Előrejelzés: jövőre is tartja az iramot a pannon puma

Az idén és jövőre a korábban vártnál lényegesen erőteljesebb három százalék körüli, azután viszont már lassuló növekedést jósoltak hétfőn ismertetett, felülvizsgált előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Kép: Pixabay

A Morgan Stanley globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai szerint egyértelmű jelek vallanak arra, hogy a magyar gazdaságban a hazai fogyasztás az elmúlt évek depressziója után immár élénk. A ház szerint a belső kereslet a devizaalapú hitelek törlesztési terheinek várható csökkentésétől valószínűleg még további lendületet kap a következő negyedévekben. Ehhez járul a vártnál sokkal erőteljesebb első félévi teljesítmény.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint mindezek alapján "könnyű elképzelni" akár 3,5 százalékos idei egész éves GDP-növekedést is a magyar gazdaságban. A cég korábbi előrejelzése még 2,9 százalékos növekedést valószínűsített 2014-re Magyarországon. A ház javította 2015-re szóló prognózisát is: jövőre 3 százalékos magyar GDP-bővüléssel számol az általa eddig jósolt 2,4 százalék helyett. A Morgan Stanley londoni elemzői közölték ugyanakkor, hogy véleményük szerint ezt az ütemet nehéz lesz fenntartani 2015 után. A cég ezért 2016-ban 2,3 százalékos egész éves növekedést vár Magyarországon, tekintettel arra is, hogy a magyar gazdaság változatlanul jelentős szerkezeti gondokkal küszködik.

Betesz nekünk az ukrán válság

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai legutóbbi felülvizsgált becslésükben közölték, hogy a második negyedévi adatok alapján az eddigi 3 százalékról 3,3 százalékra emelték a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisukat,

Nekünk már Bulgária az ellenfél
Tavalyi eredményéhez képest Magyarország három helyet javítva, a 60. helyet foglalja el a világ országainak versenyképességi rangsorában, ám régiós versenytársaink kezdenek lehagyni minket. A legnagyobb gond a bürokrácia és a korrupció.
annak ellenére is, hogy a cég 2014 második felében 3 százalék körüli éves ütemre lassuló növekedéssel számol. A lassulást valószínűsítő prognózisukat a JP Morgan elemzői azzal a véleményükkel indokolták, hogy jóllehet az ipari rendelésállomány és a bizalmi jelzőszámok a jelenlegi negyedév kezdetén is még magasak voltak, a "külső ellenszél" azonban, ha késleltetve is, de el fogja érni a magyar gazdaságot.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai új előrejelzésükben közölték: az első félévi erőteljes teljesítmény alapján 3 százalékos magyar GDP-növekedést várnak 2014 egészére, de ez a prognózis már tartalmazza a cég azon várakozását, hogy a második félévben erőteljesen lassul a magyar gazdaság növekedése. A ház szerint az orosz-ukrán konfliktus ellenszele 2015-ben akár 1 teljes százalékponttal is lassíthatja a magyar gazdasági növekedést.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni szakértői főleg az export és a beruházások növekedési lendületének lanyhulásától tartanak az ukrajnai válság miatt. Előrejelzésük szerint ebben a környezetben az éves összevetésű magyarországi infláció a jelenlegi alapeseti várakozásokkal ellentétben esetleg 2015 végéig sem éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célját, csak 2016-ban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo