirupként – de a filmben felbukkan 30 más vegyület neve is! Felsorolni is nehéz lenne valamennyi terméket: ketchup, sajt, mogyoróvaj, salátaöntet, kóla, dzsúsz, hús, sőt pelenka és elem! A kukorica más módon is beszivárog a szervezetünkbe: ezzel etetik a húsipari állatállományt, ami természetellenes, mert fűféléken kellene hizlalni őket. A film egyik megdöbbentő pillanata, amikor megmutatják: a marhák oldalán lyuk tátong, rajta műanyag gyűrű, ezen keresztül nyúlnak be az előgyomorba, ha (gyógyszeresen) befolyásolni akarják emésztésüket.

Vágóhidak ezrei helyett ma harminc megahúsgyárból kerül elő Amerika összes marhahúsa. Az állatokat összezsúfolva tenyésztik, lábukkal saját ürülékükben állnak. Mivel egy vágóhídon 30 ezer jószágot vágnak le naponta, alapos leöblítésükre nincs idő, ezért kerül fekália a gyorséttermek hamburgerének húspogácsájába – erről szólt Schlosser könyve is. A fogyasztók ételmérgezéses megbetegedései miatt egyre gyakoribbak a termékbevonások. Előfordul, hogy a gyártók három hetet várnak ezzel. A döntés rájuk van bízva, mert „a mezőgazdasági minisztériumnak, az USDA-nak ma nem áll jogában bezáratni egyetlen vágóhidat sem" – panaszkodik Barbara Kowalczyk „ételaktivista", akinek a kisfia fertőzött hamburger miatt halt meg veseelégtelenségben.

A joghézag azért állhatott elő, mert a törvényhozói-szabályozói és iparági oldalon óriásiak az összefonódások: a vállalatok saját embereiket ültetik a szaktárca kulcspozícióiba, és fordítva, állami karrierjük végén zsíros állásokkal ágyaznak meg nekik. Ezért lehetséges, hogy míg az Élelmiszer- és Gyógyszer Ellenőrző Hivatal (FDA) 1972-ben ötvenezer vizsgálatot végzett, 2006-ban tízezernél is kevesebbet.

Nem egészséges, de másra nem telik
„Evolúciós értelemben új jelenség, hogy a nap huszonnégy órájában hozzájuthatunk a cukorhoz. Szervezetünk erre nincs berendezkedve" – véli egy megszólaltatott szakértő. Amerikában minden harmadik gyerek cukorbeteg, fele latino.
Esetükben a rossz vagyoni és egészségi állapot között egyértelmű az összefüggés. A szegény szülők bűntudatosan etetik gyerekeiket a gyorséttermi kajával. Tudják, nem egészséges, de másra nem telik. Ha maguk akarják az élelmüket elkészíteni, az jóval többe kerül, mint az iparilag legyártott bóvlikaja. „Egy tucat tojás: 3 dollár. Egy üdítő: 3,75 dollár" – számolgat Schlosser, aki szerint az „olcsó kalóriák" azért foglalták el a piacot, mert a szubvenciók végső soron a nagyvállalatoknak kedveznek.
„Az olcsóság mítosza téves", mert nem tisztességes a termék előállítása – illegális munkásokat foglalkoztatnak a vágóhidakon, nagy baleseti rátával, társadalombiztosítás nélkül -, és az árazása sem az (egységügyi implikációk miatti társadalombiztosítási költségek, állami támogatás aránytalansága). „A problémák rendszerszintűek" – hangzik a film summázata. „Farmgazdálkodási és ökológiai döntéseket nem szabad kihelyezni a vállalati igazgatótanácsoknak" – mondja Schlosser, aki a dohányipar túlkapásainak visszaszorítását, hatalmuk letörését hozza fel pozitív példaként. Az sikerült, mert „a vásárlással szavazunk". A tudatos fogyasztók együttes erejében látja a reményt.

Megjelent a Piac és Profit magazin októberi számában.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor