Fordulópont a kkv-k életében

Az utóbbi évek gyengébb teljesítménye után megfordulni látszik a trend a kkv-k háza táján, mind a foglalkoztatás, mind a hozzáadott érték nő a köreikben. Jövőre még jobban teljesíthetnek.

Kép: SXC

Fordulópontot jelenthet 2013 a kkv-k életében, legalábbis az eddig megjelent statisztikák szerint. Az Unió várakozásai szerint a kkv-k által foglalkoztatottak száma idén 0,3 százalékkal nő, miközben a hozzáadott érték 1 százalékkal hízhat a megelőző évhez képest. Ráadásul ez előzetes becslések szerint jövőre ez a folyamat tovább folytatódhat. Miután öt évig a bizonytalanság uralkodott az európai piacokon, 2008 után 2013 lehet az első olyan év, amikor a foglalkoztatás és a hozzáadott érték egyszerre nő az Unió kis- és középvállalkozásainál.

A bíztató adatokat pedig további bíztató jelek kísérik, nem csoda, ha az EU döntéshozói is örömüknek adnak hangot. "Öt pangó év után jó látni a kkv-szektort újra növekedni. A kkv-k jelentik az Unió vérkeringését, most, hogy az utóbbi ötven év legsúlyosabb válságából húznak ki minket" - mondta Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke.

Az eddig megjelent statisztikai adatok jól bizonyítják, hogy a mély és összetett válságban is milyen ellenállóak a kis- és középvállalatok. 2012-ben a kkv-k európaszerte 610 000 munkahelyet voltak kénytelenek leépíteni, ami 0,7 százalékos csökkenésnek felel meg. Eközben a szektor hozzájárulása a GDP-hez 1,3 százalékkal esett vissza, 3 390 milliárd euróra a 2011-es 3 440 milliárd euróról.

Ugyanakkor foglalkoztatási és hozzáadottérték-adatok rendkívül eltérően alakultak a tagállamokban. A 27 tagállam felénél emelkedett a foglalkoztatottak száma, összesen mintegy félmillió új munkahelyet hozva létre. Ezzel szemben a szuverén adósságcsapdában vergődő országokban még mindig zsugorodik a kkv-szektor, igaz, a korábbi évekhez képest lassuló ütemben.

Az unióban bejegyzett 20,4 millió kis- és középvállalkozás tavaly év végén mintegy 86,8 millió embernek adott munkát - ez az összes munkahely kétharmadát jelenti. A kkv-k az európai bruttó hozzáadott érték 57,6 százalékáért voltak felelősek. A javuló eredményekhez az Unió tagországainak megfeszített munkája is hozzájárult. 2010 és 2012 között a tagok összesen csaknem kétezer új jogszabályt fogadtak el - vagyis tagországonként átlagosan több, mint hetvenet.

Versenyképességre 2,3 milliárd eurót kapnának a kicsik
A Kis- és Középvállalkozások Versenyképessége (COSME) elnevezésű uniós program 2,3 milliárd eurót szán a következő EU-költségvetésből a nevében is szereplő cél eléréséhez. Az Európai Bizottság múlt héten méltatta a program kitűzéseit. Tovább a részletekre.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo