2010. szeptember 23. 7:22 | MTI
kulcsszavak:széchenyi, gazdaságpolitika, demján
GAZDASÁGI FÓRUM
Demján: Orbán Viktor sem tud újságpapírból eurót csinálni
Emlékeztetett rá, hogy a válság kezdete óta több mint 1000 milliárd forint "ment ki a piacról", főként a kis- és középvállalkozásoktól. Parragh László nemes célnak nevezte a kormány egymillió új munkahely teremtésére irányuló szándékát, mint ahogy ambiciózusnak a gazdasági terveit, de megjegyezte: egyik sem megy a kkv-k nélkül.
Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a fórumon elmondta: az elmúlt nyolc évben 805 milliárd forint hitelhez jutott a kkv-szektor a Széchenyi program keretében. Az országban ténylegesen működő 600 ezer vállalkozás közül 185 ezren igényeltek eddig Széchenyi Kártyát - tette hozzá a vezérigazgató.
Debrecenben és környékén az elmúlt 7-8 hónapban 906 vállalkozás 7 milliárd forint hitelt igényelt Széchenyi Kártyára, amit "pénzügyi hungaricumnak" nevezett Krisán László.
Termelés kell, nem hitel
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke - utalva a Medgyessy-kormány száznapos programjára - megjegyezte: hitelből nem lehet jóléti országot építeni, a felemelkedéshez 1,5 millió termelő emberre van szükség. A nagyvállalkozó stratégiai problémaként értékelte, hogy külföldi hitel finanszírozza a magyar gazdaság 40 százalékát.
Demján Sándor szerint 15 év kell ahhoz, hogy a saját környezetünket utolérjük. Ez az időszak valamelyest rövidíthető - mondta a VOSZ ügyvezető elnöke, de óvott a csodavárástól, mondván: "Orbán Viktor sem tud újságpapírból eurót csinálni", s a munka, főként a fizikai munka tiszteletére, valamint a gazdasági szereplők társulásának a fontosságára hívta fel a figyelmet.
Demján Sándor végezetül üdvözölte, hogy most először a gazdaság élvezi az első számú prioritást a kormány törekvéseiben. Auth Henrik, a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a kkv-k támogatásának egyik leghatékonyabb eleme az állami garanciavállalás. Egy év alatt a teljes hitelgaranciával biztosított hitelállomány olyan gazdasági fejlődést generált, ami csaknem 300 milliárd forint adóbevételt eredményez - tette hozzá a vezérigazgató.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke a fórumon megerősítette: a kormány egymillió új munkahely létesítésére vonatkozó programja elsősorban a kkv-szektorban valósul meg.
- Még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb
- Milyen veszélyek leselkednek Magyarországra?
- Legjobb esetben is csak 2013-ra javulhat a helyzet
- Adósságcsökkentés: kulcskérdés a bizalom
- Erények nélküli gazdaság
- Csak elodáztuk a problémát
- Ennél már csak rosszabb lesz?
- K.O. a kkv-knak
- Így mentenék meg az USA-t
- Szijjártó: "Nem megszorítások jönnek, hanem átszervezés"















