Komoly adóváltozásokat kaptunk a nyakunkba

Komoly adóváltozásokat kaptunk a nyakunkba augusztus 1-től. Emelkedik a tranzakciós illeték, így többet kell fizetnie a lakosságnak és a vállalkozásoknak a fizetési, átutalási műveleteknél, illetve komolyan emelkedik a telefonadó is.

Varga Mihály Kép:Mti

Jelentősen nő a tranzakciós adó

Augusztus elsején az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke. A fizetési műveleteknél, átutalásoknál pedig 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.

A tranzakciós illeték esetén a készpénzfelvétel drágul a legnagyobb mértékben, mivel az illeték megduplázódik, így minden ezer forint felvétele után 6 forintot kell majd fizetni. Így például egy 100 000 forintos havi fizetés készpénzfelvételét évente összesen 7200 forint tranzakciós illeték terheli. A tranzakciós illeték emelésének hírére a legtöbb bank már bejelentette díjainak emelését.

Ezzel párhuzamosan döntött a parlament a pénzforgalmi szolgáltatók idei pótlólagos befizetéséről, miután az első félévben a tranzakciós illetékből származó bevételek elmaradtak a várttól. Az egyszeri fizetési kötelezettség a január-áprilisi illetékkötelezettség 208 százaléka, azaz mintegy 75 milliárd forint a szektor egészére.

A tranzakciós adót és a telefonadót még Matolcsy György jelentette be gazdasági miniszterként.

A távközlési adóról 2012 májusában határozott az Országgyűlés, és először tavaly augusztusban kellett megfizetniük a távközlési cégeknek. A szolgáltatóknak két forintot kell fizetniük vezetékes és mobil telefonhívásonként és megkezdett percenként, továbbá minden elküldött üzenet - SMS és MMS - után is.

Augusztus elsején a nem magánszemélyek - tehát a cégek - esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke. Az ilyen előfizetők esetében az adóbefizetés felső határa havonta 2500 forintról 5000 forintra emelkedik.

Mivel az adó csak a beszédalapú percdíjakat sújtja, van lehetőség "adóelkerülésre". Erről itt olvashat.

Bányajáradék, kamatjövedelmek

Szintén nő a bányajáradék általános mértéke 12 százalékról 16 százalékra. Hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás hatálya alá esnek ezentúl a kamatjövedelmek is. Mentesülnek azonban az új kötelezettség alól az Európai Gazdasági Térség államai által kibocsátott államkötvényeken, illetve egyes tartós befektetési eszközökön szerzett jövedelmek.

Lukak a költségvetésben

Jönnek a kaszinó koncessziók
Az országgyűlés megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját, és állami koncesszióhoz kötött minden, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.
A váratlan adóemelések indoklásaként Varga Mihály korábban elmondta, hogy a tervezettnél alacsonyabb infláció miatt a forgalmi típusú adóbevételek elmaradtak a tervezettől. A tranzakciós illetékből például 2013-ra 301 milliárd forintot irányoztak elő. Ebből május végéig 52 milliárd folyt be: az időarányos 42 százalék helyett tehát csak 17 százalék.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy már a mértékek elfogadásakor jelezték, hogy abban az esetben, ha az új adókból nem folyik be elegendő, azt korrigálni fogják. Ez történt meg most. Jelezte továbbá Varga Mihály azt is, hogy döntéseiket a hét végén a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet  jóváhagyta azokat. A kormány nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint e lépésekről annak érdekében határozott, hogy az ország ne essen vissza a túlzottdeficit-eljárás alá.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház Zrt. makroelemzője szerint a tranzakciós illeték emelése elsősorban a lakosságot érinti, míg a megnövelt távközlési adót a piaci verseny miatt nehezebb áthárítani. A távközlési adó emelését az elemző szerint nem indokolja semmi, mivel az ebből eredetileg idénre várt 44 milliárd forintos bevétel jól tervezhető, fix. A telekomadó emelésének köszönhetően Tóth Gergely szerint további 15-20 milliárd forint folyhat be a büdzsébe 2013-ban. Az intézkedéseket a szakértő szerint az is indokolhatja, az idei költségvetést 5,2 százalékos inflációval tervezték, míg a tényleges szám 2,5 százalék körül lehet, ami bevételi oldalon csúszást okozhat, főként az áfa és a jövedéki adó bevételekben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo