Felpörgött az irodapiac

A budapesti irodapiac fenntartotta a 2014-ben indult felívelését 2015-ben is, és megdöntötte korábbi csúcsát a teljes bérbeadási volumen tekintetében – közölte a Cushman & Wakefield.

Kép: SXC

Közel 538,000 négyzetméter irodaterületre kötöttek szerződést az év során, ami 16%-os emelkedést jelent a 2014-es évhez képest. A kereslet növekedése és az új iroda átadások hiánya tovább csökkentette az üresedési rátát, ami most már recesszió előtti szinten, 12,1%-on állt 2015 év végén. A budapesti irodapiac kihasználatlansága ezzel már alacsonyabb, mint a prágai és varsói értékek, mely gyökeres változás a 4 évvel ezelőtti helyzethez képest.

„Nincs kétség afelől, hogy 2015 bérbeadási volumene minden várakozást felülmúlt. Gyakorlatilag nem történt új bériroda átadás, ami mégis megjelent, rögtön felszívta a piac. Erre a legjobb példa, a 18,500 négyzetméteres Váci Greens C épülete, mely 100%-ban feltöltött elő-bérleti szerződésekkel” – mondta David M. Johnston, a Cushman & Wakefield budapesti irodabérbeadási vezetője.

A szakember arra számít, hogy a jelenlegi piaci lendület 2016-ban is kitart, mivel a keresleti oldal továbbra is erős, amit megtámogat a limitált új bériroda átadások száma. Ezáltal várhatóan a kereslet továbbra is meghaladja majd a kínálatot, és az üresedési ráta tovább fog csökkenni. Ahogy a piaci folyamatok egyre inkább a bérbeadóknak kedveznek, a különböző bérlői ösztönzők csökkenni fognak a legjobb területekre, növelve az effektív bérleti díjakat. „Emelkedő bérleti díjakra számítunk a legnépszerűbb alpiacokon (például: Váci úti irodafolyosó), a túlkínálat csökkenésére a külsőbb városrészekben, és több fejlesztő komolyabban megfontolhatja a spekulatív irodafejlesztések elindítását” – hangsúlyozta.

Iroda fronton már látszik az alagút vége
Valami elindult a hazai irodapiacon, amit a csökkenő üresedési ráta és a bővülő kereslet jelez. Van, aki szerint az irodabérlési láz a gazdasági válságból kilábaló Európa egyik biztos jele. Mások egyszerűen a korábban jegelt igények megvalósításával magyarázzák a jelenséget.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo