Befékeztek a gazdasági reformok

Magyarországon nem sikerült érdemben javítani az üzleti környezetet az elmúlt években. A BusinessEurope szerint jobb adórendszerre, átlátható közbeszerzésre, a versenyt támogató szabályozásra lenne szükség, de ezek közül egyikben sem léptünk előre.

Kép: Pixabay

Magyarországon jelentős mértékű visszaesés mutatkozik a gazdasági reformok megvalósítása terén - állítja a BusinessEurope nevű, európai vállalkozói szövetségeket tömörítő ernyőszervezet idei Reformbarométer jelentése, amelyet hivatalosan csak szerdán tesznek közzé, de tartalmát már hétfőn sajtóreggelin ismertette Markus Beyrer, az üzleti szövetség vezérigazgatója.

A jelentés szerint a BusinessEurope egyes tagszövetségeinek a különböző országok teljesítményéről adott válaszai alapján Magyarországgal kapcsolatban az volt az egyik kiemelendő megállapítás, hogy a vállalkozói körök nagyon lassúnak találják az üzleti környezet javulását, valamint aggódnak amiatt, hogy a bérek emelkedése nem a termelékenység növekedését tükrözi. Kedvező ugyanakkor a visszhangja annak, hogy Magyarországon javult a közpénzügyek helyzete.

A Reformbarométer függeléke szerint a Magyarország címére megfogalmazott országspecifikus ajánlások közül hármat minősítenek rendkívül fontosnak, és ezek egyikében sem látnak előrelépést.  Ezen ajánlások közül az első a stabil, kiegyensúlyozottabb és áramvonalasabb adórendszer kialakítása a vállalatok számára, beleértve a torzító hatású ágazati adók kivezetését.

A második a célzott, aktív munkapiac-politikai intézkedések erősítése, azon belül egyebek közt a közmunkarendszer felülvizsgálata, illetve annak megfontolása, hogy emeljék a munkanélkülieknek járó juttatások jogosultsági idejét.

Sok a szabály és túl kevés a szakember
A cégvezetők szerint a fő fenyegetettségek közé a kormányzati intézkedések az államháztartási hiány kezelésére, a túlszabályozottság, illetve a megfelelő szakemberek hiánya tartoznak.
A harmadik, rendkívül fontosnak minősített, ám előrelépést nem mutató terület eszerint a piaci versenyt ösztönző szabályozási környezet megszilárdítása, azon belül egyebek közt a szolgáltatási szektorban az akadályok eltávolítása, a közbeszerzések terén pedig az átláthatóság növelése.

Hasznos, de nem elsőrendű fontosságú ajánlásnak minősítették a pénzügyi intézmények adóterheinek a csökkentését, amely területen egyelőre szintén nem regisztráltak előrelépést.   Fontos ajánlásként említették azokat a költségvetési intézkedéseket, amelyek az adósságcsökkentést célozták. Ezen a területen kielégítő előrelépésről számoltak be.

Az idei Reformbarométer számos ponton fogalmaz meg elégedetlenséget az európai mutatók alakulását illetően. Így például kitér arra, hogy az EU gazdaságának a teljesítménye még ma is 0,2 százalékkal elmarad a válság előtti, 2008-as szinttől, miközben az Egyesült Államok gazdasága immár 8 százalékkal meghaladta azt. Eközben Kína gazdasága 64 százalékkal, az indiai gazdaság 48 százalékkal bővült.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo