2012. január 11. 18:05 | PP/MTI
kulcsszavak:imf, fellegi, jegybanktörvény, eu, európai bizottság
IMF/EU-TÁRGYALÁSOK
„Az Orbán-kormány számára nagy a tét”
Magyarország „az utóbbi időben hozott néhány olyan döntést, amelyekről úgy tűnik, nem felelnek meg teljesen az európai jognak" - mondta a BBC-nek adott interjújában Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke, aki szerint a jegybanktörvény módosítása az egyik előfeltétele az EU részéről a Magyarországgal kötendő megállapodásnak. A Dow Jones amerikai hírügynökség is külön kiemelte a vitatémák közül az új törvényt, mivel az a hírügynökség szerint „a kormány számára bizonyos politikai hatalmat biztosít" a Magyar Nemzeti Bankban. Az Európai Bizottság szerdai ülése után ismertetett közleményből kiderül, hogy továbbra sem zárult le az az elemzés, amelynek keretében a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket vetik össze az Európai Unió jogi előírásaival.
A BBC televízió HardTalk című interjúműsora megszólaltatta Olli Rehnt, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökét a Magyarországgal folytatandó tárgyalásokkal kapcsolatban. „Jelenleg elemezzük például a médiaszabadsággal és a jegybanki függetlenséggel összefüggő, valamint a gazdasági-pénzügyi kérdések területén hozott döntések tartalmát és hatását" - fogalmazott Rehn, mivel Magyarország „az utóbbi időben hozott néhány olyan döntést, amelyekről úgy tűnik, hogy nem felelnek meg teljesen az európai jognak" Hozzátette: „Komoly aggályaink vannak a jegybanki függetlenségről szóló törvénnyel kapcsolatban". Így e törvény „módosítása az egyik előfeltétele annak, hogy megállapodás születhessen egy új mentőcsomagról vagy egy elővigyázatossági programról az Európai Unióval" - mondta a BBC-műsorban Olli Rehn. Ez a műsor a külföldre sugárzó BBC World számára készül, de szerdán a BBC nagy-britanniai változatának honlapján is hozzáférhetővé vált. Christine Lagarde, az IMF főigazgatója is azt mondta a CNN honlapján a hét végén közzétett tévéinterjúban, hogy a jegybanktörvény lesz az egyik fő témája az IMF és a magyar küldöttség e heti tárgyalásainak.
Az EU-bizottsági alelnök az interjúban azt is elmondta, hogy az EU „rendszeres kapcsolatban" van a magyar hatóságokkal, és ő a jövő hét végén találkozik Fellegi Tamással, a nemzetközi pénzügyi tárgyalások folytatásával megbízott tárca nélküli miniszterrel, akivel „alkalmunk lesz megbeszélni ezt a kérdést".
Az Európai Bizottság szerdai ülése után ismertetett közleményből kiderül, hogy továbbra sem zárult le az az elemzés, amelynek keretében a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket vetik össze az Európai Unió jogi előírásaival. A testület jövő heti ülésén, január 17-én a tervek szerint újra foglalkozik a témával. A bizottság szóvivője szerdán azt is elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban maradnak a kormánnyal. Hozzátette: reményeik szerint nem lesz szükség szabálysértési eljárás indítására, mert a magyar fél a konzultációk nyomán megteszi az esetlegesen szükségesnek látott változtatásokat. A szankciók elkerülése érdekében a jegybank függetlensége, az adatvédelmi hivatal függetlensége valamint a bírák idő előtti nyugdíjazásához kapcsolódó jogszabályok változtatása szükséges feltétlenül.
A Dow Jones amerikai hírügynökség Fellegi Tamásnak a Nemzetközi Valutaalappal folytatott washingtoni tárgyalásaival foglalkozva úgy vélekedett: „erős nemzetközi piaci nyomás alatt, időnként szabadesésben zuhanó fizetőeszközzel, bóvli kategóriába sorolt hitelminősítéssel, Magyarország kormánya egyre nyitottabbnak tűnik a kompromisszumra". A vitatémák közül a hírügynökség külön kiemelte azt az új törvényt, amely „a kormány számára bizonyos politikai hatalmat biztosít" a Magyar Nemzeti Bankban. Megfigyelőkre hivatkozva a hírügynökség azt írta, hogy a felek valószínűleg még a héten körvonalazzák a hitelprogram Magyarország által vállalt feltételeit.
A Dow Jones szerint Fellegi hétfőn megkezdett megbeszéléseinek tárgya az IMF-kölcsönöket megelőző, úgynevezett szándéklevél, amelyben az adott kormány felvázolja, milyen feltételeket hajlandó teljesíteni a hitelért cserébe. Erre reagálva az IMF sajtóosztálya szerdán az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy mivel a tárca nélküli miniszter nem hivatalos tárgyalásokat folytat Washingtonban a Nemzetközi Valutaalappal, ezért azok tárgya nem lehet egy hivatalos egyeztetés eredményeképpen megszülető szándéklevél. A Dow Jones később úgy módosította jelentését, hogy Magyarország és az IMF „valószínűleg körvonalazza egy hitelprogram feltételeit". A Nemzetközi Valutalappal jelenleg folytatott egyeztetések célja a hivatalos tárgyalások előkészítése és az előzetes álláspontok egyeztetése, a hivatalos szándéklevél tartalmának megvitatása és véglegesítése nem tárgya a mostani megbeszéléseknek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is szerda este az MTI-vel.
A Dow Jones emlékeztet rá, hogy az IMF decemberi budapesti missziója megfeneklett néhány magyar törvénytervezettel kapcsolatos kifogás miatt, amelyeket azóta a kormány keresztülvitt a parlamenten. Az IMF vezetői az elmúlt hetekben tett nyilatkozataikban világossá tették: ha a magyar kormány érdekelt a hitelfelvételi tárgyalások folytatásában, akkor „demonstrálnia kell hajlandóságát arra, hogy a makrogazdasági stabilitás szempontjából fontos politikai témákat is megvitasson", köztük az új jegybanktörvény és a pénzügyi stabilitási törvény ügyét - írta a Dow Jones, megjegyezve, hogy „az Orbán-kormány számára nagy a tét". Ennek alátámasztására a hírügynökség idézte Kopits Györgyöt, az MNB monetáris tanácsának volt tagját - a korábbi Költségvetési Tanács elnökét -, aki szerint az Európai Unió akár szankciókat is alkalmazhat Magyarországgal szemben, ha Orbán nem enged, s „ha ezt a szerződéses kötelességek megszegéseként értelmezik, felmerülhet a szavazati jog felfüggesztése is".
Fellegi Tamás eddigi legmagasabb szintű tárgyalópartnere David Lipton, az IMF második számú vezetője volt. A tervek szerint szerdán Reza Moghadammal, a Nemzetközi Valutaalap európai részlegének vezetőjével folytatja a magyar hitelfelvételről kezdett, nem hivatalos előkészítő megbeszéléseit. Érdemi tájékoztatást azonban csak az IMF vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal tervezett csütörtöki találkozója utánra ígért. A mostani tárgyalások nem hivatalosak, azok tartalmát mindkét fél szigorúan bizalmasan kezeli. Az IMF tájékoztatása szerint az e heti megbeszélések „nem képezik részét a hivatalos tárgyalási folyamatnak", és „nem született még döntés arról, megkezdődnek-e a hivatalos tárgyalások, s ha igen, mikor, egy valutaalap által támogatott programról" - közölte a Dow Jones. Fellegi
- Varga mihamarabb elkezdené
- Brüsszel: Budapest teljesíti a hiánycélt
- Durva drágulás, s ez még nem is a vége...
- Tovább módosul a vitatott törvény
- Elég lenne 15 milliárd euró az IMF-től
- Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt
- Elhárult az akadály, de lesznek még nehézségek
- A dupla pénz sem elég?
- Súlyos aggályok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban
- További engedményeket kérhet Brüsszel



















a lelkiismeretlen szavazógép ne fogadja el, erre Orbán nekünk senki nem parancsolhat vissza utasítják, megszavazzák, ezzel épelméjüségüket kockáztatják