Csak a fogyasztók bizakodnak, a cégek nem optimisták

Májusban némi hullámzás mellett már ötödik hónapja stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, melynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé rosszabbak, a fogyasztóiak viszont valamivel jobbak lettek az áprilisinál.

Az üzleti szférán belül – a jelentősen optimistábbá vált szolgáltató cégek kivételével – minden ágazat érezhetően pesszimistább lett az áprilisinál. Ugyanakkor az építőipar kivételével még mindig valamivel több a javulásra, mint romlásra számító vállalat. Az iparban véget ért a bizalmi index három hónapos emelkedése, sőt a mutató a januári szint alá csökkent. Ezt főleg a termelési kilátások, valamint a bel- és külföldi rendelésállomány romló megítélése magyarázza. Az elmúlt időszak termelését is kedvezőtlenebbnek érezték a válaszolók, mint áprilisban, de itt a változás csekély volt. Az építőipari bizalmi index bő fél éve enyhén romló tendenciát jelez, májusban folytatódott a csökkenés. Májusban az előző háromhavi termelés és a rendelésállomány megítélése is kedvezőtlenebbé vált.

Uniós pénzekre várnak a beruházásokkal a vállalkozások
A hazai kis- és középvállalkozások több mint fele ért el árbevétel-növekedést tavaly, így pozitívabb jövőképpel, több beruházást és jelentős munkahely-bővítést tervezve vágtak neki 2015-nek. Az EU-pályázatok megnyílásával az idei évben számos korábban elmaradt beruházás valósulhat meg.
A kereskedelmi bizalmi index idei legalacsonyabb értékére került, de továbbra is az elmúlt több mint másfél évet jellemző, viszonylag keskeny sávban maradt. Az eladási pozíció megítélése jelentősen növekvő készletszint mellett rosszabb lett, míg a rendelések várható alakulását kissé kedvezőbbnek érezték a válaszolók. A szolgáltatói bizalmi index visszaemelkedett a tavaly őszi szintre. Az általános üzletmenet, valamint az elmúlt és a következő időszak forgalmának megítélése egyaránt jobb lett.

A foglalkoztatási szándék a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlott, különösen az iparban. A lakosság munkanélküliségtől való félelme viszont csökkent. Az iparban és az építőiparban kissé még mindig több az árcsökkenésre, mint az emelkedésre számító cég, de a válaszadók döntő többsége változatlan árakra számít. A kereskedelmi és a szolgáltató cégeknél valamicskét nőtt az áremelést tervezők aránya, a fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább csökkent. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése - az e tekintetben az áprilisihoz hasonló véleményt mondó szolgáltatások kivételével - minden ágazatban rosszabb lett; az iparban utoljára 2013 őszén volt a most májusihoz hasonló. Ugyanakkor a lakosság véleménye pozitívan változott.

A GKI fogyasztói bizalmi index májusban idei csúcsára került. Az emberek saját pénzügyi helyzetük és megtakarítási képességük következő egy évét kissé jobbnak ítélték, mint az előző hónapban. A lakosság a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit némileg romlónak, a következő egy évit viszont kissé javulónak érzékelte.

Forrás: GKI

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo